elképzelések Archívum - 3 / 5 oldal

Ami az egyiknek szép

Ami az egyiknek szép, az a másiknak csúnya,

van, aki a Napot szereti, más a Holdat,

s van, akinek folyamatos a búja.

Van, aki szerelemre vágyik, más gazdagságra,

van, aki sikerre, karrierre, van, aki békére,

s van, akinek fontos a lelke gazdagsága.

Van, aki segítőkész, más pont az ellenkezője,

van, ki szeretettel teli, van, ki gyűlölettel,

és van, kinek vastag a szemellenzője.

Van, aki bátor és van, aki meg túlontúl gyáva,

van, aki bölcsen hallgat, nem szól hiába,

míg másnak túl sokat is jár a szája.

Van, kinek tragikus az élete, másnak boldog,

ki milyen kártyáz húz ki az élet lapjaiból,

hisz nem egyformák az emberi sorsok.

Ahány ember, annyiféle gondolkodás és lélek,

van, kit az értelem vezérel, más hőbörög,

ez így lesz mindig, míg emberek élnek.

Ami az egyiknek szép, az a másiknak nem az,

az ellentétek megmaradnak örök időkre,

és nem lesz mindenki számára vigasz.

Sokszor arról álmodunk

Sokszor arról álmodunk, amit el nem érünk,

amire annyira vágyakozunk, ám hiába,

és ami elkísér minket, amíg élünk.

Sokszor arról álmodunk, amit a lelkünk rejt,

ami bearanyozhatná minden percünket,

akkor is, ha az utunk már lefelé lejt.

Sokszor arról álmodunk, mi a szívünkben él,

ami elhozhatná a fényt és a boldogságot,

s amit nem fújhatna el a reggeli szél.

Vajon milyen nyomot hagyunk

Vajon milyen nyomot hagyunk magunk után,

és hogyan fognak majd emlékezni reánk,

csak egy széljegyzet leszünk csupán?

Vagy egy olyan ember, aki tiszteletet érdemel,

aki mindig becsületesen élt, tette a dolgát,

és aki senki előtt, soha nem térdepelt?

Vagy olyan, aki hazug, önző, öntelt, becstelen,

kinek egyetlen szavában sem volt igazság,

és aki csalt, lopott, amúgy rendesen?

Olyan, akit a szeretet vezérelt, s a tiszta jóság,

a megértés, a segítőszándék, az emberség,

és aki támasz volt, nem emberi jószág?

Netán olyan, akinek kizárólag önmaga számít,

aki azt harsogja, hogy mekkora egy sztár,

és ugyanakkor minden szava sántít?

Vajon milyen nyomot hagyunk eme világban,

említésre méltót, vagy leginkább rosszat,

tán e világ nem fuldoklik a hibákban?

Mindenki ragaszkodik ahhoz

Mindenki ragaszkodik ahhoz, amit megszokott,

a maga kis életéhez, a saját álomvilágához,

és a döntéseihez, melyeket meghozott.

Mindenki ragaszkodik ahhoz, ami eddig éltette,

a céljaihoz, a reményeihez és a vágyaihoz,

s mindahhoz, ami a lelkét nem sértette.

Mikor a szemek kívánják

Mikor a szemek kívánják, de a gyomornak nem kell,

ott az a rengeteg finom étel és csak reá várnak,

ám túl sokat kapott belőlük este, meg reggel.

Mikor a szemek kívánják, ám a test inkább pihenne,

pedig ég benne a vágy és a fantáziája sarkallja,

kimerülten, s elmélázva fekszik pihegve.

Mikor a szemek kívánják mindazt, amit meglátnak,

és szeretnék megkapni, birtokolni a sok szépet,

kiderül, a pénztárcával ellenségei egymásnak.

Milyen jó is azt hallani

Milyen jó is azt hallani, hogy szükség van reánk,

bármikor, bármiben és csak úgy alapból is,

miközben a végzet csókja vár miránk.

Hitegetés az élet nagy része, önimádás, kábulat,

egyfajta tévelygés a valóság pillanatai között,

amelyekhez fény és dicsőség társulhat.

Milyen jó is azt hallani, hogy mi mások vagyunk,

és nincs hozzánk hasonló, pedig ez hazugság,

magunk után semmi jót nem hagyunk.

Milyen szomorú szó is a soha

Milyen szomorú szó is a soha, de még milyen,

számtalan gondolatsor kezdődhet e szóval,

és a legtöbb nem úgy zárul, hogy igen.

Soha nem érem el azt, amire annyira vágyom,

soha nem lehet enyém a szívem szerelme,

és soha nem válik valóra a régi álmom.

Soha nem leszek sajnos gazdag, csak szegény,

soha nem adatott meg nekem sok minden,

és ráadásul még el is hagyott a remény.

Soha nem leszek sem fiatalabb, sem erősebb,

soha nem leszek bátrabb, ügyesebb sem,

sem bevállalósabb, vagy rámenősebb.

Soha ne mondja senki, semmikor, hogy soha,

és ne is higgye, hogy nem hall többet ilyet,

hisz e mondatoknak hosszú ám a sora.

Milyen szomorú szó is a soha, csak néha nem,

soha nem adom fel, soha nem hajtok fejet,

és soha nem láthat vesztesnek a szem.

A tökéletesség nem érhető el

A tökéletesség nem érhető el, de tenni kell érte,

az út igen nehézkes, fárasztó, túl kimerítő,

ám kiderülhet, hogy mégis megérte.

Megérte mert a szerzett tudás nem válik köddé,

minden új tapasztalat tovább edzi a lelket,

és az elme sem marad sekélyes többé.

A tökéletesség nem érhető el, ám remélni lehet,

remélni, hogy az ember ügyesebbé válhat,

és önmagáért még jóval többet tehet.

Az emberi elme

Az emberi elme már képtelen vetekedni az MI-vel,

tanulásban és fejlődésben egyaránt alulmarad,

s lassan nem tud fölékerekedni semmivel.

Az emberi elme ím gyorsaságában is kudarcot vall,

érzelmileg egyelőre még vezet, de nem sokáig,

hiszen az MI immáron lát, beszél és hall.

Az emberi elme megteremtette önmaga legyőzőjét,

amely kódot ír, képet generál, videókat készít,

és mindenben lefőzi majd a teremtőjét.

Elképzelések és fantáziák

Elképzelések és fantáziák teszik színesebbé a létet,

s teszik elfogadhatóbbá a napok szürkeségét,

miközben a lélek annyira vágyja a szépet.

Elképzelések és fantáziák működtetik ezt a világot,

s képesek elhitetni a lehetetlent is, bárkivel,

kóróból varázsolva csoda szép virágot.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31