elképzelések Archívum - 4 / 5 oldal

Hogyan fejlődött ennyire vissza

Hogyan fejlődött ennyire vissza az emberi értelem,

és miképpen is süllyedhetett ennyire mélyre,

hogy gondolkodni lassan már képtelen?

Mi az oka annak, hogy a normalitás bűnnek számít,

a szív vágyai és az érzelmek olyan sekélyesek,

s a hazug ígéretek sora mindenkit elámít?

Milyen szülő az, amelyik nem óvja saját gyermekét,

amelyik tétlenül nézi, hogy miket tesznek vele,

s megtagadja önnön védelmező szerepét?

Miféle ember az, akit elvakít az ostobaság vad köde,

akit megőrjít a gyűlölet, s az értelmetlen harag,

és mindaz zavarja, amihez nincs is köze?

Hogyan fejlődött ennyire vissza a józanság, s az élet,

a lelkiismeret, a becsület, a tisztesség, a jóság,

és mindezeket hogyan képes eltűrni a lélek?

Mire vágynak az emberek

Mire vágynak az emberek? Egészségre, szeretetre,

boldogságra, örömre, vidámságra, jólétre,

és nem kihasználtságra, fegyverekre.

Szerelemre, megértésre, elfogadásra, nyugalomra,

békességre, nem háborúkra, fenyegetésekre,

s arra, hogy élve vonuljanak nyugalomba.

Igaz ölelésekre, egy élhető életre, szabad akaratra,

szépségre, jóságra, az érzelmeik viszonzására,

és szállni a reménnyel, minél magasabbra.

Mire vágynak az emberek? Arra, hogy élhessenek,

mindennemű korlátozás, sanyargatás nélkül,

és soha, de soha többé ne félhessenek.

A népszerűségre sokan vágynak

A népszerűségre sokan vágynak, hiszen az az álmuk,

bármit meg is tesznek, hogy a céljukat elérjék,

és minél többen csodálattal nézzenek rájuk.

Sajátjukként adják elő mások ötleteit, szavait, írását,

és sok olyan dolgot, amelyhez semmiféle közük,

ám ezeket önnön remekműveként kínálják.

A népszerűségre sokan vágynak, de tehetség nélkül,

ám aki más tollaival ékeskedik, az el fog bukni,

és meg is szégyenül mindenki előtt legvégül.

Senki ne várja el mástól

Senki ne várja el mástól azt, amit maga meg nem tenne,

amit soha nem érezne önmagához közel állónak,

és ami miatt nagyon közel lenne a veszte.

Senki ne várja el mástól azt, hogy adja fel önmaga énjét,

a saját vágyait, álmait, elképzeléseit és a terveit,

s homályosítsa el az igazi, ragyogó lényét.

Rózsaszín álmok homályosítják el a szemet

Rózsaszín álmok homályosítják el a szemet sokszor,

a szép álmok ideje igen hamar lejár és eltűnik,

hisz a sors legtöbbször, nem a jóra voksol.

Rózsaszín álmok homályosítják el a szemet, vakítva,

és sikereket, dicsőséget vetítenek az ember elé,

ám mindezeket az ébredés, a sárba taszítja.

Mindenkinek a maga kis világa a fontos

Mindenkinek a maga kis világa a fontos, s a maga álma,

a maga tervei, elképzelései, a saját szerettei,

a saját érzelmei és önmaga izzó vágya.

Mindenkinek a maga kis világa a fontos és a maga élete,

önnön fájdalmai, szenvedései, kínzó bánata,

ám legvégül mindenkit utolér a végzete.

Ki szeretne egy olyan világot

Ki szeretne egy olyan világot, amelyikben csak szolga,

amelyikben egy senki és nem számít embernek,

s kizárólag csak az engedelmesség a dolga?

Amelyikben nincs semmije és főleg szabadsága nincs,

nem dönthet semmiről, s nem is gondolkodhat,

ki számára lenne ez a legdrágább kincs?

Ki vágyna rá, hogy a gyermekeit elvegyék tőle örökre,

s miközben kidolgozná másoknak a szívét, lelkét,

nem is gondolhatna az ördögi körökre?

Ki szeretne egy olyan világot, mely árnyéka magának,

amelyben nincs érzelem és nincs értelem sem,

s melyben az igaz emberekre vadásznak?

Szorul a hurok az emberiség nyaka körül

Szorul a hurok az emberiség nyaka körül, biz nagyon,

elvész a szabadság, a józanság és az értelem,

s nyomuk sem marad majd egy napon.

Odalesz minden, amiért az elődök a vérüket ontották,

amiért képesek voltak feláldozni az álmaikat,

és hogy ez lesz, azt soha nem gondolták.

Nem hitték, hogy az utódaik semmivé lesznek, nullák,

fejet hajtanak külső erőknek és a gonosznak,

s nem marad utánuk más, csak hullák.

Szorul a hurok az emberiség nyaka körül, biza szorul,

és amennyiben az emberek nem térnek észre,

a remény e világban örökre visszavonul.

Mennyi kérdés marad válasz nélkül

Mennyi kérdés marad válasz nélkül, amíg élünk,

és mennyire kiszolgáltatottak vagyunk,

mennyire rettegünk, s félünk.

Honnan is származunk, hogy keletkezett az élet,

hogyan válhattunk ilyen kihasználhatóvá,

ezen sokat gondolkodik a lélek.

Az értelem miként tompult el az utóbbi években,

hogyan lehetünk ennyire manipulálhatók,

s mennyi gond van az életben.

A szeretet miért nem bír el a sötét gonoszsággal,

és miért az kellene folyton, ami a másé,

hogyan számolnak le az igazsággal.

Az érzelmek és az érzések miért ennyire kuszák,

s miért vágyunk sokszor az elérhetetlenre,

a gondolataink gyakorta furák.

Mennyi kérdés marad válasz nélkül, biz mennyi,

és milyen nehéz megtalálni a válaszokat,

legalább lenne remény, egy cseppnyi.

Mire gondolunk

Mire gondolunk, amikor behunyjuk a szemünket,

mire is, az elfojtott vágyainkra, az álmainkra,

és arra, mikor elveszítjük az eszünket.

Arra, hogy sokkal többek is lehetnénk, másabbak,

ám ahhoz bizony meglehet, változni kellene,

s talán úgy elhagynának a fájdalmak.

Mire gondolunk, amikor megérint a valóság szele,

és rájövünk, csupán kis porszemek vagyunk,

s az életünk, biz keserűséggel van tele.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31