Saját alkotásaim
Amikor a halál átölel, megnyugszik a lelkünk,
mert annyi fárasztó és fájdalmas év után,
végre sikerülhet igaz békére lelnünk.
Megszabadulunk a terheinktől, félelmeinktől,
a gondjainktól, bajainktól, kudarcainktól,
a negatív és a pozitív érzelmeinktől.
Megszabadulunk mindattól, akik mi voltunk,
elhagynak minket az álmaink, vágyaink,
és végleg leteszi a lantot a sorsunk.
Amikor a halál átölel, majd homlokon csókol,
felszabadultan indulunk a végtelen felé,
és az örök fény mindenért kárpótol.
Egy varázslatos estén hegedülni kezd a tücsök,
lágy szellő simogatja a susogó faleveleket,
és a fűben óvatosan lépkednek a sünök.
A kerek arcú Hold mosolya beragyogja az eget,
egy bagoly suhan az éjben, a város lepihent,
ez idő tájt már alszik felnőtt, s gyerek.
A Göncölszekéren utazik az álmodozó remény,
az éjszaka óceánjában békések a csillagok,
s ilyenkor az álmok világa nem szegény.
Egy varázslatos estén, szerte a nyugalom árad,
a szeretet megcirógatja a pihenő lelkeket,
miközben az idő gyors lovakon vágtat.
Mennyi öröm is adódik az életben, de mennyi,
minden perc vigasság, boldogság, mosoly,
s mindezekért nem is kell sokat tenni.
A szeretet állandó, s a barátságok igen mélyek,
a családok összetartanak, a szerelem örök,
s a lelkek a ragyogó csillagok felé néznek.
Nincs veszekedés, nincs viszály, s nincs harag,
a békesség és a nyugalom alapvető értékek,
mindezek leírására alig léteznek szavak.
Az ölelések mindennaposak, az álmok szépek,
a vágyak tiszták, önzetlenek, szívből jövők,
s esténként soha nem üldöznek a rémek.
Mennyi öröm is adódik az életben, de mennyi,
az ember fel sem fogja, milyen szerencsés,
s hogy e világon megfizethetetlen lenni.
A virágok hálája a szépségükben láttatik,
a zöldjükben és az egészségükben,
a lélek látja mindőjük álmait.
Látja, ha szeretetteli gondozásra várnak,
ha kedves szavakra és elismerésre,
s azt is, ha a fényre vágynak.
A virágok hálája csendes, ám csodálatos,
az ő világuk békés, utánozhatatlan,
és a látványuk oly káprázatos.
Az emberi faj után fellélegezhet a Föld,
a hosszú kizsigerelése megszűnik,
és újfent teret nyerhet a zöld.
Az élet megjelenik ott is, ahol nem volt,
miután nem lesz, aki eltiporja azt,
és reménytelin folytatja a sort.
A betondzsungelt gyökerek feszítik szét,
a legapróbb repedésben is fű sarjad,
és ismét burjánzik a növényi lét.
Az állatvilág bátran mutatkozhat végre,
nem kell már csapdáktól tartaniuk,
s vadászok sem veszik őket észre.
Az élettér visszaveszi, amit elvettek tőle,
kialakul az egyensúly eme bolygón,
és különleges csoda lesz belőle.
Az emberi faj után eljő a békesség kora,
kialakul egy szebb világ lehetősége,
s a régit belepi majd az idő pora.
A léleknek szüksége van szeretetre és reményre,
békességre, nyugalomra, kedves szavakra,
nevetésre, s mindig egy újabb esélyre.
Szüksége van felhőtlen boldogságra, cirógatásra,
elismerésre, támogatásra, sok buzdításra,
finom érintésre, no meg simogatásra.
A léleknek szüksége van az élet szavára, örömre,
szép álmokra, vágyakra, őszinte érzésekre,
és arra, hogy tiszta maradjon örökre.
Jorek és Ootek, a két jeges maci, két testvér,
csodálatosan kiegészítik egymást mindig,
s mindkettőjük a másik mellett megfér.
Jorek igazi bátor harcos, kíváncsian merész,
imádja a vizet, gyakran lubickol is benne,
és a számára nincs akadály, ami nehéz.
Látszólag nem fél semmitől és ritkán hátrál,
egy igazi vállalkozó szellem, csakis előre,
akkor is, ha az útja nehezebb a vártnál.
Ootek kerüli a bajt, óvatosabb és félénkebb,
leginkább a mamája mellett szeret lenni,
hisz ő az, aki csendesebb és békésebb.
Mindent figyelemmel kísér, ám mégis kivár,
annyi mindent szeretne tenni, ámde fél,
s a számára kínos helyzetekből kiszáll.
Jorek és Ootek, a két jeges maci, két kis iker,
akiknek a megszületése is egyfajta csoda,
s akiknek a léte, hazánkban nagy siker.
A gyűlölet gyűlöletet szül, a harag pedig haragot,
az irigység irigységet, a gonosz gonoszságot,
a szeretet, s a békesség veheti a kalapot.
A gyűlölet gyűlöletet szül mindenfelé a világban,
keserűséggel feltöltve a megfáradt lelkeket,
és ez a folyamat zajlik, minden irányban.
Bard és Bo, a két jeges maci, a két jó testvér,
csodálatosan kiegészítik egymást mindig,
s mindkettőjük a másik mellett megfér.
Bard igazi bátor harcos, kíváncsian merész,
imádja a vizet, gyakran lubickol is benne,
és a számára nincs akadály, ami nehéz.
Látszólag nem fél semmitől és ritkán hátrál,
egy igazi vállalkozó szellem, csakis előre,
akkor is, ha az útja nehezebb a vártnál.
Bo kerüli a bajt, jóval óvatosabb, félénkebb,
leginkább a mamája mellett szeret lenni,
hisz ő az, aki csendesebb és békésebb.
Mindent figyelemmel kísér, ám mégis kivár,
annyi mindent szeretne tenni, ámde fél,
s a számára kínos helyzetekből kiszáll.
Bard és Bo, a két jeges maci, a két szép iker,
akiknek a megszületése is egyfajta csoda,
s akiknek a léte, hazánkban nagy siker.
Egy tavaszi estén, amikor a gondolat is alszik,
és a Hold mosolyog a csillagok között,
a sötétben a rigók éneke hallik.
Dalolnak az életről, a szerelemről, s a világról,
a természet szépségeiről, a nyugalomról,
és a rengeteg gyönyörű virágról.
Egy tavaszi estén, amikor a csend hangja száll,
s a levelek vidáman susognak az ágakon,
egy kis időre a békétlenség is leáll.
