versek Archívum - 144 / 228 oldal

Vastagbőrű Féreg Egon

Vastagbőrű Féreg Egon, a férgek népének éke,

mindennap csodálja magát a tükörben,

s igen büszkén néz fel a kék égre.

Vastag az arcán a bőr, az igazság lepattan róla,

keres is rendesen ezzel a tulajdonságával,

s a hazug szavakat villámként szórja.

Folyamatosan ármánykodik, félelmet gerjeszt,

miközben tömi a tárcáját, s a vagyona nő,

féregbetegségekről híreket terjeszt.

Mind valótlan, amiket mond, ám nem zavarja,

értelmes fajtársai bizonyítékait elutasítja,

s az állításait mindig csűri-csavarja.

Tudja jól, hogy sok ilyen hitvány féreg létezik,

s velük kell osztozni a dicsőségen, a koncon,

legbelül haloványan sejti, hogy vétkezik.

Vastagbőrű Féreg Egon okosnak tartja magát,

s hiszi, minden bűnét könnyen megússza,

ám érte jön a halál és ellátja a baját.

Fojtogató gyomok

Fojtogató gyomok élősködnek a kerti növényeken,

s kígyóként rátekerednek előbb-utóbb mindre,

fellelhetők fákon, talajon és sövényeken.

Elszívják az életerőt, ezáltal az eltartóikat megölik,

azok először megsárgulnak, majd elszáradnak,

és valamennyiük szára hamarosan eltörik.

Fojtogató gyomok uralják a kertek védtelen részét,

a gazdák sajnos eltűrik ezt a gyilkos pusztítást,

hiszen pont ezért kapja a legtöbb a pénzét.

Korlátozott idő

Korlátozott idő, gondokkal lefoglalt percek,

az embereknek soha sincs nyugodalma,

s a háttérben így haladnak a tervek.

Nem jut elegendő idő pihenésre, egymásra,

a kimerültség mindennapos, rendszeres,

s ezáltal nincs lehetőség sok másra.

Nincs energia a gondolkodásra, jó tettekre,

sem elegendő erő megsegíteni másokat,

s a világ sokasága a hitét vesztette.

Korlátozott idő, melyben a lehetőség kevés,

amelyben egyre kevesebb a pénz bármire,

s örömnek marad az ivás, meg az evés.

Addig élünk

Addig élünk, amíg van, aki emlékezik reánk,

amíg eszébe jutunk a szeretteinknek,

s amíg gondolnak majd miránk.

Amíg szóba hoznak minket néhanap, bárhol,

s mindaddig, míg el nem felejtődünk,

az emlékünk biz fennen lángol.

Míg a tetteink, gondolataink, regévé válnak,

s okulhatnak belőle mások bármikor,

addig a lelkeink magasan szállnak.

Addig élünk, amíg az idő pora be nem temet,

amíg nyugalmat nem lelünk az örök éjben,

s míg van, ki a halálunk után is szeret.

Előlem nincs menekvés

Előlem nincs menekvés, bármit is tegyél,

elfuthatsz, elbújhatsz, s ígérhetsz pénzt,

tudd, hogy a Halál sohasem henyél.

Ám ne aggódj, nálam megtalálod a békét,

soha, semmi nem fog többé fájni neked,

s így elkerülöd a gyilkos világvégét.

Megszabadulsz a fájdalmaktól, a bánattól,

mindenféle betegségtől és mérgezéstől,

s a téged megnyomorító államtól.

Nem gyötörnek többé adósságok, bankok,

nem hallod a bírálatokat, a gúnyolódást,

s elnémulnak örökre a bántó hangok.

Nem kell versenyezned mindenért azután,

s a szeretteid szívében örökké élni fogsz,

miután belépsz majd a végzet kapuján.

Előlem nincs menekvés, ne is próbálkozz,

és ha önként megadod magadat nekem,

nem lesz okod, hogy többé siránkozz.

De jó lenne

De jó lenne jégbe fagyni, másik korban felébredni,

ahol nem létezik rossz, gonosz, irigység, gyilok,

ám békében lehet örülni és beszélgetni!

Ahol nincs nyomorgatás, félelemkeltés, hazugság,

ahol nem rettegtetik az emberi lelkeket folyton,

s ahol az őszinte, tiszta szeretet a valóság!

Hol természetes a megértés, a segítőszándék, a jó,

ahol nem avatkoznak bele a természet rendjébe,

nyaranta süt a Nap és télen hullik a hó!

Ahol nem a kiirtás a cél, s nem a sötétség hatalma,

hanem az összefogás, az együttműködés ereje,

s mindennek a boldogság az igazi jutalma!

De jó lenne egyszer úgy felébredni, hogy ne fájjon,

az igazság, a tisztesség és a becsület világában,

a lélek szerelmesen, egy másikkal szálljon!

Mikor telik már be?

Mikor telik már be a világ mélységes pohara,

s mikor jön el az idő, amikor magához tér,

és megvilágosodik az emberek tudata?

Az idők kezdete óta telik a pohár mocsokkal,

ömlik bele ármány, hazugság, becstelenség,

s a legnagyobb része tele van gonosszal.

Folyton folyik mélyére a hitványság tömege,

az árulás és az irigység növeli a szutykot,

s benne mártózik a pusztítás gyökere.

Az ellenségeskedés természetes e mocsárban,

förtelmes indulatok gerjednek kavarogva,

s teljesen felesleges bízni a csodákban.

A szeretet, a béke és a jóság, legalulra merül,

az emberségnek lassan nyoma sem marad,

itt bizony a remény nehezen kerül felül.

Mikor telik már be végre az emberek pohara,

és mikorra lesz elege mindenkinek annyira,

hogy felszínre törjön az igazság moraja?

Elpusztítás alatt áll a jövő

Elpusztítás alatt áll a jövő, immár véglegesen,

és abból, ami valaha is a jó részét alkotta,

minden elmúlik gyorsan, végzetesen.

Örökre vége mindannak, amiért érdemes élni,

ami megdobogtatta az emberi szíveket,

most eljött az idő rettegni, s félni.

A hiszékenység miatt alakult ki így a helyzet,

ehhez társult a gyávaság és a butaság is,

az értelem pedig már nagyon verzett.

Az életösztön, s a szeretet mára visszavonult,

az ármány, a gonosz, erősebb, mint valaha,

a becsület, a tisztesség visszaszorult.

Elpusztítás alatt áll a jövő, gyorsul a folyamat,

ám mielőtt örök sötétségbe borulna a világ,

lecsapolhatnánk a bűzös mocsarat.

Mi egykoron jó volt

Mi egykoron jó volt, mára már nem létezik,

ügyesen elpusztították az idők folyamán,

és sajnos többé vissza nem is érkezik.

Megfélemlítettek és kiöltek rengeteg lelket,

megmérgeztek több milliárdnyi tudatot,

így igyekeznek megvalósítani a tervet.

A tervet, amely nem a szépről, a jóról szól,

ellenkezőleg, közeleg az örök sötétség,

s mindig egy újabb, egy másik kór.

Egymás ellen fordulva, haldoklik a szeretet,

a megértés meg nem értéssé válik hamar,

s mindez megterhel felnőttet, gyereket.

Sok barátság nem éli túl e nehéz időszakot,

a szerelmek sem olyanok mint réges-rég,

s elérkeztek az ellenséges időszakok.

Mi egykoron jó volt, ma már csupán álom,

amely felsejlik a nyugtalan éjszakákon,

s a szív várja, hogy újra valóra váljon.

Minek is örüljünk?

Minek is örüljünk? Talán a forró levegőnek,

amely árt a növényeknek, az állatoknak,

a felnőtteknek és a csecsemőknek?

A sok rossznak, mely naponta kínoz, gyötör,

tönkreteszi a megszokott életünket most,

és csak egy vár reánk, a sírgödör?

A rengeteg aljasságnak, amit reánk öntenek,

nem kímélve senkit, soha és semmikor,

s mindig a fejünk felett döntenek?

Az állandó hazugságok árjának, amely butít,

kiöli az elmét, az értelmet és a lelket is,

s folyamatosan egymás ellen uszít?

Minek is örüljünk? Egy jogok nélküli létnek,

melyben bármikor eltiporhatnak minket,

tényleg ez kell a hiszékeny népnek?

h	K	s	c	p	s	v
1	2	3	4	5	6	7
8	9	10	11	12	13	14
15	16	17	18	19	20	21
22	23	24	25	26	27	28
29	30