versek Archívum - 143 / 228 oldal

Elvett életek

Elvett életek, megnyomorított, tönkretett emberek,

mesterségesen elpusztított gazdaság, s éghajlat,

a nyakunkba zúdított probléma rengeteg.

Már nem a pénzért kell küzdeni, hanem az életért,

a megmaradásért, a családunkért, s magunkért,

hiszen az eddigi életünk örökre véget ért.

Bármilyen hihetetlen is legyen, ám sajna ez a való,

az ármány mételye gonoszul ellepte a világot,

és megtévesztette azt, mint egy trójai faló.

Amíg abban a hiszemben telnek a napok, a percek,

hogy minden rendben, visszatért a normalitás,

addig a sötét homályban új méreg serceg.

Nem lesz kegyelem, sem kímélet, sem könyörület,

s mindaddig nem lesz valódi nyugalom soha,

míg véget nem ér ez a tébolyult őrület.

Elvett életek és koszorúkkal borított sírok tömege,

ha az emberiség harc nélkül feladja önmagát,

nem reményektől csillog a jövő fövenye.

Lelkiismeret nélkül élni

Lelkiismeret nélkül élni nem lehet könnyű,

és ártani másoknak felsőbb parancsokra,

nem más, mint aljas, gonosz, szörnyű.

Mégis van olyan réteg, amely erre kapható,

mely véres, júdás pénzért bármit megtesz,

és néhány tagja folytonos hangadó.

Ez a réteg nem sajnál senkit, semmit, aljas,

másokra hárítja a felelősséget bármikor,

s a hitványsága undorítóan szánalmas.

Valaha azért tanultak, hogy jókat tegyenek,

gyógyítsák a betegeket testben, lélekben,

s ne csak a hatalom bérencei legyenek.

Immár sajnálat nélkül osztogatják a halált,

nem szánnak sem öreget, sem gyereket,

s a sötétség bennük jó szolgára talált.

Lelkiismeret nélkül élni, lelketlennek való,

olyannak, aki eladja a becstelen lelkét,

ám a végén reá is vár majd a bakó.

Erre a világra megszületni

Erre a világra megszületni aztán igazán csodás öröm,

nincs ennél szebb, s nem lehet bölcsebb gondolat,

főleg, ha belül maradunk a szegénység körön.

Mindig az a legjobb, ha tűrjük az igát, az elnyomást,

ha mindig engedelmeskedünk az elpusztítóinknak,

s reméljük, így megérhetjük az utolsó felvonást.

Ha a sötétség hitvány erőit éltetve, fizetjük az adókat,

s mindig jámborul, békésen bólogatva helyeslünk,

pénzzel tömjük a hazug, aljas, féreg csalókat.

Amíg soha nem vonjuk kétségbe a valótlan állításait,

s míg az elhullásunk megfelel a gonosz tervezetnek,

beteljesítve a jövőlátók számítógépes számításait.

Erre a világra megszületni minden ember szép álma,

és bizony annyira felemelő érzés eltiportnak lenni,

nem is lehet normális, akinek nem az a vágya.

Iszonyatos hőség

Iszonyatos hőség, az egész világot kínzó pokol,

szenved ember, állat és valamennyi növény,

hamarosan itt lesz a sanyarú nyomor.

Szörnyű idők, a kegyetlenség uralma hatalmas,

elszegényedő rétegek, s megtiport szabadság,

elvett jogok, a bukás nem lesz diadalmas.

Mindenfelől kíméletlen, gonosz erők támadnak,

s fájdalmas sebeket okoznak mindenkinek,

táptalajt adva ezzel a lelki bánatnak.

A nyugalmas és szép életnek mindörökre vége,

nem jönnek vissza többé a szeretetteli évek,

amelyek csodásak voltak visszanézve.

Lassan a remény is elhagyja a szenvedő Földet,

s nem is tér vissza, amíg értelmet nem lát,

addig a bérencek hada még sokat ölhet.

Iszonyatos hőség gyötör, pusztít, őrjöngve tarol,

ezzel a borzalommal izzadtan, s meggyötörve,

a haldoklófélben lévő életösztön dacol.

Tiltások között élve

Tiltások között élve az élet nem igazi élet,

korlátozottak a jogok, nincs szabadság,

és mindettől szenved a sok lélek.

Ne tedd ezt, vagy nem szabad olyat tenni,

fizesd az adókat rendesen, hűségesen,

s ha parancsolják el kell menni.

Nem vitatkozhatsz, s mindent el kell tűrni,

önfeledten már nem is örülhetsz igazán,

ehhez nemigen van mit hozzáfűzni.

Mossák az agyadat, amíg van benne tudat,

nem lehet önálló gondolatod sohasem,

s az urak mindig mutatják az utat.

Elvárják, hogy magadba szúrasd a mérget,

majd jókat nevetnek az ostobaságodon,

s az életed kínok között érhet véget.

Tiltások között élve, elpusztítod önmagad,

és ha harc nélkül feladod az álmaidat,

mi rád vár, az egy kicsi földdarab.

Egyszer véget ér az út

Egyszer véget ér az út, az életünknek az útja,

ám a vég előtt számot kell majd adnunk,

s felsejlik bennünk önmagunk múltja.

A múlt, melyben volt öröm, bánat, s szeretet,

voltak vágyak, álmok, izzó szerelmek,

s a sors osztott ki minden szerepet.

Akadtak nehéz napok, nagyon keserű percek,

ugyanakkor boldog pillanatok adtak erőt,

és sokszor nem alakultak jól a tervek.

Kemény próbák, igazi barátságok, remények,

elhibázott döntések, beteges időszakok,

s olykor harag, máskor szeszélyek.

Egyszer véget ér az út és eltávozunk messze,

csatlakozunk majd megannyi elődünkhöz,

miután leszáll reánk, az örök éj leple.

Elhitetni azt, ami nincs

Elhitetni azt, ami nincs, már valódi művészet,

hihetetlenül könnyű becsapni embereket,

ez olyan, mint a varázs, s a bűvészet.

Sajna ez nem kizárólag a színpadon működik,

a mindennapokban ugyanúgy alkalmazzák,

s a hiszékenyeket jól el is bűvölik.

Megtévesztve és hipnózisban jól irányíthatók,

a tetteik bizony nem okoznak meglepetést,

hiszen nagyon könnyen kiszámíthatók.

Elhitetni azt, ami nincs, tervezett szándékkal,

ez a valódi életben tragikus és elszomorító,

nem azonos egy gyermekded játékkal.

Volt egyszer egy ember

Volt egyszer egy ember, dolgos, szorgos, szerény,

tisztességgel, s becsülettel élte az életét,

és nem hitte el a rosszat szegény.

Nem érezte, hogy mily gyorsan sötétedik a világ,

csupán azt látta, mennyire csodás minden,

és milyen varázslatos a sok virág.

Egészségesen teltek a napjai, boldogan, vidáman,

szerette a családját, imádta a gyermekeit,

s tudta, nincs olyan, hogy hibátlan.

Egy napon azonban kitört a vihar, áradt a mocsok,

mindenféle szennyet árasztott mindenfelé,

s az ember érezte, egy helyben topog.

A naptól kezdve, új és újabb szutyok áztatta testét,

s hiába igyekezett megfürdeni mindennap,

már a látvány is megfertőzte a lelkét.

Kezdte valóban betegnek érezni magát, s rettegett,

megingott az önbizalma, bizonytalanná vált,

és addig nem létező kórban szenvedett.

A sok mocsok teljesen megfertőzte az ép elméjét,

immáron elhitte, csak egy új vihar segíthet,

melyben megőrizheti családja emlékét.

Ugyanis velük sem találkozott, s ezt igen fájlalta,

addig szenvedett, amíg a szeretet erőt adott,

és a harcot a szutyok ellen felvállalta.

Volt egyszer egy ember, ki végül az égre tekintett,

összeszedte magát, visszanyerte az erejét,

s mikor ismét dörgött, csak legyintett.

A hájas hörcsögök

A hájas hörcsögök vezetik a hörcsögök világát,

keményen adóztatják a hörcsögnépet,

s ők jelölik ki a haladás irányát.

Elvárják, hogy népük engedelmeskedjen nekik,

s mondjanak le az összes élelmükről,

míg ők, épp az ellenkezőjét teszik.

Dőzsölnek, a raktáruk telis-tele jó kukoricával,

búzával és kölessel tömik a pofájukat,

míg a szívük tömve zsugorisággal.

Nap, mint nap, szuper hörcsögautóikkal járnak,

van saját hörcsögrepülőjük és kastélyuk,

a többiek pedig földönfutóvá válnak.

Elveszik minden tartalékukat, a magtáruk üres,

piciny kölykeik nem érik meg a felnőttkort,

hisz az összes élelmük egy szem köles.

Ez nem hatja meg a dölyfös és zsugori bandát,

új propagandájuk, ne egyen senki magot,

a szegények inkább egyenek hangyát.

Sőt, a legjobb, ha nem is esznek soha, semmit,

hiszen nem kellenek erre a világra többé,

mivel nem mások, csupán senkik.

A hájas hörcsögök hatalomra vágynak nagyon,

s amíg pöffeszkednek, nem jut az eszükbe,

biz értük is eljön a halál egy napon.

Folyamatosan csöpögtetik

Folyamatosan, gonoszul csöpögtetik a mérget,

nincs megállás, a cél a végső elpusztítás,

s kegyelmet soha, senki nem kérhet.

Mindenáron keresztül akarják vinni a tervüket,

s megszerezni maguknak az egész bolygót,

eladva a sátánnak a sötét lelküket.

Az emberiség nyűg a számukra, nem kellenek,

hiszik, hogy ők mindenki fölött uralkodnak,

mindig új és újabb ármányba kezdenek.

Kezükben a világ pénze, de sajna az sem elég,

nekik kell a világűr, sőt az egész galaxis,

utánuk még a világegyetem is felég.

Eltüntetnek minden jót, a jövő nem is létezhet,

számukra alakult ki az élet, nekik süt a Nap,

s övéké kizárólag valamennyi lélegzet.

Folyamatosan csöpögtetik a mérgező szavakat,

és ha az emberiség nem tér magához végre,

mielőtt végük, elveszik minden javukat.

h	K	s	c	p	s	v
1	2	3	4	5	6	7
8	9	10	11	12	13	14
15	16	17	18	19	20	21
22	23	24	25	26	27	28
29	30