versek Archívum - 143 / 235 oldal

Hullanak az őszi levelek

Hullanak az őszi levelek, mint megannyi élet,

s összefonódva a természet igazi rendjével,

jól jelképezik, ma mennyit ér egy lélek.

Az egyre erősebb szél packázik, játszik velük,

jobbra-balra sodorja valamennyit gyorsan,

s nem számít, melyik fán volt a helyük.

Pazar színeik rozsdabarnává változnak hamar,

az erezetük elporlad a legapróbb szellőtől,

és sok vizet immár egyikük sem zavar.

Hullanak az őszi levelek, s beborítják a talajt,

már nem többek, csupán bomló tetemek,

miket a végzet az utolsó útjára szalajt.

Annyi szép álom

Annyi szép álom válik mostanság semmivé,

megfosztják az embereket mindenüktől,

s így könnyen válnak majd senkivé.

Szertefoszlanak a tervek, s az elképzelt élet,

hihetetlen keserűség szövi be a lelkeket,

a világ nem érhet ilyen gyászos véget.

Megannyi kapcsolat dől romba hihetetlenül,

s szerelmek sokaságát gyötrik a kétségek,

rengetegen állnak most tehetetlenül.

Bizonytalanná vált minden, s kínná az órák,

a percek elhamvadnak a pokol tüzében,

amíg a sötétségnek az útjait róják.

Annyi szép álom suhan a végtelen tengerén,

és tűnik el a mélységnek örvényei által,

nem segítve az emberek helyzetén.

Az őszi Nap melege

Az őszi Nap melege lágyan cirógatja az arcokat,

kellemesen ellazít, feltölti a szomorú lelkeket,

s erőt ad ahhoz, hogy megvívják a harcukat.

A harcukat a mindennapokban, az igazi életben,

amely tragikussá, szinte elviselhetetlenné vált,

s mely egyre keményedett az utóbbi években.

Az őszi Nap melege megbizserget, segít feledni,

segít álmodozni egy szebb, csodásabb világról,

s megtanít vidámnak lenni, nevetni, szeretni.

A rosszat és az igazságot hallani

A rosszat és az igazságot hallani nagyon nehéz,

mivel túl kínos lehet, túlságosan könyörtelen,

s túlontúl gyötrelmes a léleknek az egész.

Senki nem szereti, ha ráébresztik, biza tévedett,

s kiderült, hogy mennyire átverték, becsapták,

amíg a hazugságok csapdájába lépkedett.

Igen megterhelő meglátni a valóság igazi arcát,

annál sokkal könnyebb ellökni a segítő kezet,

s elutasítani azt, aki értünk is vívja a harcát.

A rosszat és az igazságot hallani oly félelmetes,

ám beismerni önnön hibáinkat, tévedésünket,

semmikor, s egyáltalán nem szégyenletes.

Varázslatos az ősz

Varázslatos az ősz, mégis zord idők járnak,

és olyan dolgok történnek folyamatosan,

melyek az embereknek nagyon fájnak.

Csodásan süt a Nap, mégis fáznak a lelkek,

egyfolytában érzik a közelgő hideg erejét,

és tudják, abban sok jóra nem lelnek.

Biz tanácstalanul kémlelik a szürkülő eget,

s látják, hogyan suhannak a viharfelhők,

sejtik, ennél sokkal rosszabb is lehet.

Varázslatos az ősz, s színesednek a levelek,

legyen a jövő bármilyen rideg és kemény,

a kitartáshoz erőt tud adni a szeretet.

Őszi táj és nyugalom

Őszi táj és nyugalom, színes levelek a fákon,

az élővilág apraja és nagyja szorgoskodik,

s a békesség megpihen ezen a tájon.

A völgyben patak csordogál, a réten virágok,

nyulak szaladnak játszadozva mindenfelé,

s a tenger felől felbukkantak a sirályok.

Őzek legelnek, készülnek a hideg, zord télre,

a közelükben róka oson a bokrok között,

s reméli, egy állat sem veszi észre.

A magasban réti sas száll, átszelve a vidéket,

a pockok és az egerek is a kedvére valók,

tavasszal pedig imádja a fácáncsibéket.

A hegyek irányából néhány varjú is ideszáll,

s mély hangon károgva üzenik társaiknak,

a számukra egy elhullott tetem az ideál.

Őszi táj és nyugalom, cirógat a Nap melege,

s miközben enyhe szellő suhan a távolba,

alvásra készülődik az állatok serege.

Elmebaj

Elmebaj mindaz, ami újabban a világban történik,

káosz és zűrzavar van kialakulóban mindenütt,

s a sötétség gonosz ereje erősen örvénylik.

Eleddig minden normálisan működött mindenhol,

az emberek tették a dolgukat, ahogyan kellett,

s voltak jó napjaik, pihenő idejük mindenkor.

Nem volt feszültséggel, s gyűlölettel teli a levegő,

az öröm, a boldogság, a vidámság, magától jött,

és nem volt ennyi menekülési utat kereső.

Manapság azonban a könyörtelenség ereje pusztít,

szembeállítja a rokonokat, a legjobb barátokat,

s mindenkit árulásra, önmegtagadásra buzdít.

Folyamatos a mérgezés a levegőben, az ételekben,

ahogyan a vízben is és mindenben miben lehet,

s hihetetlen a visszafejlődés az értelemben.

Mindennaposak a veszekedések, a meg nem értés,

a háttér nagyon ügyesen manipulálja az elmét,

s így kihalóvá lesz majd az emberi érzés.

Kényszerítéssel és fenyegetéssel mulat a hatalom,

totális az elnyomás, a megfélemlítés az eszköz,

s nemsokára vér folyhat a termő talajon.

Elmebaj, hová is jutott az emberiség és mivé vált,

egy maroknyi pszichopata elveheti a jogokat,

egy maroknyi, amely pusztít, gyilkol, s árt.

Mindenki fél valamitől

Mindenki fél valamitől, még ha le is tagadja,

a csalódástól, a viszonzatlan szerelemtől,

és a kudarctól, ami magával ragadja.

A becstelenségtől, a hitványságtól és a bútól,

a kirekesztettségtől, a kizsákmányolástól,

s attól, hogy letér egyszer az igaz útról.

A fájdalomtól, amely folyton gyötri a lelkét,

a betegségektől és a hazugságok sorától,

tudva, így elősegíti a sötétség tervét.

A veszteségektől, amik kivéreztetik a jelent,

a soha meg nem bocsátható tévedésektől,

melyek többsége utolsó esélyt jelent.

A számkivetettségtől, az aljas korlátozástól,

a kötelező mérgektől, a fenyegetettségtől,

és a durva, erőszakos kíváncsiságtól.

Mindenki fél valamitől, mi fogságban tartja,

és egész életútját behálózhatja a rettegés,

amíg a fejét örök álomra nem hajtja.

Nincs gyilkosabb méreg

Nincs gyilkosabb méreg, mint a politika métely,

kínzóbban öl, mint az arzén, vagy akár a cián,

és efelől soha, senkiben ne legyen kétely.

Kegyetlenebb is azoknál, hisz lassabban pusztít,

oly kíméletlenül csap le a hiszékeny elmékre,

s azért teheti, mert az emberiség szundít.

Eme mocsok méreg szétterjed az egész világon,

és akadálytalanul rombol a földön, a vízben,

s a levegő pusztításával sem áll hadilábon.

Beszivárog a legapróbb sejtekbe, minden térbe,

sunyi és aljas módon, parazitaként élősködik,

míg a megsemmisítést nem viszi végbe.

Nincs gyilkosabb méreg, mint a politikai fertő,

amely könyörtelen, simulékony és gonosz,

az igazságot pedig igen ügyesen elrejtő.

Megfélemlítve

Megfélemlítve rettegnek az emberek mindennap,

és maguk sem tudják, mit is kellene tenniük,

láthatóan az életük nem egy gyermeknap.

Rá vannak kényszerülve, hogy kiadják magukat,

bevalljanak minden titkos dolgot magukról,

s önként felajánlják az összes vagyonukat.

Ezzel odadobják mindazt, amiért ez eddig éltek,

lemondanak a szabadságuk maradékáról is,

s megvalósul az, amitől annyira féltek.

Feladják a terveiket, vágyaikat, s összes álmukat,

egyelőre nem mernek ellenállni a gonosznak,

és parancsra befogják mindig a szájukat.

Megfélemlítve kínkeservesek a percek, s az órák,

a kiszolgáltatottság miatt nem élet ez az élet,

és sokaknak nyílnak majd a sírján rózsák.

h	K	s	c	p	s	v
	1	2	3	4	5	6
7	8	9	10	11	12	13
14	15	16	17	18	19	20
21	22	23	24	25	26	27
28	29	30