Saját alkotásaim
Varázslatos az ősz, mégis zord idők járnak,
és olyan dolgok történnek folyamatosan,
melyek az embereknek nagyon fájnak.
Csodásan süt a Nap, mégis fáznak a lelkek,
egyfolytában érzik a közelgő hideg erejét,
és tudják, abban sok jóra nem lelnek.
Biz tanácstalanul kémlelik a szürkülő eget,
s látják, hogyan suhannak a viharfelhők,
sejtik, ennél sokkal rosszabb is lehet.
Varázslatos az ősz, s színesednek a levelek,
legyen a jövő bármilyen rideg és kemény,
a kitartáshoz erőt tud adni a szeretet.
Őszi táj és nyugalom, színes levelek a fákon,
az élővilág apraja és nagyja szorgoskodik,
s a békesség megpihen ezen a tájon.
A völgyben patak csordogál, a réten virágok,
nyulak szaladnak játszadozva mindenfelé,
s a tenger felől felbukkantak a sirályok.
Őzek legelnek, készülnek a hideg, zord télre,
a közelükben róka oson a bokrok között,
s reméli, egy állat sem veszi észre.
A magasban réti sas száll, átszelve a vidéket,
a pockok és az egerek is a kedvére valók,
tavasszal pedig imádja a fácáncsibéket.
A hegyek irányából néhány varjú is ideszáll,
s mély hangon károgva üzenik társaiknak,
a számukra egy elhullott tetem az ideál.
Őszi táj és nyugalom, cirógat a Nap melege,
s miközben enyhe szellő suhan a távolba,
alvásra készülődik az állatok serege.
Elmebaj mindaz, ami újabban a világban történik,
káosz és zűrzavar van kialakulóban mindenütt,
s a sötétség gonosz ereje erősen örvénylik.
Eleddig minden normálisan működött mindenhol,
az emberek tették a dolgukat, ahogyan kellett,
s voltak jó napjaik, pihenő idejük mindenkor.
Nem volt feszültséggel, s gyűlölettel teli a levegő,
az öröm, a boldogság, a vidámság, magától jött,
és nem volt ennyi menekülési utat kereső.
Manapság azonban a könyörtelenség ereje pusztít,
szembeállítja a rokonokat, a legjobb barátokat,
s mindenkit árulásra, önmegtagadásra buzdít.
Folyamatos a mérgezés a levegőben, az ételekben,
ahogyan a vízben is és mindenben miben lehet,
s hihetetlen a visszafejlődés az értelemben.
Mindennaposak a veszekedések, a meg nem értés,
a háttér nagyon ügyesen manipulálja az elmét,
s így kihalóvá lesz majd az emberi érzés.
Kényszerítéssel és fenyegetéssel mulat a hatalom,
totális az elnyomás, a megfélemlítés az eszköz,
s nemsokára vér folyhat a termő talajon.
Elmebaj, hová is jutott az emberiség és mivé vált,
egy maroknyi pszichopata elveheti a jogokat,
egy maroknyi, amely pusztít, gyilkol, s árt.
Mindenki fél valamitől, még ha le is tagadja,
a csalódástól, a viszonzatlan szerelemtől,
és a kudarctól, ami magával ragadja.
A becstelenségtől, a hitványságtól és a bútól,
a kirekesztettségtől, a kizsákmányolástól,
s attól, hogy letér egyszer az igaz útról.
A fájdalomtól, amely folyton gyötri a lelkét,
a betegségektől és a hazugságok sorától,
tudva, így elősegíti a sötétség tervét.
A veszteségektől, amik kivéreztetik a jelent,
a soha meg nem bocsátható tévedésektől,
melyek többsége utolsó esélyt jelent.
A számkivetettségtől, az aljas korlátozástól,
a kötelező mérgektől, a fenyegetettségtől,
és a durva, erőszakos kíváncsiságtól.
Mindenki fél valamitől, mi fogságban tartja,
és egész életútját behálózhatja a rettegés,
amíg a fejét örök álomra nem hajtja.
Nincs gyilkosabb méreg, mint a politika métely,
kínzóbban öl, mint az arzén, vagy akár a cián,
és efelől soha, senkiben ne legyen kétely.
Kegyetlenebb is azoknál, hisz lassabban pusztít,
oly kíméletlenül csap le a hiszékeny elmékre,
s azért teheti, mert az emberiség szundít.
Eme mocsok méreg szétterjed az egész világon,
és akadálytalanul rombol a földön, a vízben,
s a levegő pusztításával sem áll hadilábon.
Beszivárog a legapróbb sejtekbe, minden térbe,
sunyi és aljas módon, parazitaként élősködik,
míg a megsemmisítést nem viszi végbe.
Nincs gyilkosabb méreg, mint a politikai fertő,
amely könyörtelen, simulékony és gonosz,
az igazságot pedig igen ügyesen elrejtő.
Megfélemlítve rettegnek az emberek mindennap,
és maguk sem tudják, mit is kellene tenniük,
láthatóan az életük nem egy gyermeknap.
Rá vannak kényszerülve, hogy kiadják magukat,
bevalljanak minden titkos dolgot magukról,
s önként felajánlják az összes vagyonukat.
Ezzel odadobják mindazt, amiért ez eddig éltek,
lemondanak a szabadságuk maradékáról is,
s megvalósul az, amitől annyira féltek.
Feladják a terveiket, vágyaikat, s összes álmukat,
egyelőre nem mernek ellenállni a gonosznak,
és parancsra befogják mindig a szájukat.
Megfélemlítve kínkeservesek a percek, s az órák,
a kiszolgáltatottság miatt nem élet ez az élet,
és sokaknak nyílnak majd a sírján rózsák.
Mindennap szórnak minket, mint kísérleti egeret,
szórják ránk a mennyei mannát mértéktelenül,
s úgy tűnik számukra, sosem kapunk eleget.
A csodás kék égboltot beszürkítik a nehézfémek,
pár nap alatt érik el a talajt és a tüdőnket is,
s így tovább növekednek a nehézségek.
Tetszésük szerint manipulálnak, fertőznek, ölnek,
bármikor aktiválhatják a „gyógyító” sugarakat,
s minden percben az életünkre törnek.
Ez sokak számára hihetetlen, s tudni sem akarják,
könnyebb a homokba dugni a fáradt fejeiket,
ezáltal a valóságot a homályba zavarják.
Míg az emberek szenvednek, betegednek, halnak,
eme folyamatot kiagyalók vígan eléldegélnek,
s a kastélyaikban dőzsölnek, isznak, falnak.
Mindennap szórnak minket, de nem a valósággal,
hanem tündérmesékkel és agyat ölő butítással,
s ilyetén örökre leszámolnak az igazsággal.
De hát a tévé nem mondta, halljuk oly sokszor,
s ezért nem hihető, hogy bántanak minket,
sajnos sok ember ilyenformán voksol.
Bizony most rettegni kell a betegségek hadától,
s a nem létező bajok is sírba tehetnek bárkit,
a napok újra hangosak a bérencek zajától.
Takard el az arcod, ne rettents el másokat soha,
hiszen véletlenül még friss levegőhöz jutnál,
s akkor nem temethet el a hazugságok kora.
Adasd csak be magadba a véget okozó mérget,
s engedelmesen valld be, mit is birtokolsz,
különben nem tudják eltüntetni a népet.
Mindig hajts fejet és a gondolkodást felejtsd el,
ne vitázz, fogadd el, hogy semmid nem lesz,
s úgy a lelked örömöt, boldogságot lel.
Miközben a birkák nyakát vágják, azok némák,
és a kidülledt szemeikből csordogál a könny,
belül fájón érzik, nem esznek több szénát.
De hát a tévé nem mondta, így biztos nem igaz,
aki ennek szellemében éli az utolsó napjait,
annak a számára a halál kegyes és vigasz.
Minek a pénz, ha nem lehet semmit kapni érte,
s ha elzárják az emberek elől az élelmet is,
ezáltal bizonytalanságot hozva a népre?
Mire megy a pénzével bárki, ha értéke nincsen,
s hiába tudott felhalmozni belőle kazalnyit,
semmit nem kap az egykori kincsen?
Van olyan, aki szerint a pénz mégiscsak ehető,
és az arany, a gyémántok hatalmat adnak,
közben hiszékenyekkel tele a temető?
Ki az, ki inkább válassza az olajat, mint a vizet,
és kínzó szomjazás esetén mohón azt issza,
azután pedig majd az életével fizet?
Minek a pénz, ha csak papír marad nemsokára,
és még a tűzgyújtásra sem lesz használható,
e folyamatot az emberiség megbocsátja?
Nem tudhatjuk, hogy melyik lesz az utolsó pillanat,
s éppen mit is fogunk csinálni, vagy hol leszünk,
mikor a létünk megszűnik majd egy perc alatt.
Ama pillanatban örökre szertefoszlanak az álmaink,
és minden, amit csak tettünk az életünk folyamán,
a végtelenbe száll, s velünk szállnak vágyaink.
Nem öleljük többé szeretteinket, cirógatva arcukat,
és nem segíthetünk, ha szükségük lenne miránk,
eztán nélkülünk vívják mindennapi harcukat.
Olyan sok mindent nem lesz módunkban megtenni,
s rengeteg varázslatos élményről maradhatunk le,
ám hiába, hisz egyszer végleg el kell menni.
Nem tudhatjuk, mennyiféle emléket hagyunk hátra,
s miket őrizhet meg tetteinkről a múló emlékezet,
ám reméljük, csakis jókat és nem éltünk hiába.
