világ Archívum - 49 / 71 oldal

Egymást kézen fogva

Egymást kézen fogva, könnyebb mindent túlélni,

elviselni a mindennapok terheit, ezt a világot,

s a félelmeken, a fájdalmakon túllépni.

Könnyebb megbirkózni a gondokkal, csalódással,

a veszteségek sorával, az igen nehéz sorssal,

és szembesülni a színtiszta valósággal.

Tisztább szívvel lehet szeretni, s őszintének lenni,

vidámabban megélni az élet számtalan percét,

és egy sikeresebb, boldogabb sorsért tenni.

Egymást kézen fogva, sokkal bátrabb is az ember,

nyugodtabb, meggondoltabb és segítőkészebb,

s ilyetén talán, emberibbé válhat egyszer.

Mikor aludni térünk

Mikor aludni térünk, gondokkal a vállunkon,

egy ideig még elmerengünk az életünkön,

és jobbra-balra forgunk az ágyunkon.

Mikor a szemeink leragadnak, közel az álom,

az utolsó gondolatunk szép és jó legyen,

hogy a lelkünk csodás helyre szálljon.

Mikor aludni térünk, velünk alszik a remény,

s biztat, mi rémálom volt eddig, elmúlik,

ezután az élet már nem lesz kemény.

A gyengélkedő remény

A gyengélkedő remény tanácstalanul várakozik,

és maga sem tudja, hogy mihez is kezdjen,

ám látja, mindenki békére vágyakozik.

Békére, biztonságra, s főleg egy élhetőbb életre,

nyugalomra, szeretetre, és boldog napokra,

nem pedig szegényes, keserves évekre.

Vidám percekre, órákra, egészségre, szerelemre,

nem korlátozásokra, vagy megfélemlítésre,

tiltásokra, s kikényszerített fegyelemre.

A gyengélkedő remény próbálkozik talpra állni,

s igyekszik végre összeszedni magát újból,

hiszen szeretne ismét emelt fővel járni.

Kihasználtan élni

Kihasználtan élni igazi boldogság e világban,

olyan jó, ha kizsákmányolják az embert,

s ha alulmaradhat az érdemi vitákban.

Igazi álom, amikor halálig fizetjük az adókat,

s végül senkinek nem maradhat semmije,

hiszen el kell tartani a hazug csalókat.

Nincs jobb annál, mint lemondani mindenről,

hagyni, hogy kiöljék belőlünk a lelket is,

s aztán örömtáncot lejteni mindettől.

Kihasználtan élni a legjobb dolog, mi létezik,

örömteli, hogy életünk főképp szenvedés,

s hogy a halál mosolyogva érkezik.

A régi, szebb idők

A régi, szebb idők, soha nem térnek vissza,

s hiába remélik az emberek oly nagyon,

a keserű poharat mindenki kiissza.

Hiába hiszik, hogy elszálltak a viharfelhők,

és velük eltávozott a kegyetlen vihar is,

nem lesznek többet bárányfelhők.

Nem fog ugyanúgy sütni a Nap a kék égen,

nem illatoznak a virágok a zöld réten,

s nem ragyog a Hold sem az éjben.

A régi, szebb idők, örökre letették a lantot,

és végleg elköszöntek ezen világtól,

hátrahagyva tömérdek sírhantot.

Mennyire jó lenne

Mennyire jó lenne egy gondtalan világban élni,

ahol a békesség és a boldogság természetes,

s amelyben nem kellene sosem félni.

Ahol mindig ragyog a Nap és ahol zöldell a rét,

kristálytiszták a vizek, bőven terem a föld,

s ahol soha nem lesz veszélyben a lét.

Ahol a szeretet szívből jövő és a becsület tiszta,

az ölelés igazi, a család, a barátság fontos,

s ahol a múltat senki nem sírja vissza.

Mennyire jó lenne egészségesen élni az éveket,

és jó emberként megöregedni annak idején,

leélve egy gyönyörű, s teljes életet.

Tele a temető

Tele a temető olyanokkal, kik a csodában hittek,

akik elhitték, hogy csak jót akarnak nekik,

és akiket folyamatosan tévútra vittek.

Akik elfogadták az ármányos, hitegető szavakat,

s akik gondolkodás nélkül fejet hajtottak,

és feláldozták valamennyi javukat.

Akik parancsszóra megtagadták az addigi életük,

elhidegültek a családjuktól és a barátaiktól,

s már maguk sem tudták, mi az érdekük.

Tele a temető azokkal, kik szerették ezt a világot,

akiket örömmel töltött el számtalan pillanat,

s akik most a sírjukra várják a virágot.

Minek a fazék

Minek a fazék, ha nincs mit főzni benne,

ha nehezen futja még a levegőre is,

és ha nem jut semmi a zsebbe?

Miért is dolgozik az ember egy életen át,

ha élete munkája nem őt gazdagítja,

s abból, mit keres, keveset lát?

Miféle világ az, ahol a jó folyvást veszít,

s amelyben a jutalom maga a kínzás,

miközben a rossz büszkén feszít?

Hová lett a józan ész és hova az igazság,

hol bujkál a remény, s hol a becsület,

amióta a pokolban dúl a vigasság?

Hová lett az egészség és hova a szeretet,

csak úgy elköszöntek parancsszóra,

s elhagytak felnőttet, gyereket?

Miképpen süllyedt az értelem a mélybe,

s valaha ki tud mászni a béka alól,

hogy újra felnézhessen az égre?

Minek a fazék, ha csakis a tűzhely dísze,

s nem több, mint egy látványos tárgy,

vajon még így is hathat a szívre?

Néha nem ártana

Néha nem ártana elgondolkodni, kik is vagyunk,

miért is élünk ezen a Földön, milyen okból,

s magunk után milyen emléket hagyunk.

Nem ártana kiüríteni elméinkből a sok szemetet,

mindazt a sok mocskot, amit reánk öntöttek,

és átérezni, mit is jelent az igazi szeretet.

Nagyon jó lenne egy igazságosabb, s jobb világ,

ahol természetes lenne emberségesnek lenni,

és ahol nem léteznének vihart kavaró viták.

Néha nem ártana önnön lelkünkben elmélyedni,

s elfogultság nélkül beismerni a hibáinkat is,

mielőtt sikerülne életünk útján elvérezni.

Túl sok jutott már

Túl sok jutott már a kínokból és a szenvedésből,

a megpróbáltatások sorából, a kizsigerelésből,

a félelemből, s a folytonos rettegésből.

Az emberek nyugalomra vágynak, s valami jóra,

igaz szeretetre, boldogságra és valódi örömre,

békére, egészségre, sok kedves szóra.

Túl sok jutott már a rosszból és elég volt belőle,

csupán mindenki szeretné élni a saját életét,

s minél később távozni az örök mezőkre.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31