világ Archívum - 31 / 67 oldal

Mi végre is jöttünk a világra

Mi végre is jöttünk a világra és vajon mi végre élünk,

mi lehet az értelme egyáltalán a létezésünknek,

s mi az oka annak, hogy állandóan félünk?

Hogyan válhatott az ismert világ urává az emberi faj,

s miként hihette el magáról, hogy ő a világ közepe,

miközben maga a léte is, iszonyúan nagy baj?

Miért tűri el a nép, hogy az elit bármit megtehessen,

bármit elérjen, megkaphasson, s uralkodhasson,

és minden jóravaló embert megvethessen?

Meddig elviselhetőek a háborúk, a pusztítások sora,

az igazságtalanság, a kegyetlenség, s a gonoszság,

meglehet, hogy ennek nem lesz vége soha?

Miféle dolog eltűrni a sok megaláztatást, a szégyent,

mindazt, ami csak szenvedést okoz és meggyaláz,

s igyekszik elfeledtetni az elképzelt édent?

Mi végre is jöttünk a világra, mi értelme a létünknek,

erre születtünk, szenvedésre, kiszolgáltatottságra,

ez megfelel nekünk, az érzékeny lényünknek?

Esténként a tisztáson

Esténként a tisztáson feltűnik a remény lámpája,

a benne lévő gyertya lángja varázserővel bír,

és új lehetőséget kínál az élővilág számára.

Egy csodásabb jövőt, egy szebb, békésebb világot,

élhetőbb életet és sokkalta több szeretetet,

tiszta levegőt, erdőt, mezőt, sok virágot.

Ez a lámpa magához vonzza a jóra vágyó lelkeket,

akik apró fényekként jelennek meg körülötte,

és érzik, számukra az éj csodát rejteget.

Esténként a tisztáson felvillannak az apró fények,

mint milliónyi drágakő, oly ékesen ragyognak,

s eközben békésen alszanak az erdei lények.

Nem csupán fegyverekkel ölnek

Nem csupán fegyverekkel ölnek, más módok is vannak,

irányított időjárás és hőség, amely a termést kiégeti,

s egyre több teher, amiket az emberekre raknak.

Hazugságok, amelyekkel mérgezik az elmét és az életet,

mikkel gyűlöletet szítanak, egymás ellen fordítanak,

s melyekkel eltitkolják az igazságot, a lényeget.

Mérgek, miket be akarnak adni erőszakkal, bármi áron,

és amikkel alaposan megritkíthatják az emberiséget,

s a maradékot úgy tartják, mint a kutyát láncon.

Nem csupán fegyverekkel ölnek, az értelmet is megölik,

hisz az a sötét erők számára túlontúl veszélyes lehet,

és éppen ezért, már a kisgyermekkorban kiölik.

Aki harc nélkül feladja

Aki harc nélkül feladja, az elpusztul remény nélkül,

ha nem küzd meg a szabadságáért, s az életéért,

semmiféle kegyelmet nem is érdemel végül.

Aki harc nélkül feladja, az a saját sírját meg is ássa,

önmaga okozza a végzetét, mert gyáván térdel,

és mindeközben a lelkét a szégyen rágja.

Aki harc nélkül feladja, az elveszít mindent, örökre,

s az utolsó percben jön rá, hogy a népe is így jár,

még él, de már keselyűk köröznek fölötte.

Káoszt teremteni könnyű

Káoszt teremteni könnyű, csak uszítás szükséges hozzá,

no meg rengeteg hazugság, ármány és fondorlat,

s nincs, ami a békés életet visszahozná.

Akik a káoszt létrehozzák, azok uralni akarják a világot,

sőt, már rég uralják is a megtévesztés leple alatt,

s úgy eltapossák, mint egy apró virágot.

Káoszt teremteni könnyű, hiszen felpaprikázható bárki,

és az emberek igen fogékonyak az álságos tanokra,

a zűrzavarból viszont nehéz kiutat találni.

Amíg a háborús hisztéria zajlik

Amíg a háborús hisztéria zajlik, másra nem figyel senki,

e helyzetet kihasználva előkészítették az új járványt,

és a halálba menő úton, csak előre lehet menni.

Jönnek újfent a lezárások és kötelezővé teszik a mérget,

az arcokra erőltetik az arctalanná tevő maszkokat,

amelyekkel a világtól elzárják a szolganépet.

Amíg a háborús hisztéria zajlik, megtervezik a végzetet,

s míg az emberek mindezt elhiszik, fejüket lehajtva,

soha nem fogják hallani az igazságot, a lényeget.

A szeretet erőt tud adni

A szeretet erőt tud adni, amikor távol van a remény,

s összetarthat a legnehezebb időszakokban is,

mikor az élet tragikus, drámai és kemény.

A szeretet erőt tud adni, legyen bármekkora a teher,

s miközben az embert leteríti a sors újra és újra,

segít talpra állni, ha a lélek a padlón hever.

A kisemberek sorsa érdektelen

A kisemberek sorsa érdektelen a hatalmi elit számára,

ők nem mérvadók, s nem tényezők, csak alja nép,

és csupán terhet raknak a világnak a vállára.

Egy egyszerű ember nem számít, ne is vegyen levegőt,

és lehetőleg ne szennyezze a létével ezt a bolygót,

inkább keresse fel önként a zsúfolt temetőt.

A kisemberek sorsa érdektelen, s nem méltóak a létre,

úgy bánnak velük, mint az állatokkal, szolgákkal,

és ez így is marad, amíg nem térnek észre.

A tűzokádó sárkány visszatért

A tűzokádó sárkány visszatért és pusztítja a bolygót,

a sátán hű szolgái küldték a világ ellen újfent,

el kell hoznia a végítéletet, az utolsót.

Felégeti a termőföldeket, hogy legyen éhezés és baj,

iszonyúan felforrósítja a levegőt mindenfelé,

a halálhörgés a számára a kedves zaj.

Hamuvá tesz városokat, falvakat, egyszerű tanyákat,

és hatásosan tartja félelemben az emberiséget,

időseket, fiatalokat, apákat, s anyákat.

Természetesen a legkisebb gyermekeket sem kíméli,

amíg ők az ágy alatt lapulva rettegik a szörnyet,

minden percüket az iszonyat kíséri.

A tűzokádó sárkány visszatért és korántsem végzett,

bőven van még irtani való, van mit felégetnie,

hisz ezen okból jött a pokolból, e végett.

Tündérország veszte gyorsan közeleg

Tündérország veszte gyorsan közeleg a sok butaság miatt,

az emberi hiszékenység és a félelem a táptalaja ennek,

s a sötétség erői, egyáltalán nem izgulnak emiatt.

Persze, hogy nem, hiszen pont ők okozzák ezt a zűrzavart,

ők rombolták szét az egykori Meseország régi világát is,

és hoztak a békesség nyugalmába vihart, s zivatart.

Elpusztítanak mindent, ami valaha jó volt, szép és szabad,

ami valaha is örömöt okozott, vidámságot, boldogságot,

s el akarják törölni az ég kékjét, a kellemes nyarat.

Tündérország veszte gyorsan közeleg, s a tündérek sírnak,

fejüket lehajtva szomorkodnak, amiért oly tehetetlenek,

és amiért a földi gonosszal, egyelőre nem bírnak.

h	K	s	c	p	s	v
1	2	3	4	5	6	7
8	9	10	11	12	13	14
15	16	17	18	19	20	21
22	23	24	25	26	27	28
29	30