Saját alkotásaim
Szívvel szeretni és ésszel, tisztán látni a világot,
a valóságot nyitott szemmel megtapasztalni,
s megmenteni, ha kell, a legapróbb virágot.
Megóvni a gyengéket, az elesettek hosszú sorát,
védelmezni a családot, a legkisebb gyermekig,
és alkalmanként lemosni a nehéz út porát.
Szívvel szeretni, őszintén, érdekektől mentesen,
s mikor szükséges, kőkemény támasszá válni,
átölelni a hozzánk közel állókat kedvesen.
Egymást segítve könnyebb megbirkózni a napokkal,
jobban átvészelhetőek a pillanatok és a gondok,
s szembe lehet menni kicsikkel, nagyokkal.
Együtt túl lehet élni olyat is, mi egyedül nem menne,
leküzdhetőbbek a vészterhes idők nehézségei is,
s még a csekély remény esélye is jobb lenne.
Mindenki bátrabb, ha akad segítsége és van támasza,
s kevésbé megterhelő mindaz, ami gondot jelent,
amennyiben mindenre akadhat jó válasza.
Egymást segítve, jó szándékkal, szívvel, s szeretettel,
megváltoztatható az is, ami lehetetlennek tűnik,
s meg lehet küzdeni a legzordabb elemekkel.
A szeretet ereje hatalmas dolgokra képes,
túl tud juttatni a problémák során,
tiszta szívből jön, s nem véges.
Átsegíthet a válságokon, bántó viszályon,
kitarthat komoly problémák idején
és segít, hogy kevésbé fájjon.
Selymes simogatással cirógatja az arcokat,
lágy öleléssel támogathat, lelkesít,
s megvívja a lelki harcokat.
Sejtelmesen reményt adhat a kínok között,
kitartásra ösztönözhet bánat idején,
fény lehet a sötétség fölött.
Vidámmá tehet és boldogsággal tölthet el,
ölelésre ösztönözhet, s jó dolgokra,
míg énünk nyugalomra lel.
A szeretet ereje képes a gonoszt legyőzni,
segíthet túlélni a legzordabb időben,
semmi nem tudja őt lefőzni.
Mindehhez azonban elő kell, hogy jöjjön,
s ne lapuljon a félelemtől reszketve,
a szabadság ő, nem a börtön.
Hull a hó, fájón süvít a szél,
s nagyon kemény az idei tél.
Este van és csikorog a hideg,
minden olyan nagyon rideg.
Egy férfi sétál egymagában
és búsul számtalan bajában.
Néz előre, a szemein fátyol,
lehetne ő most bizony bárhol.
Szerelme elhunyt, neki vége,
sohasem jut már el a révbe.
Összetört szívvel baktat előre,
nem érdekli ki mit gondol felőle.
Órák óta bolyong össze-vissza,
a múltat nem hozhatja már vissza.
Karácsony van, s ő üres belül,
fájdalmát semmi nem múlja felül.
Térdig jár a hideg hóban, fázik,
a kukák között valami mászik.
Mélán, s kíváncsian indul oda,
maga sem tudja pontosan hova.
Sírást hall a szemétkupacok mögül,
egy lányka néz rá a rongyai közül.
Vacog és rémült. Sovány szegény.
Látszik, elhagyta minden remény.
Ötéves lehet. Szemében fájdalom,
s a férfiban feléledt a szánalom.
Halovány, szutykos kis arca komoly,
bágyadt tekintetén semmiféle mosoly.
A férfi sérült szíve dobogni kezdett,
s érezte, hogy ez valami új kezdet.
Megfogta a rettegő kislány kezeit,
s merőn nézte a csillogó szemeit.
Óvatosan magához ölelte a kis árvát,
s megtörölte liluló, piciny kis száját.
Keserűségét félretéve indult vele haza,
hisz a kicsinek, övénél nagyobb a baja.
Hazaérve megfürdette, adott neki enni,
majd elment a számára ruhákat venni.
A Karácsony elűzte a bánatukat tova,
s többé nem hagyták el egymást soha.
Mit is jelenthet az, hogy barát?
Van akiben bízhatunk, ha kell,
s meghallgatva a másik szavát,
énünk, lelkünk nyugalomra lel.
Számíthatunk reá mindenben,
legyen az kínos, vagy kellemes,
hihetünk semmiben, istenben,
s még rossz énünk is jellemes.
Reá bízhatjuk a féltett titkokat,
mindörökre megtartja magának,
lepergeti rólunk a fájó szitkokat,
mindig hitelt adhatunk szavának.
Segít rajtunk mikor soha senki,
s közel áll hozzánk oly nagyon,
barátnak nem is könnyű lenni,
mit tőle kaphatunk egy vagyon.
