lét Archívum - 12 / 13 oldal

Illúzió

Illúzió mérgező köde ereszkedett a Földre,

beleivódott a sejtekbe, a szövetekbe,

s beszivárgott mélyen a földbe.

Elhomályosította a tudatot, s a létet magát,

elhitette, hogy amit láttat, csak az a jó,

s kétségbe ne vonják a szavát.

Ügyesen manipulálta a gyengélkedő elmét,

s kiterítette eléjük csodás jövőjüket,

mint remekbe szabott kelmét.

Elhitette, varázslatos az élet, amit ő mutat,

s nincsen szebb a nincstelenségnél,

sötét párája mutatja az utat.

Illúzió gyilkos levegője suhan a fák között,

és nyomában rothadnak a levelek,

mikor elsuhan mind fölött.

A rét virágai elhervadnak, s a fű megsárgul,

az állatvilág is szenved, haldoklik,

és a legtöbbjük bizony elárvul.

Az emberek örömükben eltávoztak önként,

az értelem nem hitte el az illúziót,

és felszámolta azt ködként.

A szabadság lángja

A szabadság lángja egykor fennen ragyogott,

s ha be kellett világítania a sötét térbe,

bizony soha nem habozott.

Éltette az embereket, s a szíveket melengette,

reményt vitt a reménytelenség idején,

sokaknak az életet jelentette.

Manapság megpróbálják eltaposni, de végleg,

a gonosz erőknek nagyon útjában van,

ám híre megmaradhat névleg.

A lángja erősen gyengül, az ereje is elhagyja,

szinte csak pislákol már benne az élet,

izzó parazsát a szél felkapja.

A szabadság lángja haldoklik, viszont még él,

s ha az igaz, tiszta szívek ereje táplálja,

összeszedve magát új életre kél.

Az állatok is védik

Az állatok is védik saját kis területüket,

megküzdenek a betolakodókkal,

s megőrzik a becsületüket.

Legyenek hatalmasok, esetleg parányok,

az életükért folytatott harcokban,

nem számítanak az arányok.

Óvják a párjukat, s piciny utódaik sorát,

az utolsó csepp vérükig küzdenek,

egy sem adja olcsón a honát.

A létükért félve és rettegve is csatáznak,

s tolluk hullhat, bőrük szakadhat,

nem adnak esélyt a halálnak.

Ha elbuknak is megtették, mi tőlük telt,

az idő megőrzi majd az emléküket,

s mindőjük nyugalmat lelt.

Az emberi faj biz példát vehetne róluk,

küzdhetne az életéért, családjáért,

most még lenne rá módjuk.

Nehézségek sora

Nehézségek sora nehezíti az életünket,

igen sokszor megsebzi a lelkünket,

s közelebb hozza a végzetünket.

Gyakorta tapasztaljuk a kegyetlenséget,

amellyel biz meg kell küzdenünk,

s láthatjuk a nagy fejetlenséget.

Olyan sok szerettünket veszíthetjük el,

legtöbbször el sem búcsúzhatunk,

és lelkünk nyugalmat nem lel.

A küzdelmünk biza hiábavalónak tűnik,

rengeteg sebet kapunk életünkben,

s a terhek sokasága csak gyűlik.

Szerelmeket, s életeket tehetünk tönkre,

elveszíthetünk igen szép álmokat,

ám mindezt nem adjuk közre.

Egyfolytában hazugságokat hallhatunk,

a gyilkosok hiszik, hogy nyernek,

mi pedig simán meghalhatunk.

Elveszíthetjük az élet, s létünk értelmét,

sokan beadatják maguknak a halált,

megtagadják önmaguk érzelmét.

Nehézségek sora kísérhet minket végig,

s próbára téve a tűrőképességünket,

a kitartásunk vezethet el a célig.

Az emberi értelem

Az emberi értelem összezsugorodott,

s hajdani fejlődése véglegesen leállt,

régen a Földön kimagaslott a tudása,

sajnos azonban az evolúciója megállt.

Szennycsatornákból ömlik a hipnózis,

s éjjel is, nappal is pusztulnak a sejtek,

az életösztön bambán bámul a világba,

s üres koponyákban nem létezik rejtek.

A gonosz szolgái vígan élik napjaikat,

és hatalmas vagyonokra tesznek szert,

terv szerint megosztják az embereket,

s céljaikért bevetnek akármilyen cselt.

Családok, barátok tartanak egymástól,

és rettegnek a másik közelsége miatt,

az eddigi jó kapcsolatok tova tűnnek,

s nem marad, akit szeretnének emiatt.

Agresszív propaganda mérge szárnyal,

s a beszűkült agyi kapacitás hisz neki,

a maradék józanság igyekszik küzdeni,

ám sajnos manapság túl kevés a zseni.

A balgák sora várja a kegyelemdöfést,

ami után már nem lehet visszaút soha,

önként lemondanak az eddigi létükről,

s reményeik maradékát belepi a moha.

Az emberi értelem szégyen önmagára,

s messze alulmúlja az öröklött géneket,

a csökevényes gondolkodás igen terjed,

a sötét háttér könnyen kiírtja a népeket.

A testünk a miénk

A testünk a miénk, a lelkünk ugyanúgy,

saját létéről mindenki dönthessen maga,

milyen jogon uralhat bennünket akárki,

s dönti el, hogy csakis neki lehet szava?

Milyen jogon uralnak minket zsarnokok,

s kényszerítenek reánk gyilkos mérgeket,

s miképpen tiltják meg az értelem szavát,

elhallgattatva a valóságot és a tényeket?

A testünk a miénk, szabadnak születtünk,

a lelkünk egyedi és velünk együtt pusztul,

érzékeny, sérülékeny, nagyon sokat retteg

és a megsemmisülést szánják neki jussul?

Szeretet nélkül

Szeretet nélkül milyen lenne a világ?

Sötét uralom alatt nyílna vajon virág?

A gyermekét eztán cirógatná a szülő?

Miféle lenne az elkövetkezendő jövő?

Számítana a jó, a szép, s a természet?

Netán végezne minddel az enyészet?

Éreznének a szívek bármit e Földön?

Lenne esélye, hogy a lét előre törjön?

Szeretet nélkül érdemes lehetne élni?

Lélek nélkül tudnánk, mi is az, félni?

Léteznének boldog, örömteli álmok?

Egy maradna, a gonosz, amely álnok.

A bitang vírus

A bitang vírus igencsak jól képzett,

s tudja, a hatalom még nem végzett.

Az ámokfutásának korán sincs vége,

a végtelenségig fennmaradhat a léte.

Jól megcsinálták, s tanították sokat,

folyvást, állandóan adják alá a lovat.

Hiszi is magáról, hogy bármit tehet,

legvégül így is, úgy is csak ő nevet.

Tudja, hogy sokan biz rettegnek tőle,

hisz óránként híreket hallanak felőle.

Iszonyú számokat produkál naponta,

s csodás tetteit minden tévé nyafogja.

Tökéletesen tudja azt, hogy hány óra,

s ki, mikor megy a kutyasétáltatóba.

Ki mikor léphet be az üzletek ajtaján,

semmi sem olyan már, mint hajdanán.

Maszkba kényszeríthet bárkit, bárhol,

s ha belefúlnak, bizony nem gyászol.

Éppen ellenkezőleg röhög a markába,

s a világon ott van mindenki sarkába.

Aki igazán beteg, ne számítson jóra,

az egészségügy nem akar tudni róla.

Immár nem léteznek másféle bajok,

s nem jutnak el senki füléig a jajok.

A bitang vírus szórakozik szabadon,

retteg tőle felnőtt, gyerek, s hajadon.

A nők, a férfiak, az idősek vacognak

és félelmükben egymásra taposnak.

Vidáman egymásnak ugraszt barátot,

s megosztja a legszorosabb családot.

Gazdáinak, készítőinek vagyont hoz,

holott nem más, csak háttérbeli kosz.

Öntelten múlatja az időt a szabadban,

az isteni mivoltát dicsőítik szavakban.

Egyszer azonban, mikor a Nap ébred,

dicső hadjáratának bealkonyul végleg.

Arctalan senkik

Arctalan senkik róják tragikus útjukat,

leszegett fejjel, s megfélemlítve élnek,

már egymástól is rettegnek egész nap,

s önnön vágyaiktól és álmaiktól félnek.

Lassan már levegőt sem mernek venni,

s önmagukat hibáztatják ím mindenért,

elhiszik a rengeteg hazugságot naponta,

s nem igen küzdenek magukért, istenért.

Már gyermekeikért sem mernek kiállni

és gyáván kushadva lesütik a szemüket,

s hagyják a családjaikat elveszni örökre,

míg ütik őket, nem emelik fel a kezüket.

Elvesztik munkájukat, vállalkozásaikat

és nem marad megélhetésük, semmijük,

sorozatos csapás, s elnyomás éri mindet,

legvégül biz nem fog maradni senkijük.

Arctalan senkik, még a létük is szégyen,

a legkisebb állat is harcol, amíg csak él,

ha összefognának, mint hős elődeik rég,

a szabadság nem lenne elérhetetlen cél.

Tragikus sorsok

Tragikus sorsok és tönkretett életek,

kiszolgáltatott emberek, s családok,

hazugságokkal álcázott gyilkos terv,

egymást érik az új, s újabb csapások.

Láthatatlan ellenséggel vívott csata,

világháború zajlik, csak más néven,

gazdasági manipulációk tömkelege,

s tömeghisztéria, hogy a nép féljen.

Tragikus sorsok, rettegés és zsarolás,

megtévesztés, s uszítás egymás ellen,

maszkokba zárt lelkek, s gondolatok,

a cél az, senki megszólalni se merjen.

Becstelen, lelketlen, gonosz hatalom,

programozott, agymosó médiák sora,

arcukat adó, s népre ható személyek,

harc nélkül a remény is elszáll tova.

h	K	s	c	p	s	v
					1	2
3	4	5	6	7	8	9
10	11	12	13	14	15	16
17	18	19	20	21	22	23
24	25	26	27	28	29	30
31