lét Archívum - 13 / 14 oldal

Az emberi értelem

Az emberi értelem összezsugorodott,

s hajdani fejlődése véglegesen leállt,

régen a Földön kimagaslott a tudása,

sajnos azonban az evolúciója megállt.

Szennycsatornákból ömlik a hipnózis,

s éjjel is, nappal is pusztulnak a sejtek,

az életösztön bambán bámul a világba,

s üres koponyákban nem létezik rejtek.

A gonosz szolgái vígan élik napjaikat,

és hatalmas vagyonokra tesznek szert,

terv szerint megosztják az embereket,

s céljaikért bevetnek akármilyen cselt.

Családok, barátok tartanak egymástól,

és rettegnek a másik közelsége miatt,

az eddigi jó kapcsolatok tova tűnnek,

s nem marad, akit szeretnének emiatt.

Agresszív propaganda mérge szárnyal,

s a beszűkült agyi kapacitás hisz neki,

a maradék józanság igyekszik küzdeni,

ám sajnos manapság túl kevés a zseni.

A balgák sora várja a kegyelemdöfést,

ami után már nem lehet visszaút soha,

önként lemondanak az eddigi létükről,

s reményeik maradékát belepi a moha.

Az emberi értelem szégyen önmagára,

s messze alulmúlja az öröklött géneket,

a csökevényes gondolkodás igen terjed,

a sötét háttér könnyen kiírtja a népeket.

A testünk a miénk

A testünk a miénk, a lelkünk ugyanúgy,

saját létéről mindenki dönthessen maga,

milyen jogon uralhat bennünket akárki,

s dönti el, hogy csakis neki lehet szava?

Milyen jogon uralnak minket zsarnokok,

s kényszerítenek reánk gyilkos mérgeket,

s miképpen tiltják meg az értelem szavát,

elhallgattatva a valóságot és a tényeket?

A testünk a miénk, szabadnak születtünk,

a lelkünk egyedi és velünk együtt pusztul,

érzékeny, sérülékeny, nagyon sokat retteg

és a megsemmisülést szánják neki jussul?

Szeretet nélkül

Szeretet nélkül milyen lenne a világ?

Sötét uralom alatt nyílna vajon virág?

A gyermekét eztán cirógatná a szülő?

Miféle lenne az elkövetkezendő jövő?

Számítana a jó, a szép, s a természet?

Netán végezne minddel az enyészet?

Éreznének a szívek bármit e Földön?

Lenne esélye, hogy a lét előre törjön?

Szeretet nélkül érdemes lehetne élni?

Lélek nélkül tudnánk, mi is az, félni?

Léteznének boldog, örömteli álmok?

Egy maradna, a gonosz, amely álnok.

A bitang vírus

A bitang vírus igencsak jól képzett,

s tudja, a hatalom még nem végzett.

Az ámokfutásának korán sincs vége,

a végtelenségig fennmaradhat a léte.

Jól megcsinálták, s tanították sokat,

folyvást, állandóan adják alá a lovat.

Hiszi is magáról, hogy bármit tehet,

legvégül így is, úgy is csak ő nevet.

Tudja, hogy sokan biz rettegnek tőle,

hisz óránként híreket hallanak felőle.

Iszonyú számokat produkál naponta,

s csodás tetteit minden tévé nyafogja.

Tökéletesen tudja azt, hogy hány óra,

s ki, mikor megy a kutyasétáltatóba.

Ki mikor léphet be az üzletek ajtaján,

semmi sem olyan már, mint hajdanán.

Maszkba kényszeríthet bárkit, bárhol,

s ha belefúlnak, bizony nem gyászol.

Éppen ellenkezőleg röhög a markába,

s a világon ott van mindenki sarkába.

Aki igazán beteg, ne számítson jóra,

az egészségügy nem akar tudni róla.

Immár nem léteznek másféle bajok,

s nem jutnak el senki füléig a jajok.

A bitang vírus szórakozik szabadon,

retteg tőle felnőtt, gyerek, s hajadon.

A nők, a férfiak, az idősek vacognak

és félelmükben egymásra taposnak.

Vidáman egymásnak ugraszt barátot,

s megosztja a legszorosabb családot.

Gazdáinak, készítőinek vagyont hoz,

holott nem más, csak háttérbeli kosz.

Öntelten múlatja az időt a szabadban,

az isteni mivoltát dicsőítik szavakban.

Egyszer azonban, mikor a Nap ébred,

dicső hadjáratának bealkonyul végleg.

Arctalan senkik

Arctalan senkik róják tragikus útjukat,

leszegett fejjel, s megfélemlítve élnek,

már egymástól is rettegnek egész nap,

s önnön vágyaiktól és álmaiktól félnek.

Lassan már levegőt sem mernek venni,

s önmagukat hibáztatják ím mindenért,

elhiszik a rengeteg hazugságot naponta,

s nem igen küzdenek magukért, istenért.

Már gyermekeikért sem mernek kiállni

és gyáván kushadva lesütik a szemüket,

s hagyják a családjaikat elveszni örökre,

míg ütik őket, nem emelik fel a kezüket.

Elvesztik munkájukat, vállalkozásaikat

és nem marad megélhetésük, semmijük,

sorozatos csapás, s elnyomás éri mindet,

legvégül biz nem fog maradni senkijük.

Arctalan senkik, még a létük is szégyen,

a legkisebb állat is harcol, amíg csak él,

ha összefognának, mint hős elődeik rég,

a szabadság nem lenne elérhetetlen cél.

Tragikus sorsok

Tragikus sorsok és tönkretett életek,

kiszolgáltatott emberek, s családok,

hazugságokkal álcázott gyilkos terv,

egymást érik az új, s újabb csapások.

Láthatatlan ellenséggel vívott csata,

világháború zajlik, csak más néven,

gazdasági manipulációk tömkelege,

s tömeghisztéria, hogy a nép féljen.

Tragikus sorsok, rettegés és zsarolás,

megtévesztés, s uszítás egymás ellen,

maszkokba zárt lelkek, s gondolatok,

a cél az, senki megszólalni se merjen.

Becstelen, lelketlen, gonosz hatalom,

programozott, agymosó médiák sora,

arcukat adó, s népre ható személyek,

harc nélkül a remény is elszáll tova.

Élni, vagy halni

Élni, vagy halni, ez napjaink kérdése,

mindenki gondolja meg jól, mit akar,

a döntése kihat a napjaira és a létére,

a valóság iszonyatos borzalmat takar.

Élni, vagy halni, korántsem mindegy,

maga a lét az, ami elpusztításra kerül,

s aki megmarad szolga és kutya lesz,

a valódi énje végleg homályba merül.

Élni, vagy halni, ez bizony nem játék,

innen nincs visszaút, vagy kegyelem,

a döntés végleges, s a fájdalom örök,

nem ment meg senkit a világegyetem.

Élni, vagy halni, leszegett fejjel járni,

elfeledni mindazt, ami emberivé tesz,

elfogadni a zsarnokság sötét uralmát,

ettől a valóság nullává, semmivé lesz.

Élni, vagy halni, s kiirtatni magunkat,

ez a sötétség erőinek a leghőbb álma,

ám amíg a fény ereje erősen támogat,

nem teljesülhet be a gonoszság álma.

A gonosz ereje

A gonosz ereje a félelemből táplálkozik,

a rettegés és a pánik a legfőbb lételeme,

velejéig romlott, kapzsi, s gyilkolni kész,

általa eltűnik a fény, s mi marad éjfekete.

A gonosz ereje kihasználja a gyávaságot,

díjazza az árulást és a hazugságok sorát,

az értelem, s az élet úgy mentheti magát,

ha végre kiáll igazáért, s dönt, ne tovább!

Igen nehéz, s gonosz időket élünk

Igen nehéz, s gonosz időket élünk,

immáron maga a létezésünk a tét,

sajnos joggal van is mitől félnünk,

hiszen veszélybe került biza a lét.

Ám most tegyük félre a félelmet,

azért se rettegjünk, s ne adjuk fel,

éljünk át minden valós érzelmet

és akkor a lelkünk nyugalmat lel!

Hasson át minket a jó és a szeretet,

öleljük keblünkre családunk tagjait,

tegyünk másokkal valami kegyeset,

s talán felfedhetjük a sorsnak lapjait!

A Karácsony legyen boldog, békés,

szívünket járja át a melegség ereje,

a jó győzelme ne is lehessen kérdés,

s ne hasson reánk a sötétség deleje!

Igen nehéz, s gonosz időket élünk,

meg kell tanulni küzdeni, de hamar,

az igazság ereje van íme mivélünk,

legyen az életünk bármilyen fanyar!

Az élet a tét

Az élet a tét, a gonosz harca szakadatlan,

létezhet olyan, aki ne élne szabadabban?

Kimúlni bizony egyik élőlény sem akar,

s mégis sokuk számára a sors biz fanyar.

Folyamatos a küzdelem a halál torkában,

s rengeteg állat osztozik a másik sorsában.

Mindegyik a maga módján védi, mi az övé,

úgy is, ha sok rivális, ellenség gyűlik köré.

A hím oroszlán sérült gerincével is kitart,

számára négy betolakodó hozta el a vihart.

Elvesztette a trónját, s már nem sokáig él,

esélytelen, vérzik, szenved, de mégsem fél.

Az antilop sokkosan, kilógó belekkel menekül,

a hiénák tépik, s szaggatják, míg végül elterül.

A gepárd anya apró kölykeit igyekszik védeni,

oroszlánnal szemben, nem lehet lépést véteni.

Bátran küzd a gnú a hiénakutyák gyűrűjében,

öklelve forog jobbra-balra a csata sűrűjében.

A menekülési esélye csekély, de nem adja fel,

s egy óvatlan pillanatban a körből kiutat nyer.

A növények versengve nőnek a Nap fénye felé,

mind igyekszik tekeredve elhajolni a másik elé.

Az élet ösztöne óriási, átjár kicsiket, nagyokat,

leküzdhet reménytelenséget, félelmet, s bajokat.

Az élet a tét, s eközben miket is tesz az ember?

Korlátok között senyved, megszólalni sem mer.

Maszkban, lesütött szemekkel, s gyáván lapul,

önhittsége, hiszékenysége, butasága ejtette rabul.

Mindezek okán már a saját gyermekeit sem védi,

bárhogy is szereti őket, a hazugságokat nem kétli.

Tétlenül várja, amíg mindenkibe méreg kerül,

eme ostobaságot, az élet ösztöne sem írja felül.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31