Saját alkotásaim
Az akarat ereje hatalmas dolgokra is képes lehet,
általa túl tud jutni az ember sok problémán,
és az élete gördülékenyebben mehet.
Az akarat ereje fényt hozhat a szomorú lelkekbe,
átsegíthet betegségeken és fájó tragédiákon,
s reményt vihet a legnehezebb percekbe.
Lassan kialszanak az ünnep fényei, a szeretet pihen,
megtette amit kellett, összehozta az embereket,
és ne legyen kétség, a jövőben is lesz ilyen.
Lassan kialszanak az ünnep fényei, fúj a hideg szél,
a boldog emlékek viszont a szívekben maradnak,
és éltetnek, míg mindez majd újra visszatér.
Kipihenni az ünnepek sorát bizony időbe kerül,
a test és az elme még továbbra is álmodozik,
s a gondok sora egyelőre feledésbe merül.
Kipihenni az ünnepek sorát nem olyan könnyű,
hiszen a jó és a szép emlékek nagyon frissek,
a valóságra ébredés viszont igen szörnyű.
Égbe kiáltott remények, fogadkozások és vágyak,
szokásos év eleji nekibuzdulás, s álmodozás,
ezek hamarosan mind semmivé válnak.
Égbe kiáltott remények visszhangoznak a térben,
s teszik boldogabbá a lelkeket egy kis időre,
ez így volt és így is lesz minden évben.
Elsuhant egy újabb év, teli volt rosszal és jóval,
nehézségekkel, félelmekkel, s néha igaz szóval.
Az ember mindig jóra vágyik és valami szépre,
élhetőbb életre, amelyben nyugodt lehet végre.
Biztonságra mindenkor és simogató reményre,
egy sokkalta jobb év jöjjön, a búcsúzó helyébe!
Az időseket sokan nem szeretik, sőt, lenézik őket,
nem tisztelik sem a korukat, sem a tetteiket,
alábecsülve az idős férfiakat, s a nőket.
Az időseket sokan nem szeretik, nyűgnek tartják,
szerintük feleslegesek, gyengék és elesettek,
s ha lehet, maguk mellől mind elmarják.
Az időseket sokan nem szeretik, ám múlik az idő,
s mindazoknak, akik ilyetén gondolkoznak,
ha megélik, visszaköszön majd a jövő.
Elismerés és tisztelet
kéz a kézben járnak,
megbecsülés, igazság,
sokan erre vágynak.
Az érdemtelen érdem,
nem igen való semmire,
a valódi tettek, szavak,
elrepíthetnek messzire.
Messze a mesevilágtól,
távolra a hamis léttől,
elrugaszkodva a naptól,
óráktól, percektől, évtől.
Elismerés és tisztelet,
ki megérdemli, kapja,
megbecsülés, igazság,
eljön annak is a napja.
Nem mindig az a gyengébb, aki annak látszik,
az élet gyakorta megtréfálhat bárkit,
és a sors igen sokszor játszik.
Nem mindig az a gyengébb, aki csendesen tűr,
aki nem szól vissza, mert felesleges,
és akinek nem hiányzik a zűr.
Nem mindig az a gyengébb, aki hagyja magát,
s aki nem vitázik arra érdemtelennel,
ha eljön az idő, hallatja a szavát.
Amíg valaki még fiatal, addig bizony el nem hiszi,
hogy legyen bármennyire gyors és igen fürge,
a sors legvégül őt is a temetőbe viszi.
Az idősebbek szavára lebecsmérlőn hiába legyint,
idő múltával, amikor az egészsége meggyengül,
arcra esik, majd újra, újból és megint.
Eleinte nem érti miért van az így és fel sem fogja,
nem is bírja elviselni a tudatot sem, sehogyan,
s azt, hogy már gyengül, ki nem mondja.
Mikor az ereje kezdi elhagyni és nehezen mozog,
megbeszéli magával, hogy ez csupán látszat,
tovább küzd, erősködik, akaratos, konok.
Mindenkit megbírál, aki jót akar, s jót is tanácsol,
nehezen tűri el a segítőszándékot, a jóakaratot,
és önmagának egy álomvilágot varázsol.
Amíg valaki még fiatal, hitetlenkedve rázza a fejét,
ám a napnyugta közeledtével mégis megbékél,
s mielőtt végleg búcsút int, megleli a helyét.
Nem mindenkin egyformán látszik meg az idő múlása,
van, akit sokkal tovább tart fiatalosan a sors szele,
és van, akinek zordabb időket sodor az útjába.
Nem mindenkin egyformán látszik, hogy ki valójában,
a szemeket könnyedén megtévesztheti a fantázia,
és elhomályosítja, milyen az illető a valóságban.
