Saját alkotásaim
Rengeteg a terelés, a valóság útjára lelni nehéz,
hisz annyi különféle út vezet rossz irányba,
hogy sokaknak túl bonyolult ez az egész.
Mikor valaki azt hiszi, megtalálta a helyes utat,
és kezd örülni, mert már olyan régen keresi,
lesz egy újabb tábla, amely másfelé mutat.
Rengeteg a terelés, az úti célhoz kevesen érnek,
s amíg nehezen igazodnak el az útvesztőben,
addig csupán egyfajta tumultusban élnek.
Aki fél a tükörbe nézni, annak van rá oka,
hiszen ott szembesülnie kell magával,
s mit a tükörben lát, nem egy csoda.
Sőt, éppen az ellenkezője, az az igazi való,
s hiába szeretne a legjobbnak látszani,
a tükör megmutatja, hogy csak csaló.
Csaló, mivel hazugul letagadja a látványt,
és önmagának is állítja, ez csak látszat,
hisz ő tündér, aki legyőzi a sárkányt.
Aki fél a tükörbe nézni, az a valóságtól fél,
mert az túlontúl fájdalmas tud lenni,
s így inkább a sötét hazugságban él.
Arcmaszk mögé bújva, nem ember az ember,
csupán egy szolga és egy arctalan senki,
ki önmagára a félelem miatt nem lel.
Aki nem vállalja fel az értékeit, s az igazságot,
mert retteg és könnyebb is fejet hajtani,
semmint képviselni az égető valóságot.
Könnyebb megtagadni a szeretteit, az álmait,
letagadni mindazt, amit valaha szeretet,
és megcsúfolni a legtitkosabb vágyait.
Könnyebb elhatárolódni mindentől, ha fáj is,
és egyszerűbb hátat fordítani a múltnak,
mintsem kardot fogni, még ma, máris.
Arcmaszk mögé bújva, a lélek sokat szenved,
és sokat gyötrődik, amiért olyan gyenge,
s amiért manapság igen sokat enged.
Valamiben reményt lelni egyre nehezebb,
egyre inkább fogyatkozik a józan ész,
s az értelem is jelentősen kevesebb.
Tömegek nyögik a hitványak gaz uralmát,
a hazugságaikat és az elnyomásukat,
hisz ezért kapja mind a jutalmát.
Elveszik és ellopják a kisemberek pénzét,
káoszt teremtenek a terveik szerint,
s elhozzák nekik a háború rémét.
A szabadságot véres csizmákkal tapossák,
mindenféle emberi jogot eltipornak,
és ezt szenvedi meg a lakosság.
A józan vélemények a szemétre kerülnek,
és miközben az emberek rettegnek,
addig a bűnösök kéjbe merülnek.
Amíg ők dúskálnak a javakban, pénzben,
s a bankszámláik kövérre dagadnak,
rengetegen szenvednek a létben.
Valamiben reményt lelni lehetetlen álom,
és míg az emberiség némán csak tűr,
addig a nyakára záródik a járom.
Álomban tartva a világot, könnyű azt uralni,
hisz míg édesden alszik és csak horkol,
nem érzi, mekkorát fog zuhanni.
Pedig fog, mégpedig gyorsan és igen mélyre,
ahonnan nem tud visszamászni majd,
s nem nézhet fel a tündöklő égre.
Ahol esetleg rádöbben, mekkorát is hibázott,
és mennyire kihasználták őt az altatói,
miközben önmagára nem vigyázott.
Álomban tartva a világot, bármit lehet tenni,
bármit, bármikor és az egész világgal,
és így fog elveszni az élet, ennyi.
A nyugati szél összesodorta a mocskot, szemetet,
és elárasztotta velük a falvakat, városokat,
az egész világot, utcákat, s tereket.
Eme szenny belepte a virágos kerteket, parkokat,
bejutott minden élőhelyre, a legkisebb résbe,
s elnyomta a segélykiáltó hangokat.
Fuldoklásra kényszerítette az emberek sokaságát,
akik nem hittek még a saját szemüknek sem,
s így eltűrték a tébolyult rohanását.
A nyugati szél összesodorta a gonoszt, s a rosszat,
az elvetemültséget, a kapzsiságot, az árulást,
a hatalomvágy pedig kitart, élethosszat.
A bérencek világában az árulás természetes,
a számukra a becsület az ismeretlen út,
s amiket tesznek, az mind feltételes.
A világukban a jellemtelenség a megszokott,
lelketlenek, gonoszak, kapzsik és önzők,
s az uralmuk alatt sok az elnyomott.
Képesek bármire, hazudoznak, lopnak sokat,
és mindig kiszolgálják azt, aki fizeti őket,
ám egyszer előlük is elmegy a vonat.
Egyszer leáldozik a csillaguk és el is köszön,
nem lesz rájuk már szükség, soha többé,
kívül kerülnek majd az eddigi körön.
A bérencek világában a sötétség az igazi úr,
náluk nem ragyog a Nap és nem is fog,
soha nem jutnak a pokol tüzén túl.
A harag és a gyűlölet uralja a napokat,
ezt az egész, őrületbe borult világot,
mind a kicsiket, mind a nagyokat.
Téboly, megosztottság, kíméletlenség,
közönybe fullad minden perc és óra,
nagy a csalódás, a reménytelenség.
A szeretet, az értelem mikor tér észre,
és mire várnak a reménnyel együtt,
mikor kívánnak reagálni a vészre?
A harag és a gyűlölet mételyezi a létet,
hatásosan pusztít, mert megteheti,
káoszba taszítva az összes népet.
Milyen csodás ez a világ, telis-tele szépséggel,
ármánnyal, gonoszsággal, hazugsággal,
és háborúval, no meg rémséggel.
Jóindulattal, egóval, gyűlölettel, megvetéssel,
irigységgel, kapzsisággal, minden rosszal,
és lelkeket pusztító szenvedéssel.
Hamissággal, árulással, dühvel és butasággal,
megvetéssel, lenézéssel, lekicsinyléssel,
bájolgással, erőteljes tunyasággal.
Milyen csodás ez a világ, szeretet és örömteli,
izzón békétlen, reménytelen, esélytelen,
s mindezt csak magának köszönheti.
A hipnózis világában minden olyan békés,
az abban élők nagyon engedelmesek,
s hogy mi lesz velük, nem kérdés.
Bólogatnak, nem szólnak vissza sohasem,
és elhisznek mindent, az utolsó szóig,
azt is, hogy csodás lesz odafenn.
Odafenn, a másik világban, az életük után,
ahol meg fogják kapni a jutalmukat,
amiért fejet hajtottak oly bután.
A hipnózis világában elképzelhető akármi,
az elmék a mesék mezején sétálnak,
s nem fognak igazságra találni.
