Saját alkotásaim
Vannak, akiknek a mások fájdalma kéjes öröm,
és a mások szenvedését boldogsággal nézik,
ám egyszer a sors nékik is visszaköszön.
Vannak, akiknek minden rossz, semmi nem jó,
örök frusztráltságukat másokon vezetik le,
s számukra a világ is csak fájdalmas szó.
A sors bőven osztja a csapásokat, jut mindenkinek,
sokan nem kérnének belőle, mégis megkapják,
és ez meg is viseli az embereket érzelmileg.
A sors sokkal szűkmarkúbb a szeretettel és a jóval,
a kedvességgel, a megértéssel, a figyelemmel,
az öleléssel, a becsülettel, s az igaz szóval.
A sors bőven osztja a pofonokat, a kudarcok sorát,
a csalódásokat, a félelmeket, a szomorúságot,
és nem lehet eltüntetni mindezek nyomát.
Ki nem mondott szavak, s belül perzselő szenvedély,
amíg a lélekben viharként dúlnak az érzelmek,
addig a bizonytalanság ereje nem csekély.
Ki nem mondott szavak, tüzes vágyak és szép álmok,
kellemes képzelgések szállnak az óhajok útján,
míg el nem oltják a fennen lobogó lángot.
A zene és a tánc bizony nagyon jót tesz a léleknek,
felszabadítja a mindennapi terhek súlya alól,
mivel a szívbe örömteli percek érkeznek.
A zene és a tánc érzéseket fejez ki, s izzó vágyakat,
hihetetlen erőt tud kölcsönözni az embernek,
egy időre elfeledtetve a kínzó árnyakat.
Egy csodálatos őszi nap, a béke szigete a léleknek,
a színes falevelek varázsa, s a nyugalom maga,
az emberek ehhez hasonlót ritkán éreznek.
Egy csodálatos őszi nap elfeledtet minden rosszat,
megcirógatja a szívet, boldog mosolyra fakaszt,
és szép emlék maradhat, egész élethosszat.
Mint csillogó gyémánt, mely tündöklően szórja a fényét,
úgy képes ragyogni a tiszta, mély és igazi szeretet,
miközben átjárja az emberek szívét, s lényét.
Mint csillogó gyémánt, melynél nemesebb ékkő nincsen,
és melynek az értéke örök, olyan a valódi szeretet,
őszinte érzés, amelyben értékhatár sincsen.
Vannak, akik szeretik a tömeget, a folyamatos nyüzsgést,
a napi tivornyákat, az esti rendezvényeket, a bulikat,
és egyszerűen nem bírják abbahagyni a züllést.
Mások az egyedüllétre vágynak, a nyugalomra, a békére,
a magányos csendre és az elméjük frissen tartására,
s ha nem keresi őket senki, nem esnek kétségbe.
Vannak, akik szeretik a tömeget és vannak, kiknek teher,
mindenki más, másként gondolkodik, másként érez,
s mindezen kihívásokra, a lélek is egyediként felel.
Amíg meg tudnak osztani minket, addig övéké a nyerés,
övéké, a sötét, sátánista rend szolgáié, a gonoszé,
és ami marad a világnak, az nagyon is kevés.
A megszokott életet el kívánják törölni végleg és hamar,
nem tűrhetik a józanságot, az erkölcsöt, az értelmet,
s mindaz, amit hagynának, az nagyon fanyar.
A régi reményteli idők elköszöntek, a homályba vesztek,
manapság az elmebaj az úr, a hagyományok tiprása,
s a pusztítás terén e körök, sosem voltak restek.
Amíg meg tudnak osztani minket, addig esélyünk nincs,
csakis összefogva és egymással karöltve győzhetünk,
a szeretet, s a szív, e harcban nagyon nagy kincs.
A siker az egekbe emelhet, főleg oly sok kudarc után,
a legédesebb érzések egyike, amely boldogít,
és nem felejtődik el majd az élet során.
A siker az egekbe emelhet, szinte felragyog az ember,
könnyűnek és legyőzhetetlennek érzi magát,
s reméli, ez megismétlődik, nem egyszer.
Aki nem a tömegből származik, azt nem érdekli a tömeg,
nem érdekli senki bánata, fájdalma, szomorúsága,
és részéről az ígéret, csupán üres szöveg.
Aki nem a tömegből származik, az együtt soha nem érez,
nem kegyelmez, hanem pusztít, kiirt, megsemmisít,
és semmi, de semmi köze nincs, a néphez.
