élővilág Archívum - 4 / 4 oldal

Állatkerti séta

Állatkerti séta, gyönyörű virágok és nyugalom,

ez lenne a normális élet pihentető része,

és senkit nem ölne meg az unalom.

Vidáman szaladgáló tapírok, kapibarák s lámák,

majmok, madarak, szurikáták, zsiráfok,

és a papagájok csinálják a lármát.

Teknősök, vízilovak, emuk, struccok, s baglyok,

juhok, pónik, szamarak, antilopok csapata,

s a búgó gerlék megadják a hangot.

Az oroszlán pihen, s a tigrisek alszanak mélyen,

a pingvinek a víz mellett hűsölnek sokáig,

a teknősök együtt falatoznak szépen.

A pajkos ormányos medvék gyakorta játszanak,

a krokodil a növények alatt a vízben pihen,

és a nyílméregbékák alig látszanak.

Állatkerti séta, kikapcsolódás és kellemes órák,

számtalan élmény, s varázslatos élővilág,

a boldogság percei az útjukat róják.

Leszállóban az éj

Leszállóban az éj, az örök sötét közeleg,

s jól hallatszanak a horizonton a dörejek.

Villámok cikáznak a felhőkön keresztül,

s a hangjuk félelmetesen zeng, veszettül.

Retteg biza az élővilág apraja és nagyja,

és félelmében a sokkot hamar megkapja.

Eme sokktól ledermedve nem harcolnak,

és nyomot a idő jövőjébe nem rajzolnak.

Hátrahagyják az eddigi nyugodt életüket,

s magukban tartják vacogva a kételyüket.

Küzdeni nincsen merszük, ahhoz gyávák,

holott a pusztító vihar dühöngéseit látják.

Leszállóban az éj, a fény ím visszavonul,

az élet minden lehetőségének bealkonyul.

Viszont még izzik a remény apró parazsa,

és talán fellobbanhat a tüze, mint valaha.

Forróság szele

Forróság szele suhan a világon szerte,

elbágyaszt és gyakorta beleáll a fejbe.

Lüktetően jelzi, hogy változik valami,

s a Nap sugárzása bizony nem tavaszi.

Kimerít, megéget, s elveszi az energiát,

leizzaszt és nem kímél senki emberfiát.

Nyomában pihegés, nehéz levegővétel,

megdolgozza a torkokat a levegőjével.

Forróság szele járja be amit csak lehet,

s ez ellen az élővilág semmit nem tehet.

Felperzseli a vidéket és a városok porát,

elfújja a nyugodt, pihentető álom korát.

Béke és nyugalom

Béke és nyugalom, napfény és csend,

zöldellő mezők, nyíló virágok, felhők,

vidám madárcsicsergés, s apró neszek,

élénk rovarseregek, s hajladozó erdők.

Béke és nyugalom, csodás természet,

a páratlan élővilág lenyűgöző varázsa,

parányitól a hatalmasig, ezerféle élet,

mindezeknek a lélekre biz jó a hatása.

Sarjad végre a fű és élettel telik meg a táj,
minden élőlény a kellemesebb napokra vár.
Végre tavaszi napfény melegíti fel a földet,
növekedéshez segíti a virágokat és a zöldet.

Mindenfelé nyüzsgés, apró lábak nesze hallik,
itt bogarak napoznak, ott meg vadászat zajlik.
Fürge pocok menekül az őt üldöző róka elöl,
vaddisznó csörtetés hangja szól az erdő felől.

Héja köröz a magasban zsákmányára várva,
a langyos szellőn suhan tova szárnyait kitárva.
Alant nyuszik ugrándoznak fürgén és vidáman,
a hosszú tél miatt néznek ki még ily silányan.

Madárcsicsergés hallik, virágillatot visz a szél,
s a természet rendje egyre jobban magához tér.
Az állatok sereglete a párját keresi, s kutatja,
az élet tavasszal ismét a szebb oldalát mutatja.

Ékszerként csillog

Ékszerként csillog a lenyugvó Nap,
vörösesen fénylik a hatalmas vízen,
az óceán végtelennek tűnő látványa
káprázatosan lenyűgöző, azt hiszem.

Nemcsak a felszíni része oly csodás,
alul a mélyben sokféle faj éli napjait,
vannak rengetegen helyhez kötöttek,
míg mások szelik a víztükör habjait.

Delfinek csapata bukkant elő a víz
mélyéről, magasba dobva magukat,
vígan sietnek egy korallzátony felé,
hogy megtöltsék élelemmel hasukat.

Csapatuk csak tizenkét egyedből áll
és van közöttük három parány, kicsi,
máris remekül úsznak, s mint tudjuk,
az anyjuk őket sohasem a hátán viszi.

A nagy zátony körül nyüzsög az élet
és mindenfelé jókora halak cikáznak,
vajon melyikükből lesz majd túlélő,
esetlegesen zsákmány, arról vitáznak.

Egy üregből muréna rontott a rákra,
amely óvatosan épp arrafelé haladt,
erős fogaival kitépte a páncéljából,
hiszen nem ehet folyton csak halat.

Amott egy kőhal már jó ideje várja,
mozdulatlan az ennivalót a szájába,
a polip rejtőszíneit bemutatva vonul
e sokszínű sokadalom elől a várába.

A palackorrúak gyorsan csapnak le
és szinte forrni kezd a víz köröttük,
utódaik, kik e korban még szopnak,
kicsit le vannak maradva mögöttük.

A radarjuk segítségével megtalálják
a legapróbb lényt is, lapuljon bárhol,
agyuk kapacitása nagy, intelligensek,
s tudatalattijuk sok emlékképet tárol.

A cápáktól sem igen tartanak, félnek,
sebesen közeledik is közülük néhány,
a terjengő vérszag vonzotta őket ide,
ám megfutamodott minden példány.

A szülői szeretet bátrabbá teszi őket,
s érzik, hogy hátrálni most nem lehet,
a bébik megbújnak az anyjuk mellett
és jóllakottan mindőjük továbbmehet.

Ékszerként csillog a hatalmas óceán,
a szürkületben delfinek térnek vissza,
s kivetődve a vízből, mókásan jelzik,
a hullámzó víztömeg errefelé tiszta.

Őszi ébredés

Apró briliánsként csillog a harmat,

az élővilág még csendben hallgat.

Napsugarak ragyogják be a tájat,

melynél szebbet senki nem láthat.

Színpompás levelek, tűlevelű erdő,

tisztaság, nyugalom és semmi fertő.

Neszek az avarban, ébred a vidék,

állatok sokasága jön elő, hogy igyék.

Éberen figyelnek, kémlelik a vizet,

amelyik óvatlan az az életével fizet.

Ragadozók lapulva prédára lesnek,

esélyük van rá, hogy ma húst esznek.

A növényevők menekülnek előlük,

talán nem is lesz zsákmány belőlük.

Halak lubickolnak a víztükör alatt,

élelemből még bőségesen maradt.

A látóhatár fölött szirti sas kémlel,

hadakozik az egyre erősebb széllel.

Nyüzsög az élet apraja és nagyja,

életterüket ez a pazar őszi táj adja.

Forróság

Lesújt a Forróság újra és újra,

kitikkaszt, kiszáraszt mit tud,

nem érdekli az élővilág búja,

mindenképpen a céljához jut,

Az emberi gonosz segíti ebben,

elég régóta kísérleteznek rajta,

titkáról a fátyol fel nem lebben,

ő pedig nem az a feladom fajta.

Egy bolygót is tönkre tud tenni,

felperzselheti az élet maradékát,

nemigen kíván kegyesnek lenni,

viselje a világ gyilkos hozadékát.

Lehervasztja a mosolyt az arcról,

izzadtság áztatja át a fáradt testet,

nem mondhat le a pusztító sarcról,

hisz ő maga hitvány, aljas, feslett.

Megfékezni lassacskán lehetetlen,

s tébolyodott őrjöngése kegyetlen,

szenvedés okozásában verhetetlen,

hiszen még a halálban is veretlen.

A szellő útja

Csodásan ragyog a Nap,

kékben pompázik az ég,

a szellő szárnyakat kap,

s lágyan suhan, mint rég.

Ősidők óta járja az utat,

bepillant minden résbe,

állandóan keres és kutat,

nem találja helyét mégse.

Mindig csodálta a Földet,

lenyűgözte az élővilága,

szívből imádta a zöldet,

az volt az ő igazi világa.

Virágok illatát fújta tova,

figyelte az állatok életét,

nem nyugodhatott le soha,

míg megkerülte a féltekét.

Az emberi faj titkait leste,

besurrant oly sok ablakon,

olykor tetten érte az este,

ám nem láthatta pamlagon.

Manapság rossz a kedve,

bármerre jár gyilkot talál,

hűsíti ugyan az esők nedve,

ám terhük újabban a halál.

Chemtrailtól bűzös a levegő,

terjeng a rák rothadó szaga,

sárgul már a legtöbb legelő,

az emberi faj a bűnös maga.

Gyilkosok szóratják a mérget,

saját fajtájukat gonoszul irtva,

lélektelen, hitvány kis férgek,

gazdagodnak a bolygót kiirtva.

A szellőnek elege van ebből,

visszasírja a régi szép múltat,

vérzik szíve számtalan sebből,

mielőtt lepihen, mérgesen fújtat.

Éled a természet

Napfény ragyogja be a tájat,

s lágy szellő simítja a füvet,

a természet már nem várhat,

életre kelti az összes rügyet.

Zöldülnek a fák és a bokrok,

virágok illata tölti be a teret,

felélednek a sünök, pockok,

az élővilág lélegzetet vehet.

Újfent a remény is életre kel,

feléleszti a tüzet, az álmokat,

ki eddig nem, most párjára lel,

beteljesítheti a rejtett vágyakat.

Sasok szállnak a hegyek fölött,

alant folyó tekereg a völgyben,

élet sarjad a sziklarések között,

minden megmozdul a földben.

Nem az ember uralja e világot,

a természetben csupán métely,

a Föld kimossa ezt a szilánkot,

efelől soha ne is legyen kétely.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31