élővilág Archívum - 3 / 4 oldal

A legparányibb állat is

A legparányibb állat is félti és óvja az életét,

küzd a területéért, a kicsiny utódaiért,

s igyekszik elkerülni a végzetét.

Mindent megtesz, hogy a létét szebbé tegye,

az életösztön bátor tettekre sarkallja,

s akkor is harcol, ha fáj a sebe.

Méretétől függetlenül minden lény ezt teszi,

némelyik tartalék élelmet gyűjt télire,

s némelyiknek a hasa sosem teli.

Van amelyik vadászik és van amelyik legel,

akad olyan, amely halakat fog a tóból,

meg olyan is, mely a napon hever.

A legparányibb állat is méltó rá, hogy éljen,

hisz ő is a természet értékes gyermeke,

és megérdemli, hogy sose féljen.

Ragyogó tavaszi napfény

Ragyogó tavaszi napfény cirógatja az embereket,

és kicsábít minden élőlényt a természetbe,

beragyogva a mezőt, a fenyveseket.

A kék ég végtelen tengerén madárrajok szállnak,

a réten korai virágok bontogatják szirmaikat,

s egy időre távoznak a téli árnyak.

Ragyogó tavaszi napfény hozza vissza a reményt,

s éleszti fel a rég elfeledett vágyak sokaságát,

adva az életnek egy újabb esélyt.

Magasan köröz a sas

Magasan köröz a sas, a szárnyait szélesre tárva,

sebes szelek borzolják a tömött tollait,

s a világot most odaföntről látja.

Szikrázóan ragyog a Nap a bárányfelhők fölött,

azok nyájként legelésznek a kék égen,

s jól elvannak egymás között.

Rügyeznek a fák és alant kizöldelltek a mezők,

a bokrok is gyors növekedésbe kezdtek,

s igen jól jöttek a csendes esők.

Az állatvilág tagjai is levetik a téli öltözéküket,

építik a fészküket, kitakarítják odúikat,

s ellenőrzik a saját területüket.

Eljött a tavasz ideje, ismét életre kelt a remény,

s megdobogtatva az összes állat szívét,

feledteti, hogy az élet kemény.

Magasan köröz a sas, fent nem zavarja semmi,

onnan nézi, ahogyan az élet felpezsdül,

s érzi, milyen is szabadnak lenni.

Őszi táj és nyugalom

Őszi táj és nyugalom, színes levelek a fákon,

az élővilág apraja és nagyja szorgoskodik,

s a békesség megpihen ezen a tájon.

A völgyben patak csordogál, a réten virágok,

nyulak szaladnak játszadozva mindenfelé,

s a tenger felől felbukkantak a sirályok.

Őzek legelnek, készülnek a hideg, zord télre,

a közelükben róka oson a bokrok között,

s reméli, egy állat sem veszi észre.

A magasban réti sas száll, átszelve a vidéket,

a pockok és az egerek is a kedvére valók,

tavasszal pedig imádja a fácáncsibéket.

A hegyek irányából néhány varjú is ideszáll,

s mély hangon károgva üzenik társaiknak,

a számukra egy elhullott tetem az ideál.

Őszi táj és nyugalom, cirógat a Nap melege,

s miközben enyhe szellő suhan a távolba,

alvásra készülődik az állatok serege.

Az elnyomás szele

Az elnyomás szele egyre erősödik, s vihar készül,

kegyetlen forróság pusztítja az élővilágot,

amely lassan megadja magát végül.

Megadja, pedig harcolnia kellene önnön magáért,

az emberekért, állatokért és a növényekért,

s küzdeni kellene mindezek javáért.

Az elnyomás szele gyilkos, gonosz, igen sötét erő,

amely nem ismer kíméletet, s nem kegyelmez,

ám mégsem biztos, hogy ő lesz a nyerő.

Egy nyugodt éjszakán

Egy nyugodt éjszakán rigók éneke hallik,

a természet nagy része pihentetően alszik.

Csendesen növekednek az ágon a rügyek,

s ilyenkor nőnek ezerszám a réten a füvek.

A telihold lekacsint a magasból a vidékre,

és ezüstös fénye megmerül a patak vizébe.

A fák között szentjánosbogarak suhannak,

a fülesbaglyok ma is élelem után kutatnak.

Egy nyugodt éjszakán a róka járja az útját,

s már szinte szájában érzi a fácánok húsát.

Az alvó virágok szirmait cirógatja a szellő,

miközben mélyen pihen a sötétben az erdő.

Az éjszaka urai

Az éjszaka urai hatalmukba kerítik a világot,

ügyesen bujkálnak, szinte láthatatlanok,

s a közelükben elhervadnak a virágok.

Halkan, észrevétlenül lopakodnak a sötétben,

nyomot nem hagynak, félelmet keltenek,

és mint mindig, ők vannak fölényben.

Leölik az élővilág apraját és nagyját gyorsan,

s az életben maradtak csendben lapulnak,

ám mégis elvesznek szépen, sorban.

Az éjszaka urai gyilkolásra születtek valaha,

nincs bennük könyörület, sem szánalom,

s hevíti őket a kegyetlenség parazsa.

Új élet sarjad

Új élet sarjad a mezőn, eljött a kikelet ideje,

és ugyan még kissé hűvösek a hajnalok,

hamarosan visszavonul a tél hidege.

Madarak éneke száll tova, s virágok nyílnak,

méhzümmögés hallik, lepkék libbennek,

a fekete rigók a területükért vívnak.

A magasban héja köröz és a széllel szárnyal,

alant vadnyulak száguldanak, s játszanak,

a fajdok meglepik társukat egy tánccal.

Új élet sarjad és a természet önmagára talál,

fürge gyíkok sütkéreznek a kövek között,

s újból nyüzsgővé válik a zöldellő határ.

A sötétség patkányai

A sötétség patkányai évszázadok óta rejtőzködve éltek,

a városok alatt, a falvak házai között, a magtárakban,

s mivel nem mutatkoztak, semmitől nem féltek.

Láthatatlanul teltek a napjaik, s a homály fedezte őket,

megették a lakosok táplálékait a kamrákból, spájzból,

és a rengeteg evés után igen hatalmasra nőttek.

Idővel a járataik behálózták majdnem az egész világot,

útjaiknak csupán az óceán szabhatott kis időre határt,

ám eme túl nagyra nőtt fajta az alatt is átrágott.

Bekebeleztek minden ehetőt, amit csak el tudtak lopni,

és gondoskodtak az utánpótlásról is, a kölykeikről,

biztosították, hogy soha el nem fognak fogyni.

Újabban annyira felbátorodtak, mint még azelőtt soha,

és előbújtak immáron fényes nappal is a felszínre,

hiszen egy patkánynak mindenhez van joga.

A sötétség patkányai igyekeznek felemészteni a Földet,

s amennyiben nem sikerül megállítani e rágcsálókat,

igen hamar az egész élővilág életére törnek.

Varázslatos a nyugalom

Varázslatos a nyugalom e mesebeli tájon,

s harmatcseppek csillognak a sok faágon.

Mint apró gyémántok a füvön villódznak,

a rét zöldjében színes bogarak birkóznak.

Patak csörgedezik a magas hegylánc felől,

és a halak közül a leggyorsabb úszik elöl.

A bokrok rejtekében vadnyulak pihennek,

sokat szaladgáltak ma már, ezért pihegnek.

Őzek csapata legelészik alant a völgyben,

ürge és pocokjáratok találhatók a földben.

A magasban sas repül a békés vidék fölött,

s vadmalacok játszanak az erdő fái között.

Kotoréka előtt kicsiny utódait eteti a róka,

szépen növekednek, náluk gyakori a móka.

A vadmacska a turbékoló gerlepárt figyeli,

s most a szép, csíkos, nyári bundáját viseli.

Varázslatos a nyugalom, pazar az élővilág,

s körös-körül nyílik a sok gyönyörű virág.

Bárányfelhők suhannak tova a kékségben,

azután eltűnnek a Nap lenyugvó fényében.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31