Saját alkotásaim
Beköszöntek a varjak károgva a városokba, falvakba,
és látogatásukkal jelezték, közeleg a rossz idő,
ezen üzenetüket valamennyiük hallatja.
Teszik ezt minden évben, amikor megérzik a hideget,
és bár süthet még a Nap, ők tudják nem sokáig,
mindegy, hogy a televízió mivel is hiteget.
Beköszöntek a varjak, szétnéztek, felmérték a helyet,
a helyet, ahol majd kitelelhetnek biztonságosan,
és ahonnan kimenniük tavaszig nem kellhet.
Akinek tiszta a lelkiismerete, annak az álma is nyugodt,
hiszen nem kavarja fel a lelkét a becstelenség terhe,
és a szíve a jóság terén el még soha nem bukott.
Akinek tiszta a lelkiismerete, az szembe nézhet bárkivel,
nincs oka rá, hogy lehajtsa a fejét és megalázkodjon,
s nem lehet letéríteni a becsület útjáról semmivel.
Újra itt van az ősz, s eljött a rettegés, a félelem ideje,
az ármányok és a hazugságok új erőre kapnak,
és ilyenkor az igazságnak kevés a sikere.
Újra itt van az ősz és pazar szépséget is hoz magával,
színes faleveleket, s csodálatos őszi virágokat,
halványkék eget, sok vonuló madárral.
Könnyeznek a felhők, így siratják el a nyarat,
ily módon búcsúznak el tőle egy jó időre,
s mindeközben vízzel töltik fel a tavat.
A tavat, amely kiszáradt a nagy hőség idején,
és amely már szinte a sivatag másává vált,
kiszáradt növényekkel parányi szigetén.
Szomorúságuk által újra kizöldellnek a rétek,
szerte sarjad a friss fű és a természet éled,
előbb-utóbb a remények is visszatérnek.
Könnyeznek a felhők, az ősz vigasztalja őket,
ígéri, jól meglesznek majd egymás mellett,
és az élővilág végre kicsit hátradőlhet.
A régi szép idők letűntek, a sötétségnek kora tombol,
és mint a legrettenetesebb vihar, pusztít, gyilkol,
s nem nyugszik, míg mindent le nem rombol.
Eltörli mindazt, ami valaha is jó volt, elmossa a létet,
jégesőként zúzza szét a szeretet sarjait, hajtásait,
és minden percben egyre csak növeli a tétet.
A régi szép idők letűntek, s már a Nap sem mosolyog,
nincs rá oka, hogy gyönyörködjön eme világban,
hamarosan az arcokra fagynak a mosolyok.
Aki más tollaival ékeskedik, az önmagát is becsapja,
hisz végül képes lesz elhinni, hogy övé az érdem,
és ezen gondolattól még szárnyal is az ebadta.
Aki más tollaival ékeskedik, végül úgyis el fog bukni,
elveszíti a szavahihetőségét, ahogy a becsületét is,
és soha nem tud az áhított dicsőségig eljutni.
A lelki béke drága kincs, elérni majdnem lehetetlen,
hiszen a világ és a sors rengeteg akadályt állít,
amikkel szemben az ember tehetetlen.
A lelki béke drága kincs, olyan, mint egy szép mese,
amelyben a hercegnő kezéért meg kell küzdeni,
s végül lehullik a gonosz sárkány feje.
Amikor az éjszaka fényei kigyúlnak és a szél sem rebben,
sőt, még a víz fodrai is alszanak a csillagok alatt,
minden lepihen, eme varázslatos csendben.
Ez idő tájt indulnak útjukra az álmok és a titkolt vágyak,
amelyek a nappali fény mellett ritkán jönnek elő,
most azonban a tündöklő Tejút felé szállnak.
Amikor az éjszaka fényei kigyúlnak, a világ is megpihen,
a szebbik oldalát mutatja, békésebb, s nyugodtabb,
ám kakasszóra mindez eltűnik a semmiben.
Senki nem sejtheti előre, hogy a sorsa merre viszi,
s merre fújja az élete szele, milyen irányba,
és azt sem, az esélye nagy, vagy kicsi.
Senki nem sejtheti előre, mikor jár le önnön órája,
és melyik lesz az utolsó örömteli pillanata,
vagy melyik lesz, a legvégső próbája.
Az élet nem sűrűn cirógatja meg az emberek lelkét,
és nem mosolyog kedvesen reájuk gyakorta,
viszont sokaknak megnehezíti a tervét.
A tervét, mely a szép álmokról, a vágyakról szólnak,
egy csodásabb, élhetőbb világról, a szeretetről,
és sajna nem ad sok teret, semmiféle jónak.
Az élet nem sűrűn cirógatja az elesettet, a gyengét,
nem segíti a beteget, a szegényt, a kisembert,
és bizony sokszor beléjük mártja a pengét.
