Rabságba taszítva

Rabságba taszítva élnek az emberek,

megfélemlítve élik a mindennapokat,

a sóhajok senkit meg nem mentenek,

mindenkinek vívnia kell a harcokat.

 

Összefogás nélkül ez nem sikerülhet,

nem gyúlhat remény a sötét honában,

egyszer talán a gonosz is kimerülhet,

ám addig sem lehet bízni a csodában.

 

A maszk a rabság jelképeként ragyog,

fojtogat, elhidegít, s közömbössé tesz,

nem számít, hogy hőség, netán fagyok,

az emberek lelkéből minden jót kivesz.

 

Jéggé válnak a szívek, s az öröm kihal,

eltávolodnak egymástól a régi barátok,

a szeretet gyáván, megfutamodva inal,

s egymás ellen fordulhatnak családok.

 

A terv szerint tönkremegy a gazdaság,

sokan elveszítik kis félretett pénzüket,

s csupán az elitnek járhat a gazdagság,

ők felsőbbrendűként szórják fényüket.

 

A Földön minden az övéké, így vélik,

az emberekre szükségük már nincsen,

sem isten, sem más haragját nem félik,

s nem osztoznak a töméntelen kincsen.

 

A bolygó rabságba taszítva nyomorog,

a sors változó, a kocka még fordulhat,

a szerencse újfent a világra mosolyog,

ha eljön a tömegek által várt fordulat.

cube, play, random

Az életben maradásért

Az életben maradásért harcolni kell,

biz nem lehet mindig másokra várni,

szabadságot az ember csak akkor lel,

ha megtanul végre a saját lábán állni.

 

Mikor rádöbben, hogy nincs egyedül,

van még rengeteg rettegésben tartott,

a vívódása elcsitul lelkében legbelül,

s kiderül, igaz mindaz, amiket hallott.

 

Az eszmélés ideje immár elérkezett,

nem lehet tovább odázni a dolgokat,

a megsemmisítés terve megérkezett,

s megpecsételte az emberi sorsokat.

 

Az életben maradásért muszáj tenni,

különben örök sötétség várhat reánk,

mind együtt fogunk a halálba menni,

ő összefogás nélkül, magához leránt.

cemetery, spooky, graveyard

Emelgeti a fejét

Emelgeti a fejét a Remény, bár lassan,

rengeteg ütést kapott az utóbbi időben,

próbálta hallatni a szavát igen gyakran,

ám sajnos mindez kevés lesz a jövőben.

 

Ennél sokkalta többet kell majd tennie,

visszaszerezni a bizalmat sose könnyű

és muszáj immár a végsőkig elmennie,

mivel az igazi valóság nagyon szörnyű.

 

Kissé kényelmessé vált az évek során,

nem vette komolyan az ellenfél erejét

és ezért került padlóra önteltsége okán,

most ismerve fel a támadó sötét delejét.

 

Emelgeti a fejét a Remény, kissé kába,

arca összetört, vérzik, s zúzódással teli,

az emberi szívek segítségével áll lábra,

s míg nem győz, nyugodalmát nem leli.

letoltes 18

Méhek és darazsak

Méhek és darazsak. Folytonos a harc

és egyre több a méhekre kivetett sarc.

A méhek szorgosan gyűjtik a nektárt,

s legtöbbjük biz sok akácost megjárt.

 

Valamennyien szorgosan dolgoznak

és állandóan az utódaikra gondolnak.

Szívvel gondozzák, ápolják is mind,

s egyik sem maradhat éjszakára kint.

 

Gyakran támadják darazsak a kaptárt,

nem szokták figyelni sohase a naptárt.

Nekik mindegy, hogy nyár, netán ősz,

gyűlöletük a méhek ellen mindig bősz.

 

Hisz alja fajnak tartják a méhek népét,

szükségtelen rossznak mindőjük létét.

Csupán zsákmányok ők a szemükben,

végleges kiirtásuk sokat jár a fejükben.

 

Bezzeg a darazsak, lám isteni rovarok,

kevesen vannak, de igazi égi lovagok.

Kizárólag nekik járhat bármi e Földön,

s uralkodhatnak a virágokon, s zöldön.

 

A méheknek nagyon elege lett ebből,

s a fajuk vérzik rettentően sok sebből.

Zümmögve kiötlötték mit is kell tenni,

nem nekik, a darazsaknak kell menni.

 

Méhek és darazsak. Történelmet írnak,

a darazsak szervezett erejükben bíznak.

A méhek ereje az összefogásban rejlik,

s ha jól küzdenek, a győzelem felsejlik.

bee, bees, honey

Kakasszó harsan

Kakasszó harsan, hamarosan pirkad,

a világra ismét egy újabb nap virrad.

A sötétség árnyainak elmúlt az ideje,

nekik csak éjszaka van igazán sikere.

 

Éjszaka tombolnak, pánikot okoznak,

mindenfelé bizarr félelmet fokoznak.

Felerősítik a babonákat és a rettegést,

s dübörgővé teszik a halk reccsenést.

 

Zavarják a nyugodt, pihentető álmot,

a legszebb álomból is szedik a sápot.

Sokakat ki tudnak meríteni reggelre,

s gyakorta frászt hoznak az emberre.

 

Kakasszó harsan, a vidék ébredezik,

s ez így fog történni biz a végletekig.

A fény tovább küzd, s nem adja fel,

miatta a sötétség hatalomra nem lel.

animal, avian, bird

Ha szárnyaink lennének

Ha szárnyaink lennének, felhőkkel szállnánk,

s a világ legszebb pontjáig meg sem állnánk.

Sasként repülnénk a nyugalom szigete fölött,

s rátalálnánk a békére sok más élőlény között.

 

Azon a helyen nincs rettegés és nincs félelem,

kacagás hallik, boldogság éltet, s van élelem.

Szeretet melege árad minden percben felénk,

s egy új, őszinte, tiszta világ képe tárul elénk.

 

Szeretetteljes ölelések vesznek minket körül,

s a tiszta szándéknak, a legparányibb is örül.

Ott nincs fájdalom, nincs betegség, s járvány,

nem lehet úr a sötétség ereje, nincsen ármány.

 

Ha szárnyaink lennének, utunk oda vezetne,

s bár az egész világunk ilyen csodás lehetne.

Amíg azonban erős láncainkat le nem verjük,

az igazi szabadságunkat soha el nem nyerjük.

prairie, steppes, mountains

Milyen az az ember?

Milyen az az ember, aki üres lelkét eladja,

s pénzért, hatalomért a józanságot feladja?

Ki népét odadobja, mint a vágó barmokat,

s mindenáron elnémítja az igaz hangokat?

 

Hazugsággal hipnotizáltatja az embereket,

megfélemlít férfiakat, nőket, s gyerekeket?

Bábként kiszolgálja a gonoszok hatalmát,

ezzel is megerősítve a sötét háttér uralmát?

 

Milyen az az ember, aki ritkításban segít

és aki önmaga köré jellemteleneket kerít?

Kinek a becsület, s tisztesség nem számít,

s minden terhet az elszegényedőkre hárít?

 

A szabadságtól elzárva ím rettegésben tart,

a mérget beadatva a megmentő címre hajt?

Megfoszt a jogoktól, így tud előre haladni,

vajon hogy tudhat ilyetén ember maradni?

potion, poison, halloween

Homály

Homály terjeszkedik a térben,

sunyin bejárja a világ minden

pontját.

 

Betekint az összes ablakon, ajtón,

összezavar, felkavar, rád hárítja

a gondját.

 

Hazug szemfényvesztéssel hitet,

becsap mindennel, mivel lehet,

elámít.

 

Tagadja a valóságot, félrevezet,

agymosottá tesz, megtéveszt,

elcsábít.

 

Leépíti a valós tudást, a tényeket,

félrevezet, tagadja önmaga létét,

varázsol”.

 

Mivel nem is létezik bármit tehet,

mindenhol beavatkozik, elnémít,

harácsol.

 

Ki ellene lázad az ellensége lesz,

nem kívánatos elemként elhal,

elpusztul.

 

A Homály világuralomra vágyik,

bekebelezve az értelmet, a jót,

felbuzdul.

 

Nem ismer gátat, nem ismer határt,

lerombolja a tervébe nem illőket,

gyilkol,

 

Saját szervezetét belülről táplálja,

nem osztozkodik és nem enged,

titkol.

 

Önbizalma határtalan, tébolyult,

biz eltakarná az égről a Napot,

vakít.

 

Hiszi az övé valamennyi élőlény,

kit szolgaságban tart, s mélybe

taszít.

 

Nehéz ellene küzdeni, de muszáj,

különben vége az igazi létnek

végleg.

 

Amennyiben a Fény feladja magát,

az összes álmának beesteledik,

tényleg.

83489626 540960923435596 5393015718612566016 o

Összefogás nélkül

Összefogás nélkül nehéz lesz győzni,

s a gonosz ellenséget ilyetén lefőzni.

A széthúzás kizárólag nekik kedvez,

s ármányuk jó kis halotti tort rendez.

 

A széthúzás megkönnyíti a dolgukat,

erővel befolyásolnak emberi sorsokat.

Hazugság árad a nap minden percében,

s élő nem szerepel a sötétség tervében.

 

Vagyis szerepel, de azok ők maguk,

hisz a háttérből irányít hamis szavuk.

Bábjaik hűen teljesítik a parancsot,

állandóan kongatják a hamis harangot.

 

Hipnotizálják a gyenge emberi agyat,

s ki magánál van arra dobálják a sarat.

A folytonos félelem, s a rettegés a cél,

különben a hitvány pénzéhez nem fér.

 

Összefogás nélkül lesújthat a végzet,

s megszűnik e Földön a legtöbb élet.

Örök sötétségbe borulhat az eddigi lét,

most az egész világ sorsa maga a tét.

hydrangea, mourning, loss

Virágfalva lakói

Virágfalva lakói egykor békében éltek,

változatosan virítottak a dús rét fölött,

mindegyikük boldog volt, s nem féltek,

lágyan hajladozhattak a fűfélék között.

 

Tulipánok, rózsák, s apró réti virágok,

orgonák, íriszek és jácintok sokasága,

megnyugtatónak látták mind a világot,

valamennyinek megvolt a szobatársa.

 

Mindőjük örömmel élte meg a napjait,

váltakozva pompáztak népük területén,

szerették fajtársaik kicsinyeit, nagyjait,

s nem esett csorba semelyik becsületén.

 

Időről időre érte őket a napfény, az eső,

csodásan fejlődtek a természet ölében,

számukra ez a szabadság volt a nyerő,

s népszerűek voltak a rovarok körében.

 

Ellátták őket sok virágporral, nektárral,

s azok pedig segítették megporzásukat,

nem vetélkedhettek soha becsvággyal,

s Virágfalván meglelték boldogságukat.

 

Ám az idillnek vége szakadt egy napon,

viharfelhők gyűltek föléjük, s zuhogott,

cipőtalpak taposták népüket, de nagyon,

a talaj alól mérgező kotyvalék zubogott.

 

Emberi hangok gúnyos vihogása hallott,

s gonosz szavaik kiirtásukról beszéltek,

letépésük meglehetősen gyorsan zajlott,

hisz gyilkosaik csöppet sem henyéltek.

 

Gyönyörű szirmaikat a sárba taposták,

s ugráltak kis utódaik fejlődő csapatán,

száraikat eltörték, darabokra vagdosták,

növényi vérük folyt ősi földjük talaján.

 

Virágfalva lakói biza riadtan rettegtek,

látták, hogy kegyetlen végüket akarják,

összefogtak és immáron nem engedtek,

végül aljas eltipróikat végleg elzavarták.

tree, summer, beautiful
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.