Saját alkotásaim
Nyugodalmas éjszakákon, amikor világít a Hold,
s körötte fényesen ragyognak a csillagok,
az alvó világ nem is olyan zord.
Mindenfelé békesség árad, s a félelem is lepihen,
a nyugalmat változatos álmok színesítik,
s talán hihetetlen, de van ilyen.
Nyugodalmas éjszakákon az élet szépnek látszik,
s miközben baglyok suhannak csendesen,
a Hold fénye az ablakokon játszik.
A felszín alatt, a mélyben, forrón izzik a láva,
mindez a felszínen egyelőre nem látszik,
s nem érződik, hogy közeleg a dráma.
Fönt ugyanolyan szürkék a napok, semmi baj,
alant fortyogva kavarog a düh és a harag,
s hamarosan egyre erősebbé válik a zaj.
Eme zaj nem csitul, ellenkezőleg, hangosabb,
a hallatán félelem járja át az élőlényeket,
s ők érzik, menekülni most hasznosabb.
A felszín alatt ősidők óta rettentő erő rejtőzik,
s ott, bezárva várja a megfelelő pillanatot,
amikor az iszonyatos kitörése kezdődik.
Miért akkor értékelnek valakit, amikor már késő,
amikor nem lehet elmondani, hogy hiányzik,
és amikor közel jár a pillanat, a végső?
Miképpen van az, hogy bárki lemaradhat a jóról,
és lekésheti a reményt is, mivel bizonytalan,
s nem volt képes érteni az igaz szóból?
Miért akkor sütne fel a Nap, mikor itt van az este,
s miért akkor adódna egy új esély, egy igazi,
mikor már gyenge az ember lelke, teste?
Az életünk elvész a mindennapok nyomorában,
legszebb éveink kimúlnak mások kezében,
s az emlékünk ott végzi a pocsolyában.
A magunkra jutó idő bizony elenyésző, s kevés,
az energiánkat felemészti a munka, a terhek,
a számtalan gond, az ivás és az evés.
Az életünk elvész, mielőtt még élhettünk volna,
s ha ki tudnánk bújni ebből az ördögi körből,
talán minden valami szebbről szólna.
Mikor lehullanak a lelket fogva tartó láncok,
s megszűnik az oly régóta tartó nyomás,
végre útjára indulhatnak az álmok.
Annyi év keserű rabság után szabadok végre,
szárnyalhatnak a széllel a felhők között,
s többé nem vágynak le a mélybe.
Mikor lehullanak a hihetetlen méretű terhek,
amelyek súlyát felfogni is nagyon nehéz,
a lélek új reményre, s békére lelhet.
Egy pihentető nap mindenkire ráfér nagyon,
sőt nem is egy, hanem annak sokszorosa,
és nem is kell hozzá irdatlan vagyon.
Elég hozzá egy állatkerti látogatás néhanap,
esetleg egy kellemes séta a természetben,
és ehhez szükségtelen nagy pénzalap.
Ott vannak az élmények, az igazi nyugalom,
a szépség, a különlegesség, az érdekesség,
és senkit nem gyötör majd az unalom.
Egy pihentető nap, amely hihetetlenül ritka,
mégis képes megsokszorozni a reményt,
s pont a különlegességében van a titka.
A szeretet és a jóság átsegíthetnek a nehézségeken,
könnyebbé tehetik az életet, a mindennapokat,
s talpra állíthatnak vidáman, egészségesen.
Mindkettő erőt adhat a fájó, megsebzett lelkeknek,
begyógyíthatják a szív sebeit, vigasztalhatnak,
és általuk a szenvedők is békét lelhetnek.
A szeretet és a jóság nélkülözhetetlenek e világon,
támaszuk nélkül az ember oly elesetté válhat,
és nehezen boldogul, bármit is csináljon.
A kerek arcú Hold az útját mosolyogva járja,
s csillagokkal körülvéve ragyog az éjben,
hisz tudja, őt sok aludni vágyó várja.
Bepillant, s bekacsint szinte minden ablakon,
mosolyogva szökdel az esti felhők között,
a mai este játszadozni kiváló alkalom.
A kerek arcú Hold fényesen tündököl az égen,
szép álmokat és reményt sugall amerre jár,
s így emlékeznek reá, oly sok mesében.
Az élet és a remény keményen küzd e világon,
újra és újból felállnak a vesztes csaták után,
s nem lehet, hogy bármelyikük kiszálljon.
Nem lehet, hisz nélkülük örökre eltűnik a fény,
végleg elpusztul minden, ami igazán jó volt,
és a sötétség foglyává válik az összes lény.
Az élet és a remény az alapja az emberi létnek,
ők erősítik a szenvedő, megsebzett lelkeket,
nehezítve a dolgát az ármányos végnek.
Csillagfényes estéken, mikor a Hold magasan jár,
csilingelő madárdal hangjait viszi a szellő,
s az élővilág pihentető nyugalomra vár.
Lassan elcsitulnak a neszek, a zörejek és a zajok,
a legtöbb ember hazatér, eleget szorgoskodtak,
s álomra hajtják a fejüket kicsik, nagyok.
Csillagfényes estéken útjukra indulnak az álmok,
s miközben csodás helyekre viszik az alvókat,
az éjben szentjánosbogarak ropják a táncot.
