október 2022 - 3 / 3 oldal - Kiss Gyula versei

Megfélemlítve

Megfélemlítve rettegnek az emberek mindennap,

és maguk sem tudják, mit is kellene tenniük,

láthatóan az életük nem egy gyermeknap.

Rá vannak kényszerülve, hogy kiadják magukat,

bevalljanak minden titkos dolgot magukról,

s önként felajánlják az összes vagyonukat.

Ezzel odadobják mindazt, amiért ez eddig éltek,

lemondanak a szabadságuk maradékáról is,

s megvalósul az, amitől annyira féltek.

Feladják a terveiket, vágyaikat, s összes álmukat,

egyelőre nem mernek ellenállni a gonosznak,

és parancsra befogják mindig a szájukat.

Megfélemlítve kínkeservesek a percek, s az órák,

a kiszolgáltatottság miatt nem élet ez az élet,

és sokaknak nyílnak majd a sírján rózsák.

Mindennap szórnak minket

Mindennap szórnak minket, mint kísérleti egeret,

szórják ránk a mennyei mannát mértéktelenül,

s úgy tűnik számukra, sosem kapunk eleget.

A csodás kék égboltot beszürkítik a nehézfémek,

pár nap alatt érik el a talajt és a tüdőnket is,

s így tovább növekednek a nehézségek.

Tetszésük szerint manipulálnak, fertőznek, ölnek,

bármikor aktiválhatják a „gyógyító” sugarakat,

s minden percben az életünkre törnek.

Ez sokak számára hihetetlen, s tudni sem akarják,

könnyebb a homokba dugni a fáradt fejeiket,

ezáltal a valóságot a homályba zavarják.

Míg az emberek szenvednek, betegednek, halnak,

eme folyamatot kiagyalók vígan eléldegélnek,

s a kastélyaikban dőzsölnek, isznak, falnak.

Mindennap szórnak minket, de nem a valósággal,

hanem tündérmesékkel és agyat ölő butítással,

s ilyetén örökre leszámolnak az igazsággal.

De hát a tévé nem mondta

De hát a tévé nem mondta, halljuk oly sokszor,

s ezért nem hihető, hogy bántanak minket,

sajnos sok ember ilyenformán voksol.

Bizony most rettegni kell a betegségek hadától,

s a nem létező bajok is sírba tehetnek bárkit,

a napok újra hangosak a bérencek zajától.

Takard el az arcod, ne rettents el másokat soha,

hiszen véletlenül még friss levegőhöz jutnál,

s akkor nem temethet el a hazugságok kora.

Adasd csak be magadba a véget okozó mérget,

s engedelmesen valld be, mit is birtokolsz,

különben nem tudják eltüntetni a népet.

Mindig hajts fejet és a gondolkodást felejtsd el,

ne vitázz, fogadd el, hogy semmid nem lesz,

s úgy a lelked örömöt, boldogságot lel.

Miközben a birkák nyakát vágják, azok némák,

és a kidülledt szemeikből csordogál a könny,

belül fájón érzik, nem esznek több szénát.

De hát a tévé nem mondta, így biztos nem igaz,

aki ennek szellemében éli az utolsó napjait,

annak a számára a halál kegyes és vigasz.

Minek a pénz

Minek a pénz, ha nem lehet semmit kapni érte,

s ha elzárják az emberek elől az élelmet is,

ezáltal bizonytalanságot hozva a népre?

Mire megy a pénzével bárki, ha értéke nincsen,

s hiába tudott felhalmozni belőle kazalnyit,

semmit nem kap az egykori kincsen?

Van olyan, aki szerint a pénz mégiscsak ehető,

és az arany, a gyémántok hatalmat adnak,

közben hiszékenyekkel tele a temető?

Ki az, ki inkább válassza az olajat, mint a vizet,

és kínzó szomjazás esetén mohón azt issza,

azután pedig majd az életével fizet?

Minek a pénz, ha csak papír marad nemsokára,

és még a tűzgyújtásra sem lesz használható,

e folyamatot az emberiség megbocsátja?

Nem tudhatjuk

Nem tudhatjuk, hogy melyik lesz az utolsó pillanat,

s éppen mit is fogunk csinálni, vagy hol leszünk,

mikor a létünk megszűnik majd egy perc alatt.

Ama pillanatban örökre szertefoszlanak az álmaink,

és minden, amit csak tettünk az életünk folyamán,

a végtelenbe száll, s velünk szállnak vágyaink.

Nem öleljük többé szeretteinket, cirógatva arcukat,

és nem segíthetünk, ha szükségük lenne miránk,

eztán nélkülünk vívják mindennapi harcukat.

Olyan sok mindent nem lesz módunkban megtenni,

s rengeteg varázslatos élményről maradhatunk le,

ám hiába, hisz egyszer végleg el kell menni.

Nem tudhatjuk, mennyiféle emléket hagyunk hátra,

s miket őrizhet meg tetteinkről a múló emlékezet,

ám reméljük, csakis jókat és nem éltünk hiába.

A mély sötét mélyén

A mély sötét mélyén néhány apró fény lobban,

s parányi gyémántként csillognak szerte,

az erejük növekszik, egyre jobban.

Erősen fúj a szél, s szétviszi kicsiny lángjaikat,

azok pedig nem alszanak el egy percre sem,

sőt, a szél életre kelti alvó társaikat.

Egyre több helyen gyúlnak új és újabb lángok,

s bár a vihar igyekszik eloltani az összeset,

nem tudja lelassítani a fénylő táncot.

A mély sötét mélyén főnixként éled újjá a tűz,

és vele együtt visszatér a bujdokló remény,

párosuk minden sötétséget a pokolba űz.

A csiga és a háza

A csiga és a háza együvé tartoznak az elejétől,

otthona szép, csigás vonulatai látványosak,

s ez óvja az időjárás hidegétől, melegétől.

Lassan, komótosan járja a fárasztó, nehéz utat,

s amikor elfárad visszahúzódik a kuckójába,

ám másnap reggel új helyek után kutat.

A megszokott életét nem szándékozik feladni,

békésen eszegeti a különféle növényeket,

és nem akarja oly kedves házát eladni.

Az ellenségei azonban nem hagyják nyugodni,

mindenáron ki akarják lakoltatni a házából,

s többé nem akarják hallani szuszogni.

Békák, varangyok, madarak és kígyók gyötrik,

önmaga feladására kényszerítik kegyetlenül,

s addig zsigerelik, amíg meg nem döglik.

Akkor befalják a tehetetlen testét, s ezzel vége,

mostanság ez a borzalmas rémálom kísérti,

s ébredés után, félve elcsúszkál a stégre.

Gondolja vízbe veti magát, amiért ostoba volt,

és nem vette észre, hogy a halálát kívánják,

s minden ez eddig a pusztulásáról szólt.

A csiga és a háza a születésétől egynek számít,

és bármily gyáva is legyen, nem adja magát,

a tulajdonától soha, tapodtat sem tágít.

Színes falevelek és nyugalom

Színes falevelek és nyugalom uralja a tájat,

ragyog a Nap, kellemes melege simogat,

száműz eme vidékről minden árnyat.

Állatok készülnek a téli pihenőre serényen,

s amíg csak lehet, gyűjtögetik az élelmet,

minden falatért küzdenek keményen.

Apró neszek, halk zörejek, sejtelmes zajok,

a bokrok alján játszanak a siheder állatok,

s eközben a közelben pihennek a nagyok.

Színes falevelek és nyugalom, sebes patak,

lassan közeledik a varászlatos alkony,

és hamarosan lepihennek a vadak.

Megszámoltassék és megadóztassék

Megszámoltassék és megadóztassék, mondta a király,

a szavanna fekete sörényű uralkodóházának a feje,

s ne legyen emiatt soha, semmiféle viszály.

Kiküldte a hiénákat, hogy a lajstromot biza felvegyék,

és az ostoba állatokat önkéntes bevallásra késztetve,

még az ellenállásnak a gondolatát is elvegyék.

Azok járták is a környéket, közben csorgott a nyáluk,

s miközben gyűjtötték az adatokat a jószágokról,

tudták, hogy csodaszép juttatás vár rájuk.

Felmérték a hasznosítható combokat, oldalakat hamar,

a paták számát, a tüskék tömegét, a rejtett odúkat,

s látták, az eltitkolt élelemből is akad egy kazal.

Felkutatták a legeldugottabb fészket, minden fűszálat,

a legparányibb utódot, a legkisebb iható vízforrást,

s közben nem gyötörte őket soha a bűnbánat.

Felszámolták az elfogyasztott levegőt, s a gondolatot,

a lehetséges menedékeket, a búvóhelyek sokaságát,

és céljuk eléréséért bevetettek minden fondorlatot.

Miután végeztek, s átadták az adatokat a királyuknak,

megkapták a nekik ígért húst, porcokat, csontokat,

ezzel egy szebb életet nyertek mindnyájuknak.

Megszámoltassék és megadóztassék, meg, de nagyon,

a sötét éjszaka királya örömében hangosan bömböl,

ám rá is az elpusztulás vár majd egy napon.

h	K	s	c	p	s	v
					1	2
3	4	5	6	7	8	9
10	11	12	13	14	15	16
17	18	19	20	21	22	23
24	25	26	27	28	29	30
31