Hullanak az őszi levelek, mint megannyi élet,
s összefonódva a természet igazi rendjével,
jól jelképezik, ma mennyit ér egy lélek.
Az egyre erősebb szél packázik, játszik velük,
jobbra-balra sodorja valamennyit gyorsan,
s nem számít, melyik fán volt a helyük.
Pazar színeik rozsdabarnává változnak hamar,
az erezetük elporlad a legapróbb szellőtől,
és sok vizet immár egyikük sem zavar.
Hullanak az őszi levelek, s beborítják a talajt,
már nem többek, csupán bomló tetemek,
miket a végzet az utolsó útjára szalajt.
