világ Archívum - 57 / 66 oldal

A lelkek tüze

A lelkek tüze egykor ragyogott fent az égen,

manapság oly halovány, szinte láthatatlan,

s alig észrevehető a koromsötét éjben.

Az idők kezdetén csupán szikraként létezett,

egyszerűen feltűnt a galaktikus semmiből,

s energiája a világegyetemből vétetett.

Minden percben nagyobb lett az éltető ereje,

eljutott a Földre is, ahol az élet csírázott,

s az emberek világában akadt szerepe.

Valamennyiükbe érzéseket, s érzelmeket vitt,

azok hamarosan meg is változtak nagyon,

s a munkája gyümölcsében bízott, hitt.

Teltek-múltak az idők, s a folyamat gyorsult,

az emberi faj egy kis része lelketlen lett,

s az ismert világ önmagából kifordult.

A lelkek tüze meggyengült, s félve rettegett,

tudta, ha az emberiség nem tér végre észre,

akkor önnönmaga is örökre elveszett.

Áram nélkül

Áram nélkül sötétbe borul a világon minden,

felüti a fejét a pánik, a félelem, a rettegés,

s nem csillog fény a sok lopott kincsen.

Leáll a fűtés és nem nyithatnak ki az üzletek,

a benzinkutak bezárnak, s nem lesz ivóvíz,

senki nem ünnepel semmilyen ünnepet.

A hűtőkben megromlik az a sok tartalék étel,

s nem lehet lehúzni a wc. tartályokat sem,

nagy a gond és efelől nem lehet kétely.

Az egészségügy véglegesen tönkre lesz téve,

bár ez nem okoz semmiféle nehézségeket,

a betegek eddig is semmibe voltak véve.

Az internet leáll, a kapcsolatok megszűnnek,

minden igaz hírforrás el lesz hallgattatva,

s az igazságért küzdők végleg eltűnnek.

Az állatok és a növények víz nélkül halottak,

a gazdáik nem tudnak rajtuk sem segíteni,

hiszen maguk is a vég szélére jutottak.

Valamennyi vállalkozás örökre tönkre megy,

az emberek nagy része eltűnik e világból,

s aki megmarad, arra vár a gonosz kegy.

Áram nélkül megtörik a lelkeket véglegesen,

rabokká, szolgákká, s robotokká alakítják,

mindezt leírja a sötét terv részletesen.

Egyszer eljön a hajnal

Egyszer eljön a hajnal, a sötétség ideje véget ér,

a szörnyek visszavonulnak a rideg odúikba,

s a világosság közeledtéből egy sem kér.

Ártottak a világnak, ahol és amikor csak tudtak,

öltek, raboltak, harácsoltak, megzsaroltak,

és hitték, így majd isteni szintre jutnak.

Megtettek bármit, hogy az övék legyen minden,

oly rengeteg pénz áldoztak a sötét terveikre,

s nem igen szándékoztak eltávozni innen.

Egyszer eljön a hajnal és a rémálmok kora lejár,

valamennyi rém végezetül a pokolra kerül,

és a borzalmak ocsmány színháza bezár.

Az egykori bátorság

Az egykori bátorság sajnos mára már tovaszállt,

elillant a történelem porával együtt messze,

s helyébe a félelem iszonyú terhe szállt.

Egykor az elődeink a vérüket ontották a hazáért,

hatalmas áldozatokat hoztak, fejek hullottak,

ma pedig alig mer kiállni valaki magáért.

A rettegés lett az úr, ebben az elbutuló világban,

a megszólaláshoz is óriási erőre van szükség,

s közben a lélek belül szenved magában.

Összefogás nélkül ez az állapot tartós maradhat,

s mindenki kiszolgáltatott senkivé fog válni,

miközben világ a pusztulás felé haladhat.

Az egykori bátorság emléke a homályban lapul,

és nem csilloghat, mint azt egykoron tehette,

újabban önnön gyávasága ejtette rabul.

A tűzzel játszani

A tűzzel játszani korántsem veszélytelen,

sőt, alkalomadtán nagyon is reménytelen.

A tűz nem szereti, ha a lángjaiba nyúlnak,

és azt sem, amikor váratlan szelek fújnak.

Az éghetetlen dolgokért soha nem rajong,

s a területétől távolra nem igazán csapong.

Neki elég az, ami őt igazán naggyá teheti,

s a tűzrevaló izzó parazsa az egekig emeli.

A tűzzel játszani nem értelmes cselekedet,

hisz elégethet ellenséget, jókora seregeket.

Hamuvá változtathatja a becstelen világot,

s azután megszűnnek a gondok, viszályok.

Felfoghatatlan gonosz

Felfoghatatlan gonosz irányítja ezt a világot,

s miközben az emberek mélyen alszanak,

addig elpusztítja a legapróbb virágot.

Örök sötétséget terjeszt a létrejöttétől fogva,

nem ismeri a lelkiismeretet, a szánalmat,

és bárkire csak a kínzó halált hozza.

Becsülete az nincs, s tisztessége sosem volt,

nem is hiányolja, hisz neki a hatalom kell,

a világ tetején ülné meg a halotti tort.

Felfoghatatlan gonosz, sötét ármány, gyilok,

s az, hogy eddig hogyan tudott elrejtőzni,

nem más, mint egy pokolbeli titok.

Oly kevés az öröm

Oly kevés az öröm e haldokló, sötét világban,

a boldogság szinte teljesen kihalóban van,

s ez meg is látszik a harcos vitákban.

Igen gyorsan nő a meg nem értés, a feszültség,

egyre gyakoribb a harag és a gyűlölet árja,

s szinte ritkaságnak számít a derültség.

Barátok, családok fordítanak egymásnak hátat,

az eddigi megszokott jólét immár csupán rab,

s kiszabadulására nagyon sokat várhat.

Olyanok történnek, melyek horrorfilmbe valók,

elborzasztják az érzékeny lelkek sokaságát,

s az egekig magasztalják a bűnös csalót.

Oly kevés az öröm és annyira sok a fájó bánat,

a szeretet, a vidámság, a puha érintések sora,

s az igaz ölelések, jobb világra várnak.

Válaszút előtt

Válaszút előtt áll oly rengeteg ember,

a zsarnokság elől menekvést nem lel.

Folyamatos a fenyegetés, s a zsarolás,

nem sokat segít az időhúzás, habozás.

Hazugság árad a nap minden percében,

nagy törést okozva mindenki lelkében.

Gyötrik az elmét, s felőrlik az idegeket,

semmivé teszik az elért szép sikereket.

A gonosz szolgái nem kegyelmeznek,

s minden ellenállót megfegyelmeznek.

Nekik csak a pénz számít, s a hatalom,

általuk senki, sohasem élhet szabadon.

Meggyilkolnak nőt, férfit és gyereket,

elveszik tőlük a megmaradt kenyeret.

Igába hajtják, szolgájukká teszik őket,

és kiiktatják hamar a legöregebb főket.

Megosztják a népet, egymásra uszítják,

az igazi szépséget ocsmányra csúfítják.

Felperzselik a még megmaradt zöldet,

s ha kell, felrobbantják az egész Földet.

Míg uralmuk tart, egy csíra sem marad,

és az egykori élet a végzete felé halad.

Akik kábán és aléltan hiszik szavaikat,

bizony ugyanúgy elveszítik a javaikat.

Válaszút előtt áll most az egész világ,

s ím feleslegessé váltak az önző viták.

Harc nélkül elhal a remény és az esély,

és sajnos most igen komoly a veszély.

Lebukóban a Nap

Lebukóban a Nap, mára lenyugodni készül,

egész nap elmélkedett, de így döntött végül.

Alá fog merülni a vérvörös felhők tengerén,

és meglátja, felkel-e még másnap kezdetén.

Ezen még gondolkodik, nem biztos benne,

úgy érzi ereje megkopott és elfáradt a teste.

Oly sok rosszat megélt, borzalmakat látott,

s közben az örök élet gondolatával játszott.

Lebukóban a Nap, csalódott eme világban,

bár jól tudja, önmaga sem teljesen hibátlan.

Azonban amit az emberi faj újabban művel,

számára felér a legszörnyűségesebb bűnnel.

Ki a temetőben fekszik

Ki a temetőben fekszik, az nyugalomban él,

már soha többé, semmikor, senkitől sem fél.

Nem uralják gonosz, sötét, zsarnoki vágyak,

s nincsenek megfigyelők, akik utána járnak.

Nem érez fájdalmat, gondok nem kínozzák,

hiszen életében oly sokszor, eleget kínozták.

Folyvást zsarolták és elnyomásban tartották,

az önfeladásba és öngyilkosságba hajtották.

Rettegésben élte le az élete utolsó szakaszát,

belebeszéltek mindenféle szörnyű nyavalyát.

Elhitették vele, hogy fertőz minden percben,

hiszen ez volt előre leírva a jótékony tervben.

Kényszer hatására beadatta magába a mérget,

ezáltal remélte, szerez még néhány szép évet.

Azonban csupán kínokat kapott, s megvetést,

és végtelennek tűnő, s iszonyatos szenvedést.

Ki a temetőben fekszik, egy békés úton halad,

emléke a szerettei szívében örökre megmarad.

Eme úton immáron nem érheti sértés, sérelem,

ami vár reá, az egy nyugodt és békés végtelen.

h	K	s	c	p	s	v
1	2	3	4	5	6	7
8	9	10	11	12	13	14
15	16	17	18	19	20	21
22	23	24	25	26	27	28
29	30