Ígérni a legszegényebb is tud

Ígérni a legszegényebb is tud, szól erről oly sok rege,

ez így van, hiszen nem jár következménnyel,

és emiatt nem fáj soha, senkinek a feje.

 

Lehet ígérni Napot a legsötétebb éjszakának az egén,

Holdat a legragyogóbb nappalok folyamán,

és elhitetni, hogy az elbukás, az remény.

 

Lehet ígérni a legjobbat, a legszörnyűbb idők idején,

egy jobb, egy szebb világot, eme gonosz helyett,

és örök békességet a túlvilág szigetén.

 

Lehet ígérni igaz szeretetet, szerelmet és minden jót,

gyönyörű életet, becsületes, s álomszerű létet,

külön kiemelve valamennyi igaz szót.

 

Ígérni a legszegényebb is tud, a legszerényebb elme,

ám sajnos mindezeknek valós alapja nincsen,

szétfoszlanak, mint a legfinomabb kelme.

page

Furfangos fondorlatokkal

Furfangos fondorlatokkal manipulálják az embert,

s teszik boldoggá, örömtelivé a szürke életét,

így feldobva a mindennapi reggelt.

 

Új és újabb terhekkel dobják fel a napokat, éveket,

adóztatásból sincs hiány, sőt lesz még több is,

megmutatva, mily csodás a képzelet.

 

A megtévesztések sora igazán üdítő, sőt eszményi,

nevetésre és kacajra fakaszt számtalan lelket,

s már önmagában mindez megéri.

 

Furfangos fondorlatokkal vidámítanak mindenkit,

s eme álomszerű, gyönyörteli, szép világban,

nem hagynak unatkozni, ím senkit.

ai generated 7924296 1280

Tűzben ég a lélek

Tűzben ég a lélek, miközben önnön vágyai perzselik,

s lassacskán hamuvá válik az emésztő tűztől,

miközben a reményeit szépen elveszik.

 

Tűzben ég a lélek, s a fájdalmát belekiáltja a világba,

igyekszik megszabadulni a pokoli forróságtól,

próbálkozik is keményen, ámde hiába.

angel 1284369 640

A sors sokszor kegyetlen

A sors sokszor kegyetlen, s nem kíméli a gyengét,

nem segíti a jókat, a rendeseket, az igazakat,

hanem beléjük mártja a sötét pengét.

 

Nem kegyelmez az elesetteknek, a szegényeknek,

a jószívűeket és a tisztességeseket sem bírja,

egyszerűen véget vet a reményeknek.

 

A sors sokszor kegyetlen, az igazság nem az útja,

nem szereti a békét, bezzeg a háborút igen,

és a szenvedést a végtelenig nyújtja.

man 513529 1280

Ha nem kellene ennünk

Ha nem kellene ennünk, sokkal jobb lenne a sorsunk,

hisz nem menne el annyi pénzünk élelmiszerre,

s ezáltal jóval egyszerűbb lenne a dolgunk.

 

Nem töltenénk el annyi időt bevásárlással és főzéssel,

több maradna a hobbira, a kedvenc dolgainkra,

s nem lenne gondunk a hiánnyal, bőséggel.

 

Ha nem kellene ennünk, teljesen más lenne ez a világ,

nyugodtabban, békésebben élnénk a napjainkat,

és nem a túlélésről szólnának csak az imák.

istockphoto 1428938820 612x612 1

Halványodnak a fények

Halványodnak a fények, a Karácsony búcsút int nekünk,

magával viszi a szeretet és a békesség javát,

ám egy év múltán újra itt lesz velünk.

 

Megmutatta újfent, hogy nélküle annyira más ez a világ,

és valóban, visszatérnek a szürkeség napjai,

s folytatódik a harc, a szokásos viták.

 

Folytatódik a nélkülözés, az áremelkedés, s a küzdelem,

tovább fojtogatnak a hitelek, az eladósodás,

és az emberek fohászkodnak szüntelen.

 

Visszatér a közöny, a meg nem értés, a terhek sokasága,

az irigység, a gonoszság és az érzéketlenség,

oly sokan merülnek a bűnök mocsarába.

 

Halványodnak a fények, az ünnep varázsa elillan hamar,

feledésbe merülnek az ajándékok, az ölelések,

és visszatér a valóságos élet, ami fanyar.

christmas 1945729 640

Ha nincs szeretet

Ha nincs szeretet, akkor mi értelme a létnek,

mi értelme az állandó küszködésnek,

és hol marad a helye a fénynek?

 

Hol marad a helye a szívben az érzelmeknek,

s mi védi meg a lelkeket a fájdalomtól,

mit tarthatunk így értelmesnek?

 

Ha nincs szeretet, sötétbe fog borulni a világ,

elvész minden, ami egykoron érték volt,

s nem számítanak soha a hibák?

question mark 7211815 640

Teliholdas éjjel

Teliholdas éjjel, amikor a Hold fennen ragyog,

s a csillagok között mosolyogva bandukol,

pihenőre térnek a kicsik, s a nagyok.

 

Mind álmodnak valami szépről, s valami jóról,

a rejtett vágyaik szárnyra kelnek az éjben,

s gyémántot varázsolnak a friss hóból.

 

Teliholdas éjjel, az ablakokat belepi a jégvirág,

és miközben békésen alussza álmát a világ.

ízelítőt ad az erejéből a tél, meg a jégvilág,

snow 1350948 640

Szükség van a reményre

Szükség van a reményre, mindenkinek, mindenkor,

mivel nélküle oly álmatlanok a sötét éjszakák,

s felbukkanhat a balszerencse mindenhol.

 

Az élet igen sokszor kemény, rideg és biz kegyetlen,

rengeteg fájdalmat, csalódást, s bánatot okoz,

így szép álmok helyett, zavar van a fejekben.

 

Szükség van a reményre, talán jobban, mint valaha,

olyan időket él az emberiség, amely veszélyes,

s a reménytől, feléledhet a túlélés parazsa.

bbq 810545 640

A mesék kábulatában

A mesék kábulatában olyan szépnek tűnik az élet,

annyira megnyugtatónak és igen békésnek,

ahol boldogságban élhet minden lélek.

 

Olyannak, ahol nem létezik rossz, harag, ármány,

sem kényszer, sem betegség, szörnyű gonosz,

s nincs adósság, teher, senkinek a vállán.

 

A mesék kábulatában nincs szomorúság és bánat,

csakis mosoly, öröm, vidámság, igaz szeretet,

s még a hihetetlen ostobaság sem fájhat.

laughter 1532978 640