Saját alkotásaim
Pitymallik lassan, a sötétség ereje ilyenkor gyengül,
a fény ébredezik és egyre tisztább látást biztosít,
a fákon, a bokrokban, madárének csendül.
Pitymallik lassan, ébredezik hosszú álmából a világ,
a remény is kinyitja megfáradt, lehunyt szemeit,
s a réteken, a völgyekben, nyílik a sok virág.
A hazugságok szorításában fuldoklik a világ, a kezdetek óta,
egyre gyötrőbb a szorítás, s egyre kevesebb a remény,
hamarosan leketyeg majd, az a bizonyos óra.
A hazugságok szorításában fuldoklik a világ, s fogy a levegő,
amennyiben nem sikerül megszabadulni a szorítástól,
igen gyorsan megtelik majd, az összes temető.
A digitális világ bűvkörében élve, számtalan az előny,
nincsenek titkok, nem szabadok a gondolatok,
s a Naptól is kímélve, lehúzzák a redőnyt.
Nem fáraszthatnak ki senkit, a hiábavaló önös álmok,
s az izzó vágyak, a felesleges szeretet ábrándja,
és akár egy óhajért is, behajtják a vámot.
Szükségtelen a készpénz, hisz némi szabadságot adna,
na a chip, az igen, az ember minden adatát látja,
és a sötétség elitjének rögvest átadja.
Egy érzésektől mentes világban minden annyira szép,
programozható az élet, a nap valamennyi perce,
és lényegtelen, hogy mit is akar a nép.
A digitális világ bűvkörében élve, az elme kora lejárt,
sőt, a normalitás ideje is véglegesen elköszönt,
és az élet eddig nyitott kapuja, bezárt.
A szenvedésért megszületni nem egy öröm, nem áldás,
és nem rózsaszínű álmok beteljesülése sohasem,
épp ellenkezőleg, a nullává, a semmivé válás.
A szenvedésért megszületni nem egy öröm, biz veszély,
mivel aki megszületett, azonnal halálra ítéltetett,
és ettől nem is menti meg, semmiféle szeszély.
Egy varázslatos világba belépve, a lélek szinte szárnyal,
mesebeli látvány gyönyörködteti a szemeket,
s szabadon lehet táncolni a vággyal.
Csodálatos fények, pompázatos virágok, s pazar színek,
mennyei nyugalom, megelevenedő fantázia,
itt valódi békesség cirógatja a szívet.
Egy varázslatos világba belépve, tátva maradhat a száj,
azon a helyen nem létezik bánat, fájdalom,
s mindenkire, az örök élet ígérete vár.
A pénz uralma fojtogatja a világot, az embereket,
markában tartja a lelkeket, s minden élőt,
megkeserítve az éjeket, a reggeleket.
Sokan bármire képesek érte és eladják magukat,
vannak, akiknek az a mindenható istene,
s miatta hurokba dugják a nyakukat.
Nélküle a lét sokkalta békésebb, emberibb lenne,
a szeretet igaz fénye átjárhatna mindenkit,
és az élet gördülékenyebben menne.
A pénz uralma könnyeket fakaszt, megnyomorít,
s miközben kevesek rémuralmát biztosítja,
a legtöbbeket bizony nyomorba taszít.
A technika fogságában élve, a valóság nem számít,
s nem számítanak az emberi kapcsolatok,
mivel a nem létező látszat elkábít.
Manapság nincsenek beszélgetések, igaz ölelések,
nincs normális szülő és gyermek kapcsolat,
s szétfoszlanak a szoros kötelékek.
Nem számít az értelem, s nem is kell, hogy legyen,
elég a telefon bűbája, a számítógép varázsa,
és ez már nem a jövő, hanem a jelen.
Lélektelenné téve, az ember nem más, csak szolga,
engedelmes rab, olcsó kapcarongy csupán,
és elhiszi, csakis a főhajtás a dolga.
A technika fogságában élve, élvezhetetlen a világ,
nincs szeretet, s nincs tisztelet és becsület,
végül már a sírokon sem lesz virág.
Mocsárba süllyed az ismert világ és ott is marad,
a sötétség leple egyre erősebben terjeng,
s az élet, a végleges vég felé halad.
Mocsárba süllyed az ismert világ, kialszik a fény,
nem ragyognak többé csillagok az égen,
és el fog pusztulni valamennyi lény.
Furmányos furfangok által nyomják el az embereket,
s taszítják őket szegénységbe és a nyomorba,
pokollá téve a mindennapi reggeleket.
Sikeresen elveszik az életkedvet, s kiirtják a reményt,
ellehetetlenítik az életet magát, sajna örökre,
s eltipornak minden elesettet, szegényt.
Furmányos furfangok által pusztítják el ezt a világot,
nem kímélve sem ártatlant, sem becsületest,
s pláne nem azt, aki az igazáért kiállott.
Kitartani nagyon nehéz, viharban, egy hajó fedélzetén,
mikor jobbra-balra dől, borul és csúszik minden,
s a rémület erőt vesz, a hajó személyzetén.
Ugyanúgy eluralkodik a pánik a bizonytalanság idején,
az egyre sötétebbé váló sors kemény napjaiban,
és a lelkek nem pihenhetnek a béke szigetén.
Kitartani nagyon nehéz e kegyetlen, s gonosz világban,
melyben a szeretet a padlón hever, az élet a halál,
s az értelem nem győzhet, az ostoba vitákban.
