tűz Archívum - 2 / 2 oldal - Kiss Gyula versei

Hamu alatt

Hamu alatt lapul az izzó parázs, levegőre várva,

és nem kellene már sok, hogy új erőre kapjon,

s fellobbanó tüze reményt hozzon a világra.

Fénye beragyogná a sötétségben fulladozó tájat,

kellemes melege cirógatná a fáradt arcokat,

s elűzné a lelkeket fogva tartó árnyat.

A sok fagyossá vált szívbe bátorságot hozhatna,

újra egyesíthetné a barátokat és a családokat,

s lángja sok élőlényt magához vonzhatna.

Hamu alatt várakozik csendesen az izzó parázs,

érzi, ahogy közeleg a szél, amely feléleszti,

s tűzként ereje több lesz, mint egy varázs.

Emésztő tehetetlenség

Emésztő tehetetlenség tüze pusztítja a szíveket,

a segítőszándék sajnos nagyon kevés ma már,

és bizony sok ember hiszi a hazug híreket.

Ezen oknál fogva nem tudnak összefogni soha,

mivel úgy meg vannak osztva a hatalom által,

s amennyiben sikerülne, az lenne a csoda.

Sokan a gyermekeik védelmére is igen gyávák,

inkább hagyják őket bezárni és elpusztítani,

ilyetén módon születnek a sötét drámák.

Az életösztön ezekben a személyekben nincsen,

képtelenek féltésre, s megóvni saját véreiket,

és emiatt a pokolba vezet az útjuk innen.

Emésztő tehetetlenség kínozza az érző lelkeket,

és nem nyughatnak, míg nem fognak győzni,

s keresztül nem húzzák a gyilkos terveket.

A lelkek tüze

A lelkek tüze egykor ragyogott fent az égen,

manapság oly halovány, szinte láthatatlan,

s alig észrevehető a koromsötét éjben.

Az idők kezdetén csupán szikraként létezett,

egyszerűen feltűnt a galaktikus semmiből,

s energiája a világegyetemből vétetett.

Minden percben nagyobb lett az éltető ereje,

eljutott a Földre is, ahol az élet csírázott,

s az emberek világában akadt szerepe.

Valamennyiükbe érzéseket, s érzelmeket vitt,

azok hamarosan meg is változtak nagyon,

s a munkája gyümölcsében bízott, hitt.

Teltek-múltak az idők, s a folyamat gyorsult,

az emberi faj egy kis része lelketlen lett,

s az ismert világ önmagából kifordult.

A lelkek tüze meggyengült, s félve rettegett,

tudta, ha az emberiség nem tér végre észre,

akkor önnönmaga is örökre elveszett.

A tűzzel játszani

A tűzzel játszani korántsem veszélytelen,

sőt, alkalomadtán nagyon is reménytelen.

A tűz nem szereti, ha a lángjaiba nyúlnak,

és azt sem, amikor váratlan szelek fújnak.

Az éghetetlen dolgokért soha nem rajong,

s a területétől távolra nem igazán csapong.

Neki elég az, ami őt igazán naggyá teheti,

s a tűzrevaló izzó parazsa az egekig emeli.

A tűzzel játszani nem értelmes cselekedet,

hisz elégethet ellenséget, jókora seregeket.

Hamuvá változtathatja a becstelen világot,

s azután megszűnnek a gondok, viszályok.

Serceg a tűz

Serceg a tűz, a szalonnák és a kolbászok várnak,

beirdalva, s megfelelő méretűre vágva,

a sütögetésre készen állnak.

Az asztalon tányérokon a paradicsom, a paprika,

mellettük a hagyma, a pálinka, a sör, a bor,

mind felkészültek a partira.

Akad még grillkolbász is, étvágygerjesztő igazán,

e kellemes délutáni program régóta várt,

testnek és léleknek vigasz ám.

Lassan szállingózik a füst, emelkedik a hangulat,

csepeg a szalonnák és a kolbászok zsírja,

boldogság melengeti az arcokat.

Serceg a tűz, s a társaság igen jó étvággyal eszik,

fogy az étel és örömteliek ezek a percek,

ezt nemsokára újból megteszik.

Tűzvihar

Csendesen szunnyad a tűz,

hamu alatt lapul sercegve,

minden rosszat messze elűz,

s néha fellobban percekre.

Régmúlt idők hevítik lelkét,

voltak álmai, sokat lángolt,

már nem bírja a saját terhét,

gyakran a penge élén táncolt.

Számtalan eseményt megélt,

fújták sokszor a rideg szelek,

igaz és szép dolgokat remélt,

próbára tették tavaszok, telek.

Végső nyugalomba készül,

pihenni vágyik oly nagyon,

ám ha tapossák és bántják,

viharként csap le egy napon.

h	K	s	c	p	s	v
				1	2	3
4	5	6	7	8	9	10
11	12	13	14	15	16	17
18	19	20	21	22	23	24
25	26	27	28	29	30	31