Saját alkotásaim
Mélységes sötétség van sok koponyán belül,
ahol csupán a harag és a gyűlölet tombol,
oda az értelem fénye soha be nem kerül.
Mélységes sötétség van szerte eme világban,
a téboly és az őrület hatalma növekvőben,
ez meg is mutatkozik a dühödt vitákban.
A manipulált világ nem a szeretetről szól,
nem a jóságról és nem is a becsületről,
e világban a gonosz érzi magát jól.
A gonosz viszont tombol, őrjöng és nevet,
az igazság arcába vágja saját tébolyát,
s hiszi, hogy az egész lét ura lehet.
Hiszi, hogy előbb-utóbb mindenki érte él,
mindenki vágyja őt, oly engedelmesen,
s reggelente a Nap is csak érte kél.
A manipulált világ, a hazugok sötét világa,
a megtévesztetteké és a becsapottaké,
a remény itt nem szökken virágba.
A tébolynak nincs határa, az őrület tombol,
haragot és gyűlöletet szít, pusztít szerte,
s minden igazán jó dolgot lerombol.
Homályt hoz az életbe, elvakítva a tudatot,
elbizonytalanít és megtéveszt sokakat,
meghamisít igen sok igaz mondatot.
A tébolynak nincs határa, egyre növekszik,
viszályokat gerjeszt, egymás ellen fordít,
és az értelem elpusztítására törekszik.
A nyugati szél összesodorta a mocskot, szemetet,
és elárasztotta velük a falvakat, városokat,
az egész világot, utcákat, s tereket.
Eme szenny belepte a virágos kerteket, parkokat,
bejutott minden élőhelyre, a legkisebb résbe,
s elnyomta a segélykiáltó hangokat.
Fuldoklásra kényszerítette az emberek sokaságát,
akik nem hittek még a saját szemüknek sem,
s így eltűrték a tébolyult rohanását.
A nyugati szél összesodorta a gonoszt, s a rosszat,
az elvetemültséget, a kapzsiságot, az árulást,
a hatalomvágy pedig kitart, élethosszat.
A harag és a gyűlölet uralja a napokat,
ezt az egész, őrületbe borult világot,
mind a kicsiket, mind a nagyokat.
Téboly, megosztottság, kíméletlenség,
közönybe fullad minden perc és óra,
nagy a csalódás, a reménytelenség.
A szeretet, az értelem mikor tér észre,
és mire várnak a reménnyel együtt,
mikor kívánnak reagálni a vészre?
A harag és a gyűlölet mételyezi a létet,
hatásosan pusztít, mert megteheti,
káoszba taszítva az összes népet.
Mikor ébred végre a fény és tépi le a láncát,
amit már olyan rég reá rakott a sötétség,
mely azóta is járja tébolyult táncát?
Mikor ébred végre a fény, meddig tűr még,
s meddig hagyja, hogy a gonosz eltiporja,
nem kellett volna már visszaütnie rég?
Mikor ébred végre a fény és mégis mire vár,
talán a csodára, hogy a sötétség feladja,
s önként visszaadja azt, ami neki jár?
Hőbörgő háborgók háborognak hamis hírek által,
a hamisságnak a héjái homályban tartják őket,
s már mennének is harcolni, kézzel-lábbal.
Hőbörgő háborgók háborognak háborús időkben,
és hörgő hatalmi tébolyban égve hadakoznak,
a hiszékenység a butasággal együtt időtlen.
Nem a jó dolgokat kell megszüntetni, hanem a rosszat,
és legfőképpen azok kiváltó okait és kitalálóit,
kik a pokolban égjenek, időtlen hosszat.
Nem a jó dolgokat kell megszüntetni, nem, az őrületet,
a tébolyt, a hiszékenységet, az állandó félelmet,
és a gonoszt imádó, elvakult csődületet.
A gonosz a céljai eléréséért bármire képes, szó szerint,
legyen az a rovarevés, a klímaváltozás, s a háborúk,
ha nem jár sikerrel, nekifut újfent és megint.
Jönnek majd az ufók, s mindenféle ismeretlen rémség,
ha netalán ez sem válik be, akkor bármily hisztéria,
a lényeg, hogy az emberekben ne legyen kétség.
Kétség afelől, hogy csakis ők tudják megmenteni őket,
mindazon szerencsétleneket és elnyomott népeket,
a megnyomorított lelkeket, a férfiakat, s a nőket.
Mindenféle nem létező betegséggel keltenek rettegést,
és ezekre hivatkozva beoltanának bárkit méreggel,
hogy ezáltal is fokozzák a kegyetlen szenvedést.
Elhitetnék, hogy az is valóságos, ami soha nem is volt,
az eddigi világ, az eddigi élet, csak káprázat, látszat,
és bármi is történt, az kizárólagosan róluk szólt.
Róluk szólt a politika, a számtalan hazugság, s ámítás,
a nem létező nemek és a tiszta lelkek igazi tébolya,
no meg az a felfoghatatlan, valótlanságot állítás.
A gonosz a céljai eléréséért bármire képes, s bármikor,
a vágya, az emberiség megszüntetése véglegesen,
s eme céljaiért, az igazságra mindenkor rátipor.
A mennynek kapujáig meg kell járni a poklot sokszor,
muszáj túlélni minden rosszat és borzalmasat,
miközben ez a tébolyult világ tombol.
A mennynek kapujáig meg kell járni a poklot ezerszer,
elviselni a kínokat, az igazságtalanságok sorát,
s eltűrni az aljasságokat nemegyszer.
