Saját alkotásaim
Az öregedés terhe erősen nyomja a vállat,
és könnyedén elveszi az életkedvet is,
a lélek pedig csak mankóval járhat.
Az öregedés terhe a szívet bánatossá teszi,
az ember nehezen fogadja el mindezt,
s főleg azt, ha valaki ezt szóvá teszi.
Az élet nem rózsás kedvű, sokkal inkább morcos,
számtalan fájó sebe van és szenved is tőle,
már csak arra van ereje, ami fontos.
Az élet nem rózsás kedvű és nem mosolyog sokat,
ellenkezőleg, bús, szomorú, reményre váró,
lassan a megmaradására sem fogad.
Mindig csak a panasz, egyszer hideg, máskor hőség,
már megint nem esik, a szél fúj már hetek óta,
a terményekből így biztos nem lesz bőség.
Oly kevés a fizetés, meg a nyugdíj, nem úgy az árak,
és az infláció sem akar még elmenni nyaralni,
ígéretekből van bőven, s nőnek a légvárak.
Fáj a fejem, a derekam, mindenem, mondják sokan,
nem megy az alvás és a kedvtelenség igen erős,
az ember siránkozik, az idő gyorsan rohan.
Mindig csak a panasz, ami keserűvé teszi a napokat,
a nehézségek elveszik az életkedvet, a reményt,
a sors nem tisztességesen keveri a lapokat.
Amikor az emberek felébrednek, az álmoknak vége,
vége a kellemes képzelgésnek, a fantáziáknak,
és a pillanat lesújt, térjenek már észre!
Amikor az emberek felébrednek, az ébredés keserű,
a valóság éget, fájdalmas, nagyon elszomorító,
és a csalódás az álmokban, hihetetlen erejű.
A valóság nem szép, csak ezt be kellene látni,
és hiába fordítják el a fejüket oly sokan,
attól az még ugyanúgy fog fájni.
A valóság nem szép, csak homály lengi körül,
átláthatatlan homály, amely növekszik,
és ennek bizony senki nem örül.
A valóság égeti a lelket, ezért szenvednek tőle,
számtalan ember éli és érzi át ezt naponta,
s miközben szenved, nem tanul belőle.
A valóság égeti a lelket és az nagyon tud fájni,
képes megviselni még a legerősebbeket is,
s egyhamar nem is fog semmivé válni.
Tömegek fognak gyászolni, a szabadság sírba száll,
s vele tartanak a barátai, a remény és az esély is,
az emberiségre egy sötét, gonosz világ vár.
A koporsóik már régóta készen állnak, rájuk várva,
a hiszékenység és a félelem készítették elő őket,
s a gyávaság fekteti mindőjüket eme ágyba.
Tömegek fognak gyászolni hamarosan, könnyezve,
s már nagyon bánják azokat a napokat, éveket,
amikor siettek engedelmeskedni fejvesztve.
Az élet nagy része fájdalom és oly kevés a jó,
számtalan szenvedés kísér minket végig,
sokszor jólesne néhány megértő szó.
Az élet nagy része fájdalom, s a sors kemény,
nem hatja meg senki vágya, könyörgése,
ami leginkább hiányzik, az a remény.
Az élet nem egy vígjáték, sokkal inkább dráma,
amelyben mindenki eljátssza a szerepét,
sok tapsra és valamiféle csodára várva.
Az élet nem egy vígjáték, s nem vidám kacagás,
rengeteg benne a szomorúság és a bánat,
ám végül mégis győzhet az élni akarás.
A vereség érzése szörnyen tud fájni a léleknek,
nagyon meg tudja tiporni és meg is töri,
sajnos ez is része ennek az életnek.
A vereség érzése szörnyen tud fájni, szörnyen,
letaszít a mélybe és elszomorítja a szívet,
s ebből nem lehet kijönni könnyen.
