Saját alkotásaim
Nehéz úgy védeni valakit, ha ő nem akarja,
mert nem hiszi el a valóságot, az igazat,
s minden erről szóló hírek zavarja.
A csapból is folyó hazugságáradat az jöhet,
hiszen kizárólag a televízióban látottak,
s a rádió hírei, ami meg nem ölet.
Holott pont ennek az ellenkezője a valóság,
s mindegy mennyire csodálja a valótlant,
nem fogja megmenteni a hatóság.
Nehéz úgy védeni bárkit, ha az elméje sötét,
ám biz megmenthető a becsapott ember,
ha az értelem elfújja a sötét ködét.
Lehajtott fejjel, mélabúsan menetelnek az úton,
az emberek meg sem mernek már szólalni,
s csak magukban merengenek a múlton.
A múlton, amikor még jó és szép volt az életük,
mikor szeretett járta át az órákat, a perceket,
s nyugodtan telt a nappaluk, az éjjelük.
Most pedig rémálomban élnek, rettegve félnek,
a hazugságok nagyon átmosták az agyukat,
s ilyetén búcsút mondhatnak a létnek.
Mérgekkel telenyomva baktatnak a halál útján,
hol mindenfelé csontok hevernek szanaszét,
az utolsó porcig teljesen szétzúzván.
Tudják, s érzik, hogy rájuk is ez vár hamarosan,
szeretnének megmenekülni a végzetük elől,
és letérni a sötétség útjáról valahogyan.
Ahhoz azonban fel kellene ébredni, de gyorsan,
különben nem lesz innen visszaút sohasem,
és elvesznek mind, gyerekestől, sorban.
Lehajtott fejjel nem, csak szívvel lehet küzdeni,
és egymással szorosan karöltve, összefogva,
eme gyilkos bűnbandát a pokolra küldeni.
A sötétség patkányai évszázadok óta rejtőzködve éltek,
a városok alatt, a falvak házai között, a magtárakban,
s mivel nem mutatkoztak, semmitől nem féltek.
Láthatatlanul teltek a napjaik, s a homály fedezte őket,
megették a lakosok táplálékait a kamrákból, spájzból,
és a rengeteg evés után igen hatalmasra nőttek.
Idővel a járataik behálózták majdnem az egész világot,
útjaiknak csupán az óceán szabhatott kis időre határt,
ám eme túl nagyra nőtt fajta az alatt is átrágott.
Bekebeleztek minden ehetőt, amit csak el tudtak lopni,
és gondoskodtak az utánpótlásról is, a kölykeikről,
biztosították, hogy soha el nem fognak fogyni.
Újabban annyira felbátorodtak, mint még azelőtt soha,
és előbújtak immáron fényes nappal is a felszínre,
hiszen egy patkánynak mindenhez van joga.
A sötétség patkányai igyekeznek felemészteni a Földet,
s amennyiben nem sikerül megállítani e rágcsálókat,
igen hamar az egész élővilág életére törnek.
Élni, vagy meghalni, ez a legfontosabb kérdés,
és napjaink borzalmas zsarnoksága idején,
az átmenet a halálba nem lehet békés.
Hatalmas méreteket öltött a sötétség, a gonosz,
a megrettent emberi tömegek csodára várnak,
s mindegyikükre vár egy lezárt doboz.
A lezárt doboz neve koporsó, kiút onnan nincs,
ami még reménykedésre adhat csekély okot,
a megmaradt értelem, ami nagy kincs.
Még az állatok is harcolnak saját kis életükért,
s ha kell, meg is halnak a küzdelmek során,
ám megtesznek mindent a kölykeikért.
Az emberek pedig gyáván várnak és lapulnak,
nem tudnak hinni a saját szemeiknek sem,
s egyszerűen semmiből nem okulnak.
Élni, vagy meghalni, nagyon szorongat az idő,
össze kell fogni mindenkinek, de gyorsan,
különben nem marad a jövőre hírvivő.
Áram nélkül sötétbe borul a világon minden,
felüti a fejét a pánik, a félelem, a rettegés,
s nem csillog fény a sok lopott kincsen.
Leáll a fűtés és nem nyithatnak ki az üzletek,
a benzinkutak bezárnak, s nem lesz ivóvíz,
senki nem ünnepel semmilyen ünnepet.
A hűtőkben megromlik az a sok tartalék étel,
s nem lehet lehúzni a wc. tartályokat sem,
nagy a gond és efelől nem lehet kétely.
Az egészségügy véglegesen tönkre lesz téve,
bár ez nem okoz semmiféle nehézségeket,
a betegek eddig is semmibe voltak véve.
Az internet leáll, a kapcsolatok megszűnnek,
minden igaz hírforrás el lesz hallgattatva,
s az igazságért küzdők végleg eltűnnek.
Az állatok és a növények víz nélkül halottak,
a gazdáik nem tudnak rajtuk sem segíteni,
hiszen maguk is a vég szélére jutottak.
Valamennyi vállalkozás örökre tönkre megy,
az emberek nagy része eltűnik e világból,
s aki megmarad, arra vár a gonosz kegy.
Áram nélkül megtörik a lelkeket véglegesen,
rabokká, szolgákká, s robotokká alakítják,
mindezt leírja a sötét terv részletesen.
Egyszer eljön a hajnal, a sötétség ideje véget ér,
a szörnyek visszavonulnak a rideg odúikba,
s a világosság közeledtéből egy sem kér.
Ártottak a világnak, ahol és amikor csak tudtak,
öltek, raboltak, harácsoltak, megzsaroltak,
és hitték, így majd isteni szintre jutnak.
Megtettek bármit, hogy az övék legyen minden,
oly rengeteg pénz áldoztak a sötét terveikre,
s nem igen szándékoztak eltávozni innen.
Egyszer eljön a hajnal és a rémálmok kora lejár,
valamennyi rém végezetül a pokolra kerül,
és a borzalmak ocsmány színháza bezár.
A gonosz sosem alszik, csak halottnak tetteti magát,
s közben sunyin és alattomosan vár a sötétben,
remélve, örökre ellátja az emberiség baját.
Folyvást imitálja, hogy jó, ám hazudik éjjel, nappal,
megtéveszt, összeugraszt, egymás ellen fordít,
és befogja az igazság száját a maszkkal.
Megzsarol, folyamatosan fenyeget, gyűlöletre uszít,
az agyakat mossa a nap valamennyi percében,
s igen erőteljesen, naphosszat csak butít.
A gonosz sosem alszik, s nem nyugszik míg létezik,
kizsákmányol, eltapos és végleg megsemmisít,
ha a fény serege kicsit is késve érkezik.
Felfoghatatlan gonosz irányítja ezt a világot,
s miközben az emberek mélyen alszanak,
addig elpusztítja a legapróbb virágot.
Örök sötétséget terjeszt a létrejöttétől fogva,
nem ismeri a lelkiismeretet, a szánalmat,
és bárkire csak a kínzó halált hozza.
Becsülete az nincs, s tisztessége sosem volt,
nem is hiányolja, hisz neki a hatalom kell,
a világ tetején ülné meg a halotti tort.
Felfoghatatlan gonosz, sötét ármány, gyilok,
s az, hogy eddig hogyan tudott elrejtőzni,
nem más, mint egy pokolbeli titok.
Oly kevés az öröm e haldokló, sötét világban,
a boldogság szinte teljesen kihalóban van,
s ez meg is látszik a harcos vitákban.
Igen gyorsan nő a meg nem értés, a feszültség,
egyre gyakoribb a harag és a gyűlölet árja,
s szinte ritkaságnak számít a derültség.
Barátok, családok fordítanak egymásnak hátat,
az eddigi megszokott jólét immár csupán rab,
s kiszabadulására nagyon sokat várhat.
Olyanok történnek, melyek horrorfilmbe valók,
elborzasztják az érzékeny lelkek sokaságát,
s az egekig magasztalják a bűnös csalót.
Oly kevés az öröm és annyira sok a fájó bánat,
a szeretet, a vidámság, a puha érintések sora,
s az igaz ölelések, jobb világra várnak.
A pokol szörnyei a kezdetektől a világot akarják,
s aljas céljaikért mindent el is fognak követni,
remélik, a fényt a Földről örökre elzavarják.
Minden gonoszság a vérükben folyik az elejétől,
nem kímélnek és nem kegyelmeznek a jóknak,
s az erejük egyre nagyobb a sátán delejétől.
Igazi pokolfajzatok, a velejükig telve gyűlölettel,
nekik a legnagyobb öröm a mások szenvedése,
s az, ha könnyen leszámolnak a szeretettel.
Véres rituálékat rendeznek és áldoznak uruknak,
sötét terveik, amelyeket oly régen kidolgoztak,
csupán a kezdete lenne iszonyatos utuknak.
A pokol szörnyei ünneplik a lélektelen lelkeiket,
s magukat istennek, a világ urainak gondolják,
míg a fény keresztül nem húzza a terveiket.
