reménytelenség Archívum - 9 / 11 oldal

Akinek keserű az élete

Akinek keserű az élete, az a másét is azzá teszi,

mivel a keserűségét másokon vezeti le,

és abban nagyon is az örömét leli.

Az olyan ember nem látja meg a jót és a szépet,

a boldogság a számára önmaga keserve,

s kialakít a világról egy hamis képet.

Abban a világban a fájdalom örök és a kín éget,

a gonoszság, s az irigység természetes,

hiszi, hogy mindenkinek ez a jó élet.

Akinek keserű az élete, annak a lelke rég halott,

neki a szeretet az ellensége mindörökre,

s a sorstól reményt biz keveset kapott.

A reménytelenség

A reménytelenség megnyomoríthatja a lelkeket,

elveheti az emberek életkedvét is jó időre,

s csak a szeretet javíthatja a helyzetet.

A szeretet, amely önzetlen, vigasztal és simogat,

megdobogtatja a rémült, szomorú szíveket,

s kedvesen, biztatóan, magához hívogat.

A szeretet az, mely nélkül a világ sötétbe borul,

kialszik az éltető fény, nem lesz újabb esély,

és minden jó a szakadék szélére szorul.

A reménytelenség nagyon rossz és szörnyen fáj,

kitartással, akarattal, mégis le lehet győzni,

s végül mosolyra görbülhet majd a száj.

Hiába fél az ember

Hiába fél az ember a sötétségtől, ha tétlenül vár,

s ha nem őrzi a fényt, amely megmentheti,

akkor biz a reménye a semmibe száll.

Onnan pedig nincs visszaút, s nincs újabb esély,

a kíméletlen viharok korában elhal, ami jó,

és ami marad, az a hatalmas veszély.

Hiába fél az ember, azzal rosszat tesz magának,

s így nem menekülhet meg a végzete elől,

csupán szabad utat enged a halálnak.

Néha magunk sem tudjuk

Néha magunk sem tudjuk, hogy mit is akarunk,

s míg tétován állunk, várva a sült galambra,

addig bizony csak tévutakon haladunk.

Várjuk a csodát, a varázst, s a felmentő sereget,

amely megment bennünket önmagunktól is,

reményből pedig nem kapunk eleget.

Áhítjuk a szeretetet, a szerelmet, s egy jó életet,

a vidámságot, a békességet, a boldogságot,

és megálmodunk minden részletet.

Kihagyjuk a lehetőségeket, mert nagyon félünk,

bátorságból bizony leckét kellene vennünk,

nem pedig a sötét semmibe néznünk.

Néha magunk sem tudjuk, mi lakozik bennünk,

ám mielőbb rájövünk erre, annál jobb lesz,

s végre rádöbbenünk, mit kell tennünk.

Amit a szív magában őriz

Amit a szív magában őriz, az sokszor ott is marad,

mélyen megbújva a legelrejtettebb zugban,

s meglehet, soha nem lesz szabad.

Ott bújik meg az eltitkolt szerelem, s a vágyálmok,

a remények, a félelmek, a reménytelenség,

és ott szövik hálójukat az ábrándok.

Amit a szív magában őriz, az befolyásolja a lelket,

feltüzelheti, feldobhatja, de le is rombolhatja,

s ezzel magának ássa meg a vermet.

Akarunk-e eme világon élni

Akarunk-e eme világon élni, szenvedni és küzdeni,

megkérdezte tőlünk ezt bárki, születésünk előtt,

mielőtt minket erre a pokolra kívánt küldeni?

A hormonok játékai és a termékei vagyunk csupán,

a természetes ösztön eredményei, s a végtermék,

melyek kényszerből élnek, s bámulnak bután?

Kinek kell ez a világ, amelyből hiányzik a szeretet,

ahol nem létezik becsület, tisztesség és igazság,

s melyben nem kímélnek felnőttet, gyereket?

Akarunk-e eme világon élni, ahol nincsen remény,

ahol esélyünk a jóra a nullával egyenlő mindig,

és amelyben a lét maga is nehéz, s kemény?

Fárasztó mindennapok

Fárasztó mindennapok és kimerült emberek hada,

rengeteg a sérült lélek, a megsebzett szív,

s még csak ezután következik a java.

Túl gyorsan terjed a homály, a fény ereje gyengül,

a látótér beszűkül, az elmék üressé válnak,

s a nyomás eme világon nem enyhül.

Fárasztó mindennapok gyötörnek öreget, s fiatalt,

elvéve a jövő reményét mindenkitől, aki él,

s kik így nem arathatnak soha diadalt.

Mindennapi küzdelmek

Mindennapi küzdelmek színesítik az életünket,

és nem hagynak egy nyugodt percet sem,

így örömmel fogadjuk a végzetünket.

Nincs is jobb, mint gondokkal terheltnek lenni,

folyton küszködni valamivel és valamiért,

s önmagunkért meg semmit sem tenni.

A pihenésre semmi szükségünk, az értelmetlen,

halálig dolgozni és tanulni, na az már igen,

csak ezt bevallani bizony kényelmetlen.

Mindennapi küzdelmek simogatják a lelkünket,

s miután megfosztatunk minden reménytől,

az dobja csak fel igazán a kedvünket.

Egy reménytelen világban

Egy reménytelen világban, reményt adni igen nehéz,

s nagyon nehéz az összetört lelkek sebeit ápolni,

hiszen felfoghatatlan ami történik, az egész.

Tervezett gazdasági válság és gerjesztett háború dúl,

folyamatos a cselszövés, az intrika, az ármány,

s ez addig tart, amíg az emberiség belefúl.

Mindennap beszürkíti az eget a reánk kiszórt méreg,

s a természetesen kék ég így elveszíti a varázsát,

végleg kiégnek a reményhez vezető fények.

Egy reménytelen világban mindennap egy rémálom,

feszültséggel, félelemmel és rettegéssel telített,

s végül ott állunk, a halálba menő sétányon.

Bizonytalanságban tartva

Bizonytalanságban tartva milyen lehet a jövő,

miképpen érezhetik magukat az emberek,

s hogyan uralkodhat a sok cselszövő?

Miként lehet túlélni ezt a folyamatos nyomást,

mennyi esélye van az életben maradásnak,

és miképpen találnak rajtunk fogást?

Emlékszünk még arra, hogy mikre is vágyunk,

miként válhatott az emberiség ilyen rideggé,

s hogy tiporhatják el minden álmunk?

Hogyan lehetett elfeledni, mi jelent a szeretet,

a ragaszkodás, a hűség és az igaz barátság,

vajon van erre tisztességes felelet?

Bizonytalanságban tartva mennyi az esélyünk,

magával sodor minket a gonoszok sötétje,

s lehet-e még egyáltalán reményünk?

h	K	s	c	p	s	v
				1	2	3
4	5	6	7	8	9	10
11	12	13	14	15	16	17
18	19	20	21	22	23	24
25	26	27	28	29	30	31