Elmebajos világ

Elmebajos világ az, amelyben most élünk,

s amelyben úgy rettegünk, szenvedünk,

és amibe belehal az igazi énünk.

 

Amelyben a jót üldözik, s a hitvány feszít,

a becsületes elvérzik, az aljas dicsőül,

és a tisztességes mindent elveszít.

 

Az emberség ritka, mint Holdon a levegő,

a gonosz gyűlölete ellenünk hatalmas,

s hamar megtelik minden temető.

 

Az emberek megosztottak, s kínzó a jövő,

családok bomlanak szét, vesznek össze,

és pusztul a sok mérget nyelő.

 

A barátságok felbomlanak, a szerelem fáj,

a nehézségek elpusztítják az értelmet,

s az emberi faj olyan, mint a nyáj.

 

Elmebajos világ, gyorsan közelgő végzet,

önmagunk és szabadságunk feladása,

csak felgyorsítja a sötét véget.

sad girl 236769 480

Ketten indultak az élet útján

Ketten indultak az élet útján versengve,

két haver gondolta, megméretkezik,

s kihívták egymást versenyre.

 

A szabályok betartásával, vagy nélküle,

gyorsan nekikezdtek a küzdelemnek,

s lendületbe is jöttek szédülve.

 

Egyik akadályt győzték le a másik után,

éltette őket a siker, s az eredmények,

és hitték, egyikük sem puhány.

 

Eljött a nap, mikor az elágazáshoz értek,

s dönteniük kellett, jobbra, vagy balra,

eddig a percig oly sokat átéltek.

 

Itt végzetes próbára tette őket a sorsuk,

innen ugyanis már nem volt visszaút,

s mindketten tudták mi a dolguk.

 

Az egyiküknek sima út jutott táblákkal,

a másiknak göröngyös, gödrökkel,

s azokból pedig akadt százával.

 

Telt-múlt az idő, a nehézségek sora nőtt,

mindegyiküknek a sajátja számított,

s köréjük a végzet hálót szőtt.

 

A cél látótérbe került, mind a két pályán,

s az utolsó méterek voltak csak hátra,

ezt túl akarták élni bármi árán.

 

Ketten indultak az élet útján egykor rég,

ki a sima utat választotta, az elbukott,

ám a másikat megkímélte a vég.

istockphoto 1211390918 612x612 1

Boldog Új Évet!

Boldog Új Évet! Ím eljött az évnek a vége,

sokan várták már, hogy bulizhassanak,

és ünnepelhessenek egy jót végre.

 

Eme év is nagyon kemény volt, sok rosszal,

fenyegetéssel, zsarolással, hazugsággal,

és mindenféle gonosszal, gonddal.

 

Megnyomorított lelkek milliói szenvedtek,

féltek kimenni az utcára is szabad arccal,

s maguknak levegőt sem engedtek.

 

Vállalkozások mentek tönkre igen gyorsan,

dolgozók ezrei kényszerültek eltávozni,

s feladni a munkájukat szép sorban.

 

Rengeteg család érezte át mi is az a gyász,

milyen elveszíteni rokonokat, barátokat,

és milyen, amikor kerülget a frász.

 

Félelem uralta a napok valamennyi percét,

elhidegülés és a kapcsolatok felbomlása,

húzta keresztül sokaknak a tervét.

 

Pedig lehetne ez sokkalta békésebb világ,

nyugodtabb, megértőbb és varázslatos,

melyben nyílna a sok gyönyörű virág.

 

Az emberek szerethetnék egymást szívből,

s megölelhetnék azokat, kiket szeretnek,

a rettegést nem ismernék, csak hírből.

 

Boldog Új Évet! Úgy biza őszintén szólna,

s jobban melegítené az emberek lelkét,

ösztönözve őket sok szépre és jóra.

istockphoto 855195980 612x612 1

Majd más megteszi

Majd más megteszi, gondolják ezt oly sokan,

és legyen szó bármiről is, csinálják mások,

s az lényegtelen milyen módon, hogyan.

 

A nehézségekkel, bajokkal, nehéz együtt élni,

mindenki szeretne kibújni a felelősség alól,

s a legtöbb rettegő még önmagát sem érti.

 

Sokszor olyan jó lenne ez, vagy esetleg amaz,

ám kockázatosnak bizonyulhat a cselekedet,

és végül szokás szerint marad a panasz.

 

Ki kellene harcolni a szabadságot és a békét,

a nyugalmat, a család biztonságát, a jólétet,

de most nem hagyhatjuk magára a tévét.

 

Majd más megteszi, csupán türelem, az a fő,

ez a hozzáállás szégyenletes és siralmas is,

és nem csoda, hogy a sötétség ideje jő.

elmosódás, közeli, lány-1867402.jpg

Az igazi barát

Az igazi barát nem hagy el soha a bajban,

sőt, sokszor előre megérzi azt, ha baj van.

Megértően, s türelmesen nyújthat támaszt,

s meg is fogja lelni a neked fontos választ.

 

Mindig segíteni fog fájó problémák idején,

s maga is nagyon örül a barátjának sikerén.

Segítő kezet nyújt a legnehezebb időkben,

és pontosan ott van a találkozókon időben.

 

Az igazi barát átölel, amikor a kín gyötör,

melletted áll, s veled semmikor nem pöröl.

A szíve érted is dobog, hisz nagyon szeret,

s boldogságod idején őszintén veled nevet.

istockphoto 1220125253 612x612 1

Vannak napok

Vannak napok, amikor semmi sem sikerül,

hiába töri magát az ember keményen,

az erőlködésbe bizony kimerül.

 

Valamennyi jó szándék kevésnek bizonyul,

és minden tenni akarás semmivé válik,

s bizony visszaüt hamar piszokul.

 

A kedvesség gorombaságra vált, s haraggá,

a sértések az érzékeny pontokat keresik,

s biz érzik a gyűlölet tesz szabaddá.

 

Megutálhatják egymást azok, kik szerettek,

s akik egymás mellett álltak oly sokáig,

ám dühükben semmit nem tehettek.

 

A harag, a düh, s a gyűlölet jóra nem vezet,

felőrli a szíveket, meggyötri a lelkeket,

s könnyedén bárkit ellenséggé tehet.

 

Vannak napok, amelyek bár ne lettek volna,

melyek fájnak majd az idők végezetéig,

s bár az élet ne a keserűségről szólna.

woman, girl, portrait-2359634.jpg

Nehézségek sora

Nehézségek sora nehezíti az életünket,

igen sokszor megsebzi a lelkünket,

s közelebb hozza a végzetünket.

 

Gyakorta tapasztaljuk a kegyetlenséget,

amellyel biz meg kell küzdenünk,

s láthatjuk a nagy fejetlenséget.

 

Olyan sok szerettünket veszíthetjük el,

legtöbbször el sem búcsúzhatunk,

és lelkünk nyugalmat nem lel.

 

A küzdelmünk biza hiábavalónak tűnik,

rengeteg sebet kapunk életünkben,

s a terhek sokasága csak gyűlik.

 

Szerelmeket, s életeket tehetünk tönkre,

elveszíthetünk igen szép álmokat,

ám mindezt nem adjuk közre.

 

Egyfolytában hazugságokat hallhatunk,

a gyilkosok hiszik, hogy nyernek,

mi pedig simán meghalhatunk.

 

Elveszíthetjük az élet, s létünk értelmét,

sokan beadatják maguknak a halált,

megtagadják önmaguk érzelmét.

 

Nehézségek sora kísérhet minket végig,

s próbára téve a tűrőképességünket,

a kitartásunk vezethet el a célig.

sadness, loneliness, alone

Születésnapomra (evokáció)

Ötvennyolc éves lettem Én,

itt a világnak közepén.

Ejnye-bejnye!



Ajándékot kapok magamtól,

s ez eltávolít a bajomtól,

minden szinten.



Fél évszázad nem semmi,

ezalatt sokat kell tenni.

Bizony-bizony!



Lehettem volna bármi,

sosem szerettem várni,

senkire, semmire.



Mégsem lettem. Sajnos hiába,

kiáltottam fájdalmam a világba.

Egye-fene!



Szakadatlan küzdelem az élet,

szenved benne éppen elég lélek.

Fájdalom, szánalom.



Az igazságnak nyoma sincs,

a becsületem biz nagy kincs.

Nyerő erő!



Sokan nem értenek a szóból,

bezzeg kivennék részüket a jóból.

Semmit nekik!



Ki mások fájdalmának örül,

előbb nézzen a saját háza táján körül.

Silány-hitvány!



Az egész népet tanítanám,

ó, Én drága Magyar hazám.

Hív a szív!

birthday cake, cake, birthday

Az élet ára

Zűrzavaros világban élünk,

legtöbbször nagyon félünk.

A bizonytalantól és a mától,

a sokszor feltüzelt vágytól.



A kísértéstől, s a reménytől,

néha megfosztva szegénytől.

A gondoktól, a bajok sorától,

oly távol a csillagok porától.



A szegénységtől, a bánattól,

elvágva az összes támasztól.

A kínoktól, az égő sebektől,

a betolakodó sötét seregtől.



A csalódástól, a magánytól,

s az elkerülhetetlen haláltól.

A visszautasítástól, a Naptól,

a hamar bekövetkező fagytól.



A szerelemtől, meg az élettől,

a gyámoltalan, gyenge lélektől.

Végül is mindentől, ami drága,

az életnek igencsak nagy az ára.

eyes, fear, female
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.