Saját alkotásaim
Az élethez igen nagy erő kell, kitartás és akarat,
számtalan akadály nehezíti az ember életét,
s oly ritkán hallani felemelő szavakat.
Ellenkezőleg, becsapást, félrevezetést, ármányt,
melyek megkeserítik a legszebb napokat is,
és nem hoznak előnyt, csak hátrányt.
Az élethez jókora türelem szükségeltetik végig,
s hihetetlen megpróbáltatások sokasága vár,
mielőtt a remény csillaga felfénylik.
Az életünk elvész a mindennapok nyomorában,
legszebb éveink kimúlnak mások kezében,
s az emlékünk ott végzi a pocsolyában.
A magunkra jutó idő bizony elenyésző, s kevés,
az energiánkat felemészti a munka, a terhek,
a számtalan gond, az ivás és az evés.
Az életünk elvész, mielőtt még élhettünk volna,
s ha ki tudnánk bújni ebből az ördögi körből,
talán minden valami szebbről szólna.
A szeretet és a jóság átsegíthetnek a nehézségeken,
könnyebbé tehetik az életet, a mindennapokat,
s talpra állíthatnak vidáman, egészségesen.
Mindkettő erőt adhat a fájó, megsebzett lelkeknek,
begyógyíthatják a szív sebeit, vigasztalhatnak,
és általuk a szenvedők is békét lelhetnek.
A szeretet és a jóság nélkülözhetetlenek e világon,
támaszuk nélkül az ember oly elesetté válhat,
és nehezen boldogul, bármit is csináljon.
Észre sem vesszük és már le is telt az életünk,
le vagyunk foglalva nagyon, folyamatosan,
s nem fogjuk fel, csak keveset élhetünk.
Kihasználnak minket, amíg csak járni tudunk,
és amikor már arra sem vagyunk képesek,
a legvégén talán kis levegőhöz jutunk.
Talán, hiszen addig még ki kellene húzni élve,
gyengén, betegesen, nem lesz épp könnyű,
és fájdalmas arccal nézünk fel az égre.
Fáradt szemeink a könnyek tavában fürdenek,
szép emlékeink megelevenednek utoljára,
s felénk szomorkás mosolyt küldenek.
Észre sem vesszük, amikor értünk jön a halál,
átöleli a vállunkat, megsimítja az arcunkat,
s a lelkünk szabad lesz, mint egy madár.
Megannyi teher nehezíti a napokat, az éveket,
felemésztve rengeteg erőt és energiát,
s megrövidítve az emberi életet.
Eme teendő halom elvonja a figyelmet másról,
nem igen hagy lehetőséget elmélkedni,
s megfoszt társtól, vágytól, gyásztól.
Kiöli a lelkeket, s szinte élő holtakká változtat,
eltompít, megvisel, kiszolgáltatottá tesz,
és tehetetlenné, gyengévé kárhoztat.
Megannyi teher mérgezi és keseríti a perceket,
elmossa a szeretet lángját, a jót, a szépet,
s megfásít felnőttet, gyermeket.
Egymással összefogva könnyebb lehetne az élet,
könnyebb volna megbirkózni a gondokkal,
és nyugodtabb lenne rengeteg lélek.
Jobban átvészelhetőek lennének eme nehéz idők,
elviselhetőbbé válnának a megpróbáltatások,
és jó dolgokról is lennének hírvivők.
Egymással összefogva a világ békességben élne,
a szeretet és a jó szándék legyőzné a gonoszt,
s felragyoghatna a fény ideje végre.
Van értelme az életnek, melyben a rossz rengeteg,
amelyben kizsákmányolnak és kizsigerelnek,
s mindennap egy szörnyűséges fergeteg?
Mi a jó a nehéz napokban, mikor nincs menekvés,
mikor szeretetre lenne szükség és békességre,
s melyben nincs jó szándékú cselekvés?
Elfogadható, hogy még öregen is dolgozni kelljen,
gyengén, elesetten, leépült elmével, megtörve,
s mind aki ilyen megszólalni se merjen?
Miféle dolog megfosztani bárkit attól, hogy éljen,
és szabad akaratát elvenni aljas szándékból,
s elintézni, hogy amíg él csak féljen?
Miféle világ az, melyben a gonosz uralja a Földet,
amelyben eltiporják az értelmet, az érzéseket,
s kiirtanak minden még meglévő zöldet?
Van értelme az életnek kihasználtan, s szolgaként,
lélekben megtiporva, becsületben megsértve,
és mindörökre a sötétség foglyaként?
Elmebajos világ az, amelyben most élünk,
s amelyben úgy rettegünk, szenvedünk,
és amibe belehal az igazi énünk.
Amelyben a jót üldözik, s a hitvány feszít,
a becsületes elvérzik, az aljas dicsőül,
és a tisztességes mindent elveszít.
Az emberség ritka, mint Holdon a levegő,
a gonosz gyűlölete ellenünk hatalmas,
s hamar megtelik minden temető.
Az emberek megosztottak, s kínzó a jövő,
családok bomlanak szét, vesznek össze,
és pusztul a sok mérget nyelő.
A barátságok felbomlanak, a szerelem fáj,
a nehézségek elpusztítják az értelmet,
s az emberi faj olyan, mint a nyáj.
Elmebajos világ, gyorsan közelgő végzet,
önmagunk és szabadságunk feladása,
csak felgyorsítja a sötét véget.
Ketten indultak az élet útján versengve,
két haver gondolta, megméretkezik,
s kihívták egymást versenyre.
A szabályok betartásával, vagy nélküle,
gyorsan nekikezdtek a küzdelemnek,
s lendületbe is jöttek szédülve.
Egyik akadályt győzték le a másik után,
éltette őket a siker, s az eredmények,
és hitték, egyikük sem puhány.
Eljött a nap, mikor az elágazáshoz értek,
s dönteniük kellett, jobbra, vagy balra,
eddig a percig oly sokat átéltek.
Itt végzetes próbára tette őket a sorsuk,
innen ugyanis már nem volt visszaút,
s mindketten tudták mi a dolguk.
Az egyiküknek sima út jutott táblákkal,
a másiknak göröngyös, gödrökkel,
s azokból pedig akadt százával.
Telt-múlt az idő, a nehézségek sora nőtt,
mindegyiküknek a sajátja számított,
s köréjük a végzet hálót szőtt.
A cél látótérbe került, mind a két pályán,
s az utolsó méterek voltak csak hátra,
ezt túl akarták élni bármi árán.
Ketten indultak az élet útján egykor rég,
ki a sima utat választotta, az elbukott,
ám a másikat megkímélte a vég.
Boldog Új Évet! Ím eljött az évnek a vége,
sokan várták már, hogy bulizhassanak,
és ünnepelhessenek egy jót végre.
Eme év is nagyon kemény volt, sok rosszal,
fenyegetéssel, zsarolással, hazugsággal,
és mindenféle gonosszal, gonddal.
Megnyomorított lelkek milliói szenvedtek,
féltek kimenni az utcára is szabad arccal,
s maguknak levegőt sem engedtek.
Vállalkozások mentek tönkre igen gyorsan,
dolgozók ezrei kényszerültek eltávozni,
s feladni a munkájukat szép sorban.
Rengeteg család érezte át mi is az a gyász,
milyen elveszíteni rokonokat, barátokat,
és milyen, amikor kerülget a frász.
Félelem uralta a napok valamennyi percét,
elhidegülés és a kapcsolatok felbomlása,
húzta keresztül sokaknak a tervét.
Pedig lehetne ez sokkalta békésebb világ,
nyugodtabb, megértőbb és varázslatos,
melyben nyílna a sok gyönyörű virág.
Az emberek szerethetnék egymást szívből,
s megölelhetnék azokat, kiket szeretnek,
a rettegést nem ismernék, csak hírből.
Boldog Új Évet! Úgy biza őszintén szólna,
s jobban melegítené az emberek lelkét,
ösztönözve őket sok szépre és jóra.
