nehézségek Archívum - 4 / 5 oldal

Szabadságra vágytak

Szabadságra vágytak, mikor még azok voltak,

s a pockok népe állandóan tömte a hasát,

mintha nem létezne többé a holnap.

Mindent megettek, mi az étlapjukon szerepelt,

volt miből válogatni és dőzsölhettek is,

ám mindőjük egy irányba menetelt.

Igen hamar besétáltak a nekik szánt csapdába,

ott fogságba kerültek az idők végezetéig,

s a sors kesztyűt dobott a népük arcába.

Attól az időtől kezdve tömegcikk lett belőlük,

élték az immár szürke kis hétköznapjaikat,

és már alig lehetett hallani felőlük.

Megunták ezt a létet és régi életükre vágytak,

féltek, s rettegtek, de egy napon azt látták,

a zárt területük kapui, ím kitártak.

Uccu neki, roham előre, kifelé ezen kapukon,

mindenüket hátrahagyva iramodtak neki,

s meg is lepődtek önnön magukon.

Szabadságra vágytak, de élni vele nem tudtak,

képtelenekké váltak önálló tevékenységre,

s így valamennyien végleg elbuktak.

Mindenkinek megvan

Mindenkinek megvan a maga keserve, ami fáj,

ami égeti a lelkét, amely nyomorba dönti,

s amelyet sokszor elhallgathat a száj.

Legyen az idős, középkorú, vagy esetleg fiatal,

mindőjük küszködik valamivel az életében,

s az idők végezetéig tarthat a viadal.

Nem akarja megérteni egymást sajna az ember,

pedig túllépni a gondokon, s a fájdalmakon,

csakis együtt lehetséges majd egyszer.

Mindenkinek megvan a lehetősége és reménye,

ahogy megvannak a titkos álmai, s vágyai is,

ám ritkán kerül a sors az ember kezébe.

Nem mindegy

Nem mindegy, hogy mire is tartjuk magunkat,

hogy mennyire ismerjük a belső énünket,

és mily módon oldjuk meg a bajunkat.

Bizony számít, miképpen tudunk jól harcolni,

hogyan állunk ki önmagunkért bárki ellen,

s miért is hagyjuk magunkat hajszolni.

Mennyire könnyedén hajtjuk a fejünket igába,

s adjuk fel a régóta dédelgetett álmainkat,

belekiáltva panaszainkat eme világba.

Nem mindegy, hogy reménytelen e az életünk,

vagy sikeres, teli a legmélyebb érzésekkel,

s az sem, alszunk, vagy végre ébredünk.

Az élethez

Az élethez igen nagy erő kell, kitartás és akarat,

számtalan akadály nehezíti az ember életét,

s oly ritkán hallani felemelő szavakat.

Ellenkezőleg, becsapást, félrevezetést, ármányt,

melyek megkeserítik a legszebb napokat is,

és nem hoznak előnyt, csak hátrányt.

Az élethez jókora türelem szükségeltetik végig,

s hihetetlen megpróbáltatások sokasága vár,

mielőtt a remény csillaga felfénylik.

Az életünk elvész

Az életünk elvész a mindennapok nyomorában,

legszebb éveink kimúlnak mások kezében,

s az emlékünk ott végzi a pocsolyában.

A magunkra jutó idő bizony elenyésző, s kevés,

az energiánkat felemészti a munka, a terhek,

a számtalan gond, az ivás és az evés.

Az életünk elvész, mielőtt még élhettünk volna,

s ha ki tudnánk bújni ebből az ördögi körből,

talán minden valami szebbről szólna.

A szeretet és a jóság

A szeretet és a jóság átsegíthetnek a nehézségeken,

könnyebbé tehetik az életet, a mindennapokat,

s talpra állíthatnak vidáman, egészségesen.

Mindkettő erőt adhat a fájó, megsebzett lelkeknek,

begyógyíthatják a szív sebeit, vigasztalhatnak,

és általuk a szenvedők is békét lelhetnek.

A szeretet és a jóság nélkülözhetetlenek e világon,

támaszuk nélkül az ember oly elesetté válhat,

és nehezen boldogul, bármit is csináljon.

Észre sem vesszük

Észre sem vesszük és már le is telt az életünk,

le vagyunk foglalva nagyon, folyamatosan,

s nem fogjuk fel, csak keveset élhetünk.

Kihasználnak minket, amíg csak járni tudunk,

és amikor már arra sem vagyunk képesek,

a legvégén talán kis levegőhöz jutunk.

Talán, hiszen addig még ki kellene húzni élve,

gyengén, betegesen, nem lesz épp könnyű,

és fájdalmas arccal nézünk fel az égre.

Fáradt szemeink a könnyek tavában fürdenek,

szép emlékeink megelevenednek utoljára,

s felénk szomorkás mosolyt küldenek.

Észre sem vesszük, amikor értünk jön a halál,

átöleli a vállunkat, megsimítja az arcunkat,

s a lelkünk szabad lesz, mint egy madár.

Megannyi teher

Megannyi teher nehezíti a napokat, az éveket,

felemésztve rengeteg erőt és energiát,

s megrövidítve az emberi életet.

Eme teendő halom elvonja a figyelmet másról,

nem igen hagy lehetőséget elmélkedni,

s megfoszt társtól, vágytól, gyásztól.

Kiöli a lelkeket, s szinte élő holtakká változtat,

eltompít, megvisel, kiszolgáltatottá tesz,

és tehetetlenné, gyengévé kárhoztat.

Megannyi teher mérgezi és keseríti a perceket,

elmossa a szeretet lángját, a jót, a szépet,

s megfásít felnőttet, gyermeket.

Egymással összefogva

Egymással összefogva könnyebb lehetne az élet,

könnyebb volna megbirkózni a gondokkal,

és nyugodtabb lenne rengeteg lélek.

Jobban átvészelhetőek lennének eme nehéz idők,

elviselhetőbbé válnának a megpróbáltatások,

és jó dolgokról is lennének hírvivők.

Egymással összefogva a világ békességben élne,

a szeretet és a jó szándék legyőzné a gonoszt,

s felragyoghatna a fény ideje végre.

Van értelme az életnek

Van értelme az életnek, melyben a rossz rengeteg,

amelyben kizsákmányolnak és kizsigerelnek,

s mindennap egy szörnyűséges fergeteg?

Mi a jó a nehéz napokban, mikor nincs menekvés,

mikor szeretetre lenne szükség és békességre,

s melyben nincs jó szándékú cselekvés?

Elfogadható, hogy még öregen is dolgozni kelljen,

gyengén, elesetten, leépült elmével, megtörve,

s mind aki ilyen megszólalni se merjen?

Miféle dolog megfosztani bárkit attól, hogy éljen,

és szabad akaratát elvenni aljas szándékból,

s elintézni, hogy amíg él csak féljen?

Miféle világ az, melyben a gonosz uralja a Földet,

amelyben eltiporják az értelmet, az érzéseket,

s kiirtanak minden még meglévő zöldet?

Van értelme az életnek kihasználtan, s szolgaként,

lélekben megtiporva, becsületben megsértve,

és mindörökre a sötétség foglyaként?

h	K	s	c	p	s	v
	1	2	3	4	5	6
7	8	9	10	11	12	13
14	15	16	17	18	19	20
21	22	23	24	25	26	27
28	29	30