Balgán bégető birkák bandukolnak búval bélelve,
borzonganak, s bizonytalanok benső bajaikkal,
bizony beijednek, bégessenek bármerre.
Saját alkotásaim
Balgán bégető birkák bandukolnak búval bélelve,
borzonganak, s bizonytalanok benső bajaikkal,
bizony beijednek, bégessenek bármerre.
Az emberi értelem összezsugorodott,
s hajdani fejlődése véglegesen leállt,
régen a Földön kimagaslott a tudása,
sajnos azonban az evolúciója megállt.
Szennycsatornákból ömlik a hipnózis,
s éjjel is, nappal is pusztulnak a sejtek,
az életösztön bambán bámul a világba,
s üres koponyákban nem létezik rejtek.
A gonosz szolgái vígan élik napjaikat,
és hatalmas vagyonokra tesznek szert,
terv szerint megosztják az embereket,
s céljaikért bevetnek akármilyen cselt.
Családok, barátok tartanak egymástól,
és rettegnek a másik közelsége miatt,
az eddigi jó kapcsolatok tova tűnnek,
s nem marad, akit szeretnének emiatt.
Agresszív propaganda mérge szárnyal,
s a beszűkült agyi kapacitás hisz neki,
a maradék józanság igyekszik küzdeni,
ám sajnos manapság túl kevés a zseni.
A balgák sora várja a kegyelemdöfést,
ami után már nem lehet visszaút soha,
önként lemondanak az eddigi létükről,
s reményeik maradékát belepi a moha.
Az emberi értelem szégyen önmagára,
s messze alulmúlja az öröklött géneket,
a csökevényes gondolkodás igen terjed,
a sötét háttér könnyen kiírtja a népeket.
A vágóhídra hajtva, vonul a sok marha,
szomorú szemekkel bólogatnak,
s hiszik, ez a karma.
Egymást tapossák, rengetegen vannak,
faruk, fejük koccan a másiknak,
helyet ki nem hagynak.
Búsan bőgnek, patáik alatt száll a por,
néha-néha egymásba öklelnek,
s olyankor fellazul a sor.
A pásztorok biz röhögnek a markukba,
már előre dörzsölik a tenyerüket,
bűzt kapva az arcukba.
Kutyáik végzik el a munkájuk nehezét,
tépik, marják a marhák combját,
betöltve a korbács szerepét.
A balgatag csorda mindezt tétlenül tűri,
pedig vannak köztük borjak is,
mindőjüket a félelem fűti.
Fűti, hiszen párolog a csatakos szőrük,
ha nem állnak hamar ellent,
ki lesz cserzve a bőrük.
Kitörhetnének, hisz rengetegen vannak,
de mind retteg, a másikra vár,
ezért inkább meghalnak.
A néhány pásztor jól keresett a csordán,
learatták a tervük gyümölcsét,
az engedelmesség folytán.
Kutyáiknak dobtak oda néhány csontot,
azok hűen nyalták csizmáik talpát,
míg ők elosztották a koncot.
A marháknak emléke sem igen maradt,
a vágóhídra hajtva elvesztek mind,
az idő már nélkülük haladt.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.