idő Archívum - 17 / 27 oldal

Mikor jön értünk a halál

Mikor jön értünk a halál, bizony nagyon félünk,

holott az élet kemény, kegyetlen és gonosz,

s rádöbbenünk, hogy nem is éltünk.

Szemfényvesztés, hazugság, áltatás volt minden,

az ember ostobán hitt a hazugok szavában,

s állította, hogy ilyen bizony nincsen.

Még akkor is hitetlenkedve a tükör előtt bámult,

mikor új és még újabb terhekkel sújtották,

s mindebbe a lelke is nagyon belefásult.

Nem tudta, s nem akarta megérteni, nem számít,

nem tényező ebben a sötét, komor világban,

és az ellenségei sokasága soha nem tágít.

Mikor jön értünk a halál, elhozza az örök békét,

a végleges nyugalmat, az idők végtelenjét,

s valamennyi átélt borzalomnak a végét.

Az idő múlását

Az idő múlását nem lehet sokáig leplezni,

és hiábavaló valamennyi erőfeszítés,

mindig ettől kell majd szenvedni.

Hiába a smink, a púder, a plasztikai műtét,

s hiába a reménykedés és a tagadás,

bárki láthatja a sebészek művét.

Eltitkolni az igazat oly felesleges, sőt hiba,

amennyiben nem fogadnak el valakit,

azon nem segíthet semmiféle ima.

Az idő múlását megállítani biz nem lehet,

s nincs is igazán értelme, felesleges,

a sorsot kijátszani soha nem lehet.

Más idők járnak

Más idők járnak, zordak, sokkal nehezebbek,

fárasztóbbak, kegyetlenebbek és sötétek,

melyben állandóan csak fenyegetnek.

Olyan idők, amelyben kihalnak az érzelmek,

eltompulnak az agyak, szívtelenség van,

és ahol keményen kiölik az értelmet.

Újabban a szeretet maradéka hevesen harcol,

menteni próbálja azt, ami még menthető,

miközben a hatalom gyilkol és sarcol.

Más idők járnak, a jövő koromsötétbe borul,

kegyetlen zsarnokság uralkodik a Földön,

s mindenki nyakán már a kötél szorul.

Nincs idő

Nincs idő, hallani oly sokszor a nap folyamán,

számtalan a panasz, a sirám, s a fájdalom,

mégis tömegek ülnek a végzet vonatán.

Ülnek és várnak, nem értik, mi, miért történik,

a szemük előtt zajlanak a dolgok nyíltan,

s fölöttük a sötétség vihara örvénylik.

Az értelem és az életösztön koldusként remeg,

házatlan, s hazátlan senkivé lettek téve,

s mindkettőjük a félelemtől beteg.

Nincs idő semmire, ezt mondogatják, s hiszik,

és ezen okból kifolyólag várnak a csodára,

azután ámulnak, hogy sokra nem viszik.

Mindenki ideje lejár

Mindenki ideje lejár, de nem mindegy mikor,

s nem mindegy, hogy természetes úton-e,

ahogyan az sem, a lelkünkbe ki tipor.

Nem mindegy miként éltünk, s miket tettünk,

és az sem, hogyan emlékeznek majd reánk,

kik voltunk, mielőtt örökre elmentünk.

Mindenki ideje lejár, s tovaszállnak a percek,

a végtelen örvénye végleg magával ragad,

s elindulnak az ismeretlenbe a lelkek.

Mikor a Nap lepihen

Mikor a Nap lepihen, eljön a csillagok ideje,

fennen ragyognak az éjszaka sötétjében,

s nem zavarja őket a cudar tél hidege.

Olyanok, akár az apró gyémántok sokasága,

játékosan szórják szét ezüstös fényüket,

s nem süllyednek a feledés mocsarába.

Emlékük és szépségük az idők végéig kitart,

túlélik a galaxisok pusztulását az űrben,

s átvészelnek sok csillagközi vihart.

Mikor a Nap lepihen és a csönd is aludni tér,

a nyugalom a békességgel őrségbe indul,

s reggelig visszavonul a haragos szél.

Mi is az életünk értelme

Mi is az életünk értelme, a szolgaság, a rabság,

az állandó félelemben és rettegésben élés,

az elnyomókkal szembeni vakság?

Az engedelmesség bármikor, s bármilyen áron,

a fejet hajtás, az életünkről való lemondás,

a veszteség bármennyire is fájjon?

Hagyni, hogy kiirtsanak, s eltiporjanak végleg,

elvegyenek mindenünket igen könnyedén,

ez lenne mindőnk álma, de tényleg?

Vagy inkább az, hogy igazi szeretetben éljünk,

a boldogság hassa át a lelkünket örökre,

és soha többé senkitől se féljünk?

Mi is az életünk értelme, miért élünk a Földön,

nem lenne ideje véget vetni a gonosznak,

hogy végre az igazi békesség jöjjön?

A régmúlt szép idők

A régmúlt szép idők elmúltak örökre, végleg,

ma már csak az emlékekben léteznek,

s még ők adják az erejét a fénynek.

Manapság a sötétség köde száll alá a világra,

elpusztítja a reményt, s kiöli a lelkeket,

minden jóságot véglegesen kizárva.

Félelemmel és rettegéssel tartja fenn uralmát,

hazugságokkal nyomja el az igazságot,

s elveszi mindenkinek a nyugalmát.

A régmúlt szép idők nem térnek vissza soha,

s nem teljesítik be az egykori álmokat,

talán végleg lejárt az emberek kora.

Az emlékek útján

Az emlékek útján nem olyan könnyű járni,

hisz szívvel és lélekkel van kikövezve,

s bizony ezek nagyon tudnak fájni.

Megelevenedik a múlt, s a történések sora,

újra élhetjük a nekünk kedves napokat,

melyek már nem visznek sehova.

Az út vége egy nagyon békés helyre vezet,

hol megállt az idő, végleges a nyugalom,

s mindenki a sírokra virágot tehet.

Az emlékek útján sok könnycsepp csurran,

melegség járja át a test minden sejtjét,

és igen nehéz eltávozni onnan.

Őseink, elődeink emléke

Őseink, elődeink emléke örökre fennen ragyog,

tetteik, dicsőségük, s harcaik a szabadságért,

küzdelmük a hazáért, ők igazi csillagok.

Dúlta országunkat a tatár és pusztította a török,

az Árpád-háziak, s a Hunyadiak védelmezték,

sokszor próbáltak ártani hazaáruló körök.

Dobó István, Zrínyi Miklós és sok várkapitány,

hűen, sokszor az utolsó vérükig védték a hont,

mert mindannyian tudták, mi a helyes irány.

A Habsburgok elnyomták, sanyargatták a népet,

fellázadt a magyar, elege lett a szolgaságból,

s Kossuth és Petőfi nem akart ilyen véget.

1848 megmutatta, ha összefog a nemzet egésze,

ha igaz ügyért áll ki nemes és egyszerű ember,

bizony valósággá válhat mindenki reménye.

1956-ban ismét fellángolt a szabadságnak tüze,

fegyvert ragadott öreg, fiatal, nők és férfiak,

s kitört belőlük az elnyomottak dühe.

Őseink, elődeink emléke nem feledhető el soha,

minket pedig, kik gyáván feladjuk magunkat,

eltemet az idő, s belepi sírunkat a moha.

h	K	s	c	p	s	v
	1	2	3	4	5	6
7	8	9	10	11	12	13
14	15	16	17	18	19	20
21	22	23	24	25	26	27
28	29	30