Nincs idő, hallani oly sokszor a nap folyamán,
számtalan a panasz, a sirám, s a fájdalom,
mégis tömegek ülnek a végzet vonatán.
Ülnek és várnak, nem értik, mi, miért történik,
a szemük előtt zajlanak a dolgok nyíltan,
s fölöttük a sötétség vihara örvénylik.
Az értelem és az életösztön koldusként remeg,
házatlan, s hazátlan senkivé lettek téve,
s mindkettőjük a félelemtől beteg.
Nincs idő semmire, ezt mondogatják, s hiszik,
és ezen okból kifolyólag várnak a csodára,
azután ámulnak, hogy sokra nem viszik.
