érzések Archívum - 18 / 34 oldal

Sötétség után a fényre

Sötétség után a fényre kijutni, szinte hihetetlen,

az elme csak igen nehezen tudja felfogni is,

s ez a lélek számára bizony mérhetetlen.

Ledobni a láncokat magunkról mámorító érzés,

felülmúlja a legszebb álmainkat, vágyainkat,

s hogy ez mennyire jó, az nem kérdés.

Megszabadulni a rabigától, talán el sem hihető,

és egyszerűen nehéz ennél jobbat kívánni is,

mert ez a teher tovább már nem vihető.

Sötétség után a fényre kikerülni, igazán mesés,

s lehet róla sokat ábrándozni, utána áhítozni,

ám amit tehetünk érte, az sosem kevés.

Egyszer minden véget ér

Egyszer minden véget ér, ez bármikor is történjen,

elköszön majd a jó, a rossz, az öröm és a bánat,

s mind ott haladunk, a fénybe menő ösvényen.

Búcsút int a szerelem, s bőröndjét veszi a szeretet,

a vidámság még mosolyogva kacag egy jókorát,

és meghajolva köszöni, hogy velünk lehetett.

Mankóval sántikál és búcsúzik tőlünk a fájdalom,

megannyi kín, s betegség is elhagy bennünket,

mindezeket látva, szem nem marad szárazon.

Egyszer minden véget ér, lejár az esti mesék kora,

fáradt testünk otthonra talál a csillagok között,

s tudjuk, innen nem lesz visszaút már soha.

Nem mindegy

Nem mindegy, hogy mire is tartjuk magunkat,

hogy mennyire ismerjük a belső énünket,

és mily módon oldjuk meg a bajunkat.

Bizony számít, miképpen tudunk jól harcolni,

hogyan állunk ki önmagunkért bárki ellen,

s miért is hagyjuk magunkat hajszolni.

Mennyire könnyedén hajtjuk a fejünket igába,

s adjuk fel a régóta dédelgetett álmainkat,

belekiáltva panaszainkat eme világba.

Nem mindegy, hogy reménytelen e az életünk,

vagy sikeres, teli a legmélyebb érzésekkel,

s az sem, alszunk, vagy végre ébredünk.

Olyan hamar elvirágzik

Olyan hamar elvirágzik a sok varázslatos virág,

kisebbek és nagyobbak, csábító illatúak,

sárgák, pirosak, fehérek, meg lilák.

Színpompásak és változatosak, igazi szépségek,

szemet gyönyörködtetőek, lélekre hatóak,

jelképei ők a szeretetnek, s békének.

Kifejezhető velük a szerelem, a vágy és a bánat,

a boldogság, az ártatlanság, a szenvedély,

a ragyogás, a tisztaság, s a csodálat,

Olyan hamar elvirágzik mind, sajnos túl hamar,

csekélyke időt ad nekik az anyatermészet,

ám a látványuk lenyűgöző és pazar.

Kinek ne fájna

Kinek ne fájna valami ebben a világban,

és kinek nem telt még be az a pohár,

miközben megküzd a vitákban?

Ki az, aki nem szenvedett még el eleget,

akire nem mosolygott rá a szerencse,

s nem kapott még hideget-meleget?

Hogyan is lehet túlélni annyi gyűlöletet,

amely képes lenne kiirtani a világot,

és fenntartja a hazug bűvöletet?

Van-e olyan, kinek a lelkét nem tiporták,

és nem alázták meg, nem nyomták el,

míg odafönt tartottak a tivornyák?

Kinek ne fájna mindez, van olyan valaki,

van, aki ne érezné, hogy kihasználják,

és közben elpárolognak a javai?

A gyengélkedő remény

A gyengélkedő remény tanácstalanul várakozik,

és maga sem tudja, hogy mihez is kezdjen,

ám látja, mindenki békére vágyakozik.

Békére, biztonságra, s főleg egy élhetőbb életre,

nyugalomra, szeretetre, és boldog napokra,

nem pedig szegényes, keserves évekre.

Vidám percekre, órákra, egészségre, szerelemre,

nem korlátozásokra, vagy megfélemlítésre,

tiltásokra, s kikényszerített fegyelemre.

A gyengélkedő remény próbálkozik talpra állni,

s igyekszik végre összeszedni magát újból,

hiszen szeretne ismét emelt fővel járni.

Telnek-múlnak az évek

Telnek-múlnak az évek, az idő gyorsan halad,

közben elkopik minden élő és élettelen,

s a végén ugyanaz semmi nem marad.

Megváltozik a jövő, s a remény feladja magát,

immáron nem képes többé segíteni senkin,

és az emberiség nem hallatja a szavát.

Helyette mélyen hallgat, mert öntudata kihalt,

nem uralja a saját gondolatait és érzéseit,

bezzeg a bódult kábulata, az kitart.

Telnek-múlnak az évek és mi jó volt, elmúlik,

ködbe vesznek az álmok, a sok-sok vágy,

s aki marad, az félelmében elbújik.

Amíg a szívünkben élnek

Amíg a szívünkben élnek a kedves pillanatok,

a szeretteink, a rokonaink arca, s emléke,

addig velünk köszöntik a pirkadatot.

Velünk ébrednek és mellettünk alszanak éjjel,

álmunkban meglátogatnak, mint egykor,

és hívnak, náluk is nézzünk széjjel.

Náluk, hol megállt az idő és örök a nyugalom,

ahol a szeretet állandó, akár a békesség,

s az a hely, maga az igazi jutalom.

Amíg a szívünkben élnek, kitartásra biztatnak,

erősítik a lelkünket, támaszul szolgálva,

s remélve, a tetteinkben bízhatnak.

Az ünnepek időszakában

Az ünnepek időszakában békésebb ez a világ,

másképpen dalolnak még a madarak is,

és szebben nyílik az összes virág.

Vidámabban száguldanak a felhők a kék égen,

az eső is gyengédebben áztatja a mezőt,

s az érzések ragyognak, mint régen.

Az ünnepek időszakában a szeretet is tisztább,

a kedvesség és az udvariasság jelen van,

s kis ideig nem húzódik visszább.

Egy csillagos estén

Egy csillagos estén, amikor nyugalom honol,

a Földön mindenfelé utat tör a szeretet,

s a békesség uralkodik, nem a pokol.

Megdobbannak a szívek, emlékek törnek elő,

s akár havas a táj, akár zöldellnek a rétek,

a lelkekben rejlik az igazi nyerő erő.

Egy csillagos estén minden szebbnek látszik,

elérhetőbbnek tűnnek a régi szép álmok,

s a vágyak sora a fantáziákon játszik.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30	31