Saját alkotásaim
Lehetne ez egy gyönyörű világ, amire vágyunk,
csupán félre kellene tenni minden rosszat,
s teljesülhetne valamennyi álmunk.
Eme világ kapuján átlépve a fény uralná a teret,
boldogság árasztaná el a lelkek sokaságát,
és a Nap beragyogná a kék eget.
Ott a régóta eltitkolt szerelmek valóra válnának,
az ölelések kihoznák mindenkiből a jót,
s csak örömteli sóhajok szállnának.
Lehetne ez egy gyönyörű világ, ha esélyt kapna,
s ha mindannyiunk önmagát adná végre,
az lehetne mindőnk legszebb napja.
Év végén a Remény egy kicsit kipihente magát,
sikerült rendeznie a gondolatait, érzéseit,
s rájött, régóta nem hallatta a szavát.
Nem is volt rá lehetősége és gyötörte a félelem,
a szégyen emésztette emiatt, visszavonult,
s úgy érezte, hogy mindenre képtelen.
Most azonban bátorságát összeszedve útra kelt,
fogta a hamuba sült pogácsákat, a kabátját,
és a hűtőben még finom bort is lelt.
Év végén eldöntötte, hogy eztán másképp lesz,
segíteni fog az embereken, az elesetteken,
és mindent csakis egy jobb világért tesz.
Az igazi boldogság, mint a fehér holló, ritka,
oly nehéz rátalálni, s majdnem lehetetlen,
az őszinte, szerető, tiszta szív a titka.
Amennyiben valakinek mégis sikerül rálelni,
jól teszi, ha megbecsüli és sokra is tartja,
hisz így tud az akadályokon átkelni.
Az akadályokon, amelyek még fogva tartják,
és amelyek nem akarják elengedni soha,
ehelyett mindig a markukban tartják.
Az igazi boldogság igen könnyedén szárnyal,
szabadon, felhőtlenül, s nagyon vidáman,
egybeolvadva valamennyi vággyal.
Sejtelmes álmok és cirógatásra vágyó lelkek,
minden évben, az ünnepek időszakában,
sokan egy kis nyugalomra lelnek.
Békés napokra, órákra, boldogságra, örömre,
s szeretnék remélni, hogy ez így marad,
nem csupán most, hanem örökre.
Sejtelmes álmok szállnak a légben messzire,
és átszövik az egész bolygót, a világot,
az útjuk nem vezethet a semmibe.
Ábrándok suhannak láthatatlanul a hideg széllel,
és ismét reménykedéssel töltik fel a lelkeket,
oly valóságosnak tűnnek Karácsony éjjel.
A szívek mélyén régóta lapuló izzó vágyakozás,
az eltitkolt szerelmek, s a letagadott érzések,
néha-néha kell egy kis huncut játszadozás.
Ábrándok suhannak, s velük szárnyal a fantázia,
olyan boldogítóak tudnak lenni az ölelések,
s olykor a remélt cél ott van, hajszálnyira.
Örömteli percek és szívből jövő tiszta szeretet,
a vágyak dallamát játssza a lelkek hárfája,
s felvidít minden felnőttet, gyereket.
Felpezsdíti a vért és újra szárnyalhat a remény,
újabb álmok kelnek útjukra az éjszakában,
s néhány napig a sors nem kemény.
Örömteli percek, feledhetetlen pillanatok sora,
szeretetteljes ölelések, s eltitkolt érzelmek,
önmagunkban rejlik az igazi csoda.
Meghitt pillanatok, örömteli percek, vidám arcok,
a ma este igen különleges, nyugodt, békés,
s mára elcsitultak a lélektani harcok.
A szeretet ereje visszaköltözött ezekre a napokra,
s megmelengeti valamennyi ember szívét,
reményt hozva kicsikre, nagyokra.
Meghitt pillanatok, s tartalommal megtöltött idő,
őszinte érzések, feledhetetlen emlékek,
jó lenne, ha ilyen maradna a jövő!
Gyémántként csillog a Hold fénye a friss havon.
Este van. Állatok kelnek át a befagyott tavon.
A hegyen, magas fenyőfák között süvít a szél.
Újra megmutatja erejét, s igazi arcát, az idei tél.
Az erdő mélyén álló faházban kellemes a meleg,
a feldíszített fenyőfa körül zsong a gyerek sereg.
Kandallóban ropog a tűz, anya süt-főz, apa terít,
a készülődés izgalma minden családtagot felhevít.
Az öt gyerkőc vidáman játszik. Csillog a szemük.
Azt remélik, hogy a Télapó ma este itt lesz velük.
Gyakran kipillantanak az ablakon, s lesik a tájat,
az oly nagyon várt vendég, magára meddig várat?
Elkészült a vacsora. Az asztalon finom étkek sora.
A család boldogan falatozik, s az idő elszállt tova.
Mielőtt aludni tértek volna, teljesült a vágyuk.
A Télapó ugyan titokban, de mégis itt járt náluk.
Ünnepek idején felerősödik a szeretteink hiánya,
és bár tudjuk, többé nem lehetnek velünk,
mégis vigasztalhat, nem éltek hiába.
Most is halljuk szavaikat, látjuk kedves arcukat,
s igaz, hogy mindez csupán a lelkünkben él,
ám vigasztal, megvívták a harcukat.
Megvívták és immáron a végtelen időben élnek,
nem gyötri őket fájdalom, nem félnek többé,
s be kell látnunk, hogy értünk is éltek.
Ünnepek idején az emlékek ismét életre kelnek,
ilyenkor hevesebben dobban meg a szívünk,
s hisszük, bennünk örök életre lelnek.
Érzelmi bizonytalanság szövi át az életünk,
és nem telik el nap álmodozás nélkül,
ezt bizony meg kellene értenünk.
Sajgó és szomorú szívek vívják a harcukat,
mindőjük a maga baját tarja fontosnak,
egész nap csörtetve a kardjukat.
Az igazat meg sosem hallva tetéződik a baj,
az érzések indulatos árjában fuldokolva,
óriási erővel dübörög a belső zaj.
A belső zaj, mely megzavarja az érzékeket,
egymás ellen fordíthat, gyűlöletet kelt,
és eltiporhatja az igazi értékeket.
Érzelmi bizonytalanság övezi ezt a világot,
és a Földön lakó valamennyi embert,
nincs olyan, ki még nem hibázott.
