Saját alkotásaim
A manipuláció hatékony, ha valaki bedől neki,
ha elhiszi mindazt, amivel folyton etetik,
és mindazt készpénznek is veszi.
A manipuláció hatékony a hiszékeny elmékre,
és jól tudja befolyásolni a reménykedőket,
de ez is volna a szándéka elvégre.
Amíg a szív érezni képes, szeretetet, bármit,
addig a lélek sem adja fel, reménykedik,
és bízik benne, el tud érni akármit.
Valóra válthatja az álmait, s a titkos vágyait,
szárnyalhat a széllel, táncolhat a fénnyel,
és kibonthatja a szerelem szárnyait.
Eközben az elme sem alszik, óvatosan figyel,
és a fantáziák földjét járva egyre erősebb,
szentül hiszi, övé lehet majd a siker.
Amíg a szív érezni képes, addig él az ember,
s addig még van esélye egy szebb világra,
amelyet talán ő is alakíthat egyszer.
Amikor az elme önmagába néz, biz megdöbben,
olyat lát, amit el sem tudott képzelni eddig,
s ezt nem tudja feldolgozni egykönnyen.
Meglátja mindazt a jót, s főleg rosszat, amit tett,
amiket elhallgatott, magába zárt oly régóta,
és meglátja azt, hogy eközben mivé is lett.
Tisztulni kezd előtte a kép, becsapták rendesen,
elámították, eltompították, ostobává tették,
és szégyenében sokat szenved csendesen.
Amikor az elme önmagába néz, nem túl boldog,
ekkor döbben rá, mennyire sokat hibázott,
és főleg miatta alakulhattak így a dolgok.
Mennyit bír ki egy lélek, amíg küzd e világon,
mennyiféle terhet, gondot kell elviselnie,
s mi mindent muszáj, hogy kiálljon?
Mennyit bír ki egy szív, amely valóban szeret,
mely zord időkben is a szeretteiért dobog,
s fáj neki, ha értük többet nem tehet?
Mennyit képes elviselni az elme nyomás alatt,
mennyi keserűséget, bánatot, csalódást,
s csoda-e, ha egyben maradt ezalatt?
Mennyit bír ki egy lélek, amíg a végtelenbe ér,
az utazása közben számot vethet a sorssal,
vagy még azalatt is csak retteg és fél?
A túlterhelt elme nem lát meg dolgokat,
ahogy azt sem, mi is történik körötte,
már fel sem fogja a fájó gondokat.
Nem látja meg a felkelő Nap ragyogását,
nem gyönyörködik a tündöklő égben,
és unott arccal eszi a vacsoráját.
Nem hallja meg a madarak hajnali dalát,
nem veszi észre a fán mosolygó almát,
és nem érzékeli senkinek a szavát.
A túlterhelt elme még önmagát sem érti,
és csupán egy kis nyugalomra vágyik,
hogy azt eléri-e, azt erősen kétli.
Egy életet összefoglalni nem könnyű sohasem,
beszélni róla nehéz, a lélek őrzi a titkokat,
és csak az számít, mi van odabent.
Egy életet összefoglalni nem is mindig sikerül,
főképpen, ha az elme önmagába zárkózik,
s hogy úgy mire képes, talán kiderül.
A terméketlen földbe vetett mag eleve esélytelen,
nem tud kicsirázni és nem tud fejlődni sem,
a termés esélye így bizony reménytelen.
Az emberi elme sem ragyog fennen, ha üres a tér,
és nem képes befogadni a tudás tiszta fényét,
pedig a pallérozatlan elme keveset ér.
A terméketlen földbe vetett mag csupán szenved,
s hiába öntözik a földjét, hiába esik rá az eső,
ha a talaja gyökeret fejlődni nem enged.
Az emberi elme már képtelen vetekedni az MI-vel,
tanulásban és fejlődésben egyaránt alulmarad,
s lassan nem tud fölékerekedni semmivel.
Az emberi elme ím gyorsaságában is kudarcot vall,
érzelmileg egyelőre még vezet, de nem sokáig,
hiszen az MI immáron lát, beszél és hall.
Az emberi elme megteremtette önmaga legyőzőjét,
amely kódot ír, képet generál, videókat készít,
és mindenben lefőzi majd a teremtőjét.
Amikor a félelem az úr és az elme csupán szolga,
a lélek csendben meghúzza magát a sarokban,
holott neki nem az lenne a szerepe, a dolga.
Amikor a félelem az úr, a szeretet és a szív pihen,
mindketten simogatásról, ölelésről álmodnak,
amilyenben volt már részük egykor, régiben.
A végtelent felfogni és megérteni az elme nem képes,
hiszen megvannak önnön határai, képességei,
s bár belátni fájdalmas, ez mind véges.
A végtelent felfogni és megérteni kizárólag vágyálom,
soha nem fog megtörténni, mert az lehetetlen,
a tudat számára pedig mindez lázálom.
