Saját alkotásaim
Már nincs hova bújni a hőség elől, mindent áthatott,
átforrósította a falakat, az utcákat és a tereket,
a természetet is, mely így pokollá válhatott.
Szenved ember, állat, gyorsan kókadnak a növények,
mindenfelé fülledt a levegő, az élet romokban,
és esélye sincs, a forróság elöli szökésnek.
Már nincs hova bújni a hőség elől, dühödten tombol,
kiszárít, megaszal és a reménytől is megfoszt,
s már nem csupán nappal, este is rombol.
Az iszonyú forróságban a test nem pihen, de a lélek sem,
az emberek többsége nagyon szenved e pokolban,
s bizony sokszor nem marad szárazon a szem.
Nem marad, hiszen a sós izzadás elhomályosítja a látást,
marja az arcot, behatol az ember minden pólusába,
és nem fog hozni senkire, semmiféle áldást.
Bezzeg a temetőkben kellemes a hűvös, valósabb a béke,
az ott pihenő rokonok, barátok, ismerősök sokasága,
már mind eltávozott, a legragyogóbb fénybe.
Az iszonyú forróságban a test nem pihen, csakis vegetál,
és minden hazugság, ami arról szól, hogy ez így a jó,
össze fog dőlni, mint egy álombeli mesevár.
A fantáziák világában kellemes a hűvös, s jó az idő,
ember, állat és növény egyaránt jól érzi magát,
egy normális világban, bizony ez lehet jövő.
Nincs forróság, amely megfojtja az életet és a létet,
s nincs semmiféle embertelen dolog, vagy kín,
melynek gyötrő hatása soha nem érhet véget.
Vannak viszont hűs patakok, virágos rétek, mezők,
a bokrok alól madarak vidám éneke száll tova,
és hallgatják őket a tölgyek, hársak, fenyők.
A tiszta kék égen bárányfelhők játszanak a Nappal,
esténként pedig bekacsint a mosolygós Hold is,
és álomtáncot jár minden kicsivel, naggyal.
A fantáziák világában kellemes a hűvös, pihentető,
békét és nyugalmat biztosít a lelkek számára,
egy hely, ahol minden jobban elviselhető.
Ki ne imádná az elviselhetetlen forróságot, amely kínoz,
s amely még a lelket is kiöli a szenvedőkből,
és közelebb juttat a hűvös sírhoz?
Ki ne imádná az elviselhetetlen forróságot, mely pusztít,
s lerombolja az egészséget, elveszi az erőt is,
és mindenféle életet megkurtít?
Amikor a kínzó hőség gyötri az embert, minden rosszabb,
a szenvedés, a kínlódás, s a türelmetlenség nagyobb,
ami eddig rövidnek tűnt, most sokkal hosszabb.
Amikor a kínzó hőség gyötri az embert, a hangulata nulla,
folyamatosan izzad, bűzlik, tapad, mindenkit leordít,
és már önmagáról is állítja, hogy csak egy hulla.
Ropog a tűz a csillagos ég alatt, a Hold mosolyog,
a család tagjai mind megérkeztek rendben,
és a füst, szép lassan felfelé gomolyog.
Előkészítve a szalonna, a kolbászok és a nyársak,
a paradicsomok, paprikák, no meg a hagymák,
a jelenlévők egy kis sütögetésre vágytak.
Vidáman teltek az órák, előkerült a pálinka, a bor,
üdítőből és sörből sem volt hiány, akadt bőven,
közben hangulatos csevegésre került a sor.
Eljött a pillanat, a kész harapnivaló a tányérokon,
miközben az enyhe nyári szellő fújta a parazsat,
senki nem mondta, enni nem szándékozom.
Ropog a tűz a csillagos ég alatt, kacsintott az este,
a csapat jól érezte magát, erre vártak igen rég,
s jóllakva, az alvás ideje sem került messze.
Ez a világ, amelyben élünk, maga a földi pokol,
amelyben sok a szenvedés és a gyötrelem,
az igazságtalanság, no meg a nyomor.
Kevés a szeretet, a jóság, az emberség, s a béke,
a tisztesség, a becsület, az igaz, adott szó,
és ennek láthatóan soha nem lesz vége.
Az egyszerű emberek egész élete terhekkel teli,
eladósítások, kényszerítések és elpusztítás,
persze ebben egy kis réteg, az örömét leli.
Ez a világ, amelyben élünk, nem a jóság világa,
hanem az önzésé, a kapzsiságé és a gonoszé,
a Mennyország, az összes rosszat kizárja.
Egyre több élő kezdi irigyelni a holtakat, akik már pihennek,
és örök álmukat alusszák a végtelen idő égisze alatt,
nincsenek kitéve fájdalmaknak, vagy idegnek.
Nem terheli őket soha többé semmi, végleg szabaddá váltak,
igazán szabaddá, mindenféle felelősség terhe nélkül,
és búcsút intettek eme világnak, s a gyásznak.
Egyre több élő kezdi irigyelni a holtakat, akik már elmentek,
s megszabadultak a láncaiktól, sötétségtől, ármánytól,
amíg még éltek, túlságosan sokat szenvedtek.
A megtört lelkek világa és a gyermekek előre elvett jövője,
miközben fojtogató nehézségek gyötrik az embereket,
addig a gonosz csak halad, semmivel sem törődve.
A megtört lelkek világa, amelyben a remény csak szenved,
és amelyben a szeretet segélykiáltása a semmibe vész,
egy rémálom, ám korántsem a vég, hanem a kezdet.
Nem agymosás kell, hanem békésebb és szebb napok,
ragyogóbb Nap az égen, ezüstös Hold az éjben,
kacarászó kicsik, s nyugodtabb nagyok.
Nem agymosás kell, hanem tiszta igazság és becsület,
a valóság elismerése, a jóság, s a szeretet ereje,
a megfontoltság, nem a forró hevület.
Nem agymosás kell, hanem emberséges és jobb világ,
olyan, melyet nem a rossz, vagy a gonosz ural,
s amelyből kihalnak az értelmetlen viták.
Nem agymosás kell, hanem egészség, vidám emberek,
megértés, segítőkészség, értelem, s élhető élet,
melyben a rosszakarók, a porban fekszenek.
