Saját alkotásaim
Lopakodik az emberek felé a szörny, szeptemberre ideér,
sunyin oson a földön, a vízben és a levegőben is,
az állandó rettegtetés, a számára belefér.
Folyamatosan félelmet gerjeszt, ha hallanak róla, őfelőle,
az emberiség nagy része el is hiszi, hogy létezik,
ám vannak, akik már nem kérnek őbelőle.
Lopakodik az emberek felé a szörny, s pusztításra készül,
mindent bevet, hogy elérje régóta dédelgetett álmát,
és a Földet elnéptelenedetté tegye végül.
A sötét éjszakában felcsendül a holtak éneke a temetőben,
énekelnek a félelmeikről, a bánatukról és a létről,
szomorú hangjuk messze száll a levegőben.
Eme hangokat élő emberi fül nem hallja, csupán érezheti,
borzongató érzéseket vált ki és látomásokat képez,
s egy nem látható erő jelenlétét érezteti.
A sötét éjszakában felcsendül a holtak éneke fájón, búsan,
e dalok elpanaszolják a hibáikat, a veszteségeiket,
s arról szólnak, bizony jobb volt a múltban.
Amíg le tudják kötni a nép figyelmét, addig arat a sötét,
van ideje megtervezni és kivitelezni az ármányait,
miközben az ember pihen, iszogatva a sörét.
Ihatja a borát is, vagy a pálinkáját, az sem számít sokat,
mivel nem tudja befolyásolni a kegyetlen terveket,
pláne úgy, hogy csakis önmaga ellen fogad.
Annak idején a gladiátorviadalok is eme célt szolgálták,
meg a kenyér dobálása a közönség, a tömeg közzé,
s e cirkusszal, a hatalmat tovább formázták.
Formázták, de nem a jóra és nem a szépre, ezekre soha,
mindig is az uralmon lévőknek kedvezett mindez,
s még sajnos nem áldozott le az elnyomás kora.
Amíg le tudják kötni a nép figyelmét, addig ők nyernek,
és ők irányítanak, ők döntik el, hogy kik élhetnek,
s örömöt, csakis a totális hatalomban lelnek.
Olyan rövid ez a kis vers, amilyen rövid az élet,
nem vidám, nem kacajfakasztó és nem szép,
s nem leli benne örömét semmilyen lélek.
Olyan rövid ez a kis vers, egy lehelet a szélben,
parány szösszenet csupán a viharos időkben,
a mondanivalója pedig, ott lapul a mélyben.
