Saját alkotásaim
A lelkek mélyén izzó parázs a szíveket hevíti,
és amíg a remény ereje táplálja a vágyakat,
az igazi valóság bizony a hitelét veszíti.
Átveszi helyét az álmodozás, a mesék világa,
minden szebbnek és jobbnak tűnik akkor,
a tudat próbál ugyan küzdeni, de hiába.
A lelkek mélyén addig nem nyugszik a vihar,
míg a hormonok össze-vissza működnek,
s a rózsaszínű köd végleg el nem inal.
Az ég drágakövei fennen ragyognak az égen,
mint apró és szikrázó gyémántok sokasága,
amik szétszóródtak az éjszakai szélben.
Látványuk varázslatos, titkok sokaságát rejti,
jótékonyan hat a szívre, ahogy a lélekre is,
s igazi erejüket csak kevés ember sejti.
Az ég drágakövei tükröződnek a szemekben,
sejtelmesen cirógatva a vágyak sokaságát,
s reményt mutatva az égi jegyekben.
A létezés nélküli lét egy elképzelhetetlen dolog,
s miközben az értelem igyekszik megérteni,
addig a Föld ugyanúgy csak körbe forog.
Az elme, amely gondolkozik, de nem is látszik,
agyafúrtan és igen rafináltan teszi amit kell,
s mindennap biza mások életével játszik.
A vágyak áthatják az időt, a perceket, az órákat,
s izzó parázsként tudatják a belső énünkkel,
bármikor elhúzhatják a saját nótánkat.
A létezés nélküli lét egy magas szellemi állapot,
amelyben senki nem mehet biztosra soha,
s nem kímél sem embert, sem állatot.
Szeretet és megértés nélkül nem lehet béke,
s nem lehet küzdeni összefogás nélkül,
hisz akkor ennek a világnak vége.
Segítőszándék nélkül igen nehéz célba érni,
mivel egymagában mindenki csak vad,
amelyet a vadász igyekszik utolérni.
Ölelések nélkül a szív biza másként dobog,
a lélek pedig a szakadék mélyére kerül,
s ott zavarodottan össze-vissza forog.
Szeretet és megértés, álmok és vágyakozás,
szerelem, barátság, s őszinte érzések,
ezek nélkül hiábavaló a fáradozás.
Elrejtett gondolatok, mélyen megbúvó érzések,
izzó vágyak, s a lelket felemésztő lobogó tűz,
mindig vannak új és még újabb kérdések.
Lesütött szempillák, zavarba ejtő percek titkai,
belülről folytonosan kínzó a bizonytalanság,
s mindezek fölött nem könnyű elsiklani.
Elrejtett gondolatok, s a közömbösség látszata,
ez mind csupán játék, a titokzatosság része,
mely anélkül fáj, hogy kívülről látszana.
Nem tudhatjuk, hogy melyik lesz az utolsó pillanat,
s éppen mit is fogunk csinálni, vagy hol leszünk,
mikor a létünk megszűnik majd egy perc alatt.
Ama pillanatban örökre szertefoszlanak az álmaink,
és minden, amit csak tettünk az életünk folyamán,
a végtelenbe száll, s velünk szállnak vágyaink.
Nem öleljük többé szeretteinket, cirógatva arcukat,
és nem segíthetünk, ha szükségük lenne miránk,
eztán nélkülünk vívják mindennapi harcukat.
Olyan sok mindent nem lesz módunkban megtenni,
s rengeteg varázslatos élményről maradhatunk le,
ám hiába, hisz egyszer végleg el kell menni.
Nem tudhatjuk, mennyiféle emléket hagyunk hátra,
s miket őrizhet meg tetteinkről a múló emlékezet,
ám reméljük, csakis jókat és nem éltünk hiába.
Olyan jó lenne végre igazi nyugalomban élni,
ahol a szeretet, a tisztelet mindig kölcsönös,
s amelyben nem kellene sohasem félni!
Milyen szép is lenne arra ébredni egy napon,
mindenfelé boldogság árad és öröm fakad,
s ezzel nem érne fel semmilyen vagyon!
Mennyire mássá tenne mindenkit egy ölelés,
mely őszinte érzésekkel táplálná a lelket,
s melyet nem lepne be soha a feledés!
Olyan jó lenne fel szabadultan sokat nevetni,
elérni mindazt, ami elérhetetlennek tűnt,
és zavartalanul, tiszta szívvel szeretni!
Búcsúzhatunk az eddigi, megszokott életünktől,
a régóta dédelgetett álmainktól, vágyainktól,
s elköszönhetünk igen sok készletünktől.
Mindhiába gyűjtöttünk össze különféle javakat,
és hiába igyekeztünk valami szépet, jót tenni,
sajnos elhittük a hazug, alattomos szavakat.
Mostanra nagyot fordult a világ, beborult az ég,
villámok cikáznak felettünk, s vihar dühöng,
a reményeink sokasága a gonosz tüzén ég.
Búcsúzhatunk az élővilágtól, mérgező a levegő,
sorban eltávoznak közülünk kiket szerettünk,
s nekünk sem marad más, csak a temető.
Mennyivel szebb lenne egy értelmesebb világ,
ahol a szeretet átjárná a napokat, éveket,
s egész évben nyílna a sok virág.
Ahol nem lenne viszály, gyűlölet, harag, bánat,
nem létezhetne ellenségeskedés és elnyomás,
s ahol az embereket nem néznék nyájnak.
Amelyben mindenki békében élhetné a napjait,
boldogságban telne minden perc, minden óra,
s nem felednék el a történelem nagyjait.
Felnőttek és gyermekek megértenék egymást,
az igaz ölelések mindennaposak lennének,
s bárki tanulhatna a másiktól egy, s mást.
Nem létezne sem a fájdalom, sem a betegség,
senkinek nem lennének gondjai, problémái,
és nem létezne olyan, hogy ellenség.
A gonoszság nem tudná a lelket megmérgezni,
a sötétség és a félelem örökre eltűnnének,
s nem kellene a tudást soha megfékezni.
Mennyivel szebb lenne remények között élni,
hol az álmok és a vágyak valóra válnának,
és soha többé nem lenne mitől félni.
Érzések és remény, izzó, eltitkolt vágyak, sóhajok,
bizonytalanság, félelem attól, ami történhet,
s éjszakába kiáltott szívdobogtató óhajok.
Remegő kezek, belülről mélyen megsebzett lelkek,
akik vigyáznak arra, hogy mások ezt ne lássák,
amíg biztos támaszra, s vigaszra nem lelnek.
Érzések és remény, nélkülük annyira nehéz az élet,
s talán fel is adnák sokan a mindennapi harcot,
ám mégis adnak egy újabb esélyt a fénynek.
