Saját alkotásaim
Egy gyengéd érintés és egy kedves mosoly,
egy támogató, érzelmekkel teli ölelés,
s a lélek a búban már nem fogoly.
Szárnyakat kap a szív, s szabadon szárnyal,
megszabadul a sok általa cipelt tehertől,
és leszámol az őt fojtogató árnnyal.
Egy gyengéd érintés, vágyak és remények,
újjáéledő álmok, beteljesülő szerelmek,
a tettek sokszor magukért beszélnek.
A sóhajok hazájában bizony rengeteg a sóhaj,
nagyon sok a szenvedés, a fájó csalódás,
és a semmibe száll a számtalan óhaj.
Még napfény idején is felhők borítják az eget,
a vidám kacagás is bút, szomorúságot rejt,
és sokszor nem is szeret, aki szeret.
Könnyek patakjai patakzanak gyakorta lefelé,
és tőlük csillognak a vágyakozó szemek,
miközben a lélek elfordul befelé.
A sóhajok hazájában nem tündérálom az élet,
és sajnos ez így fog maradni mindaddig,
amíg a gonosz uralma nem ér véget.
Az igazi boldogság, mint a fehér holló, ritka,
oly nehéz rátalálni, s majdnem lehetetlen,
az őszinte, szerető, tiszta szív a titka.
Amennyiben valakinek mégis sikerül rálelni,
jól teszi, ha megbecsüli és sokra is tartja,
hisz így tud az akadályokon átkelni.
Az akadályokon, amelyek még fogva tartják,
és amelyek nem akarják elengedni soha,
ehelyett mindig a markukban tartják.
Az igazi boldogság igen könnyedén szárnyal,
szabadon, felhőtlenül, s nagyon vidáman,
egybeolvadva valamennyi vággyal.
Sejtelmes álmok és cirógatásra vágyó lelkek,
minden évben, az ünnepek időszakában,
sokan egy kis nyugalomra lelnek.
Békés napokra, órákra, boldogságra, örömre,
s szeretnék remélni, hogy ez így marad,
nem csupán most, hanem örökre.
Sejtelmes álmok szállnak a légben messzire,
és átszövik az egész bolygót, a világot,
az útjuk nem vezethet a semmibe.
A boldog napok ideje véges, sajnos hamar lejár,
s bár az ünnepi fények még ragyognak,
a szeretetnek a kapuja bezár.
Eltávoznak az álmok, s velük mennek a vágyak,
az ölelések melegét felváltja a közöny,
és visszatérnek a sötét árnyak.
A boldog napok látomásként tűnnek majd tova,
a szívekben újfent zűrzavar uralkodik,
és távozik a karácsonyi csoda.
Ábrándok suhannak láthatatlanul a hideg széllel,
és ismét reménykedéssel töltik fel a lelkeket,
oly valóságosnak tűnnek Karácsony éjjel.
A szívek mélyén régóta lapuló izzó vágyakozás,
az eltitkolt szerelmek, s a letagadott érzések,
néha-néha kell egy kis huncut játszadozás.
Ábrándok suhannak, s velük szárnyal a fantázia,
olyan boldogítóak tudnak lenni az ölelések,
s olykor a remélt cél ott van, hajszálnyira.
Örömteli percek és szívből jövő tiszta szeretet,
a vágyak dallamát játssza a lelkek hárfája,
s felvidít minden felnőttet, gyereket.
Felpezsdíti a vért és újra szárnyalhat a remény,
újabb álmok kelnek útjukra az éjszakában,
s néhány napig a sors nem kemény.
Örömteli percek, feledhetetlen pillanatok sora,
szeretetteljes ölelések, s eltitkolt érzelmek,
önmagunkban rejlik az igazi csoda.
Vágyakozó lelkek várnak valami szépre, s jóra,
valami emberközelire, békére, nyugalomra,
igaz ölelésre és néhány kedves szóra.
Szeretetre, szerelemre, egy igazságosabb életre,
boldogabb napokra, megvalósult álmokra,
és egészséggel teli hosszú évekre.
Vágyakozó lelkek féltik a titkaikat, s remélnek,
ha kell, teljes szívvel segítenek a bajban,
szavaik helyett a tetteik beszélnek.
Kigyúltak az ünnepi fények, szállingózik a hó,
fehérbe öltözött a város és a természet,
s befagyott a környékbeli tó.
Fent ragyognak a csillagok, a Hold mosolyog,
az élővilág nagyja a téli álmát alussza,
s a kéményekből füst gomolyog.
Útjára indult a szeretet, benéz minden ablakon,
megmelengeti a vágyakkal teli szíveket,
s nem távozik a holnapi hajnalon.
Kigyúltak az ünnepi fények, az élet megpihen,
béke és nyugalom árad a falak között,
s most nem dúl a harag senkiben.
Titkok, vágyak, remények és szenvedő lelkek,
óhajok, álmok, gyakori bizonytalanság,
s félelemben eltöltött percek.
Félelem a csalódástól, s az esetleges kudarctól,
a fájdalomtól, amely nagyon tud égetni,
s attól, ki nem okul a kudarcból.
Titkok, vágyak, remények, meseszerű fantázia,
dobogó szívek, önámítás és duzzogás,
az embernek van mit sajnálnia.
