szabadság Archívum - 3 / 6 oldal

Nehogy mások döntsék el

Nehogy mások döntsék már el, hogy mit érezhetünk,

miről, mit is gondolhatunk, mikről álmodhatunk,

vagy mikor hibázhatunk és mikor tévedhetünk!

Nehogy bárki jobban tudja, hogy mi a jó számunkra,

hadd dönthessük el azt mi, magunk, s mindenkor,

és ne rakjanak igen nehéz terheket a vállunkra!

Ne kényszerítsenek miránk olyat, amit nem akarunk,

mi érezzük a fájdalmunkat, ahogy a gyászunkat is,

s nem vágyunk gépek lenni, emberek maradunk!

Nehogy mások döntsék el, hogy meddig is élhetünk,

nem kell méreg, sem a testünkbe, sem a lelkünkbe,

nekünk a szabadság és a békesség az érdekünk!

Elődeink egykoron

Elődeink egykoron életük árán is védték a hazát,

hősiesen küzdöttek érte, s a szabadságért,

meghallgatva a saját népük szavát.

Így ment ez évszázadokon át, harcoltak a honért,

küzdöttek törökkel, tatárral és másokkal is,

és mindig kiálltak a magyar jogért.

Mára kihalt ez a szellemiség, a pénz vált istenné,

s akik túl magasra kerültek bármilyen okból,

hiszik, hogy maguk válnak mindenné.

Elődeink egykoron fel nem adták volna e földet,

manapság más urat szolgálnak a bitangok,

eladva minket, minden hegyet, s völgyet.

Szabadságra vágytak

Szabadságra vágytak, mikor még azok voltak,

s a pockok népe állandóan tömte a hasát,

mintha nem létezne többé a holnap.

Mindent megettek, mi az étlapjukon szerepelt,

volt miből válogatni és dőzsölhettek is,

ám mindőjük egy irányba menetelt.

Igen hamar besétáltak a nekik szánt csapdába,

ott fogságba kerültek az idők végezetéig,

s a sors kesztyűt dobott a népük arcába.

Attól az időtől kezdve tömegcikk lett belőlük,

élték az immár szürke kis hétköznapjaikat,

és már alig lehetett hallani felőlük.

Megunták ezt a létet és régi életükre vágytak,

féltek, s rettegtek, de egy napon azt látták,

a zárt területük kapui, ím kitártak.

Uccu neki, roham előre, kifelé ezen kapukon,

mindenüket hátrahagyva iramodtak neki,

s meg is lepődtek önnön magukon.

Szabadságra vágytak, de élni vele nem tudtak,

képtelenekké váltak önálló tevékenységre,

s így valamennyien végleg elbuktak.

Fel nem fogható

Fel nem fogható érzés, milyen újra szabadnak lenni,

és ledobni a lelket a sötét mélybe lehúzó súlyokat,

s megkönnyebbülve, boldogan előre menni.

Elképesztő, amikor újjáéled a halottnak hitt remény,

s elhessegeti a tudatot fogva tartó sötét felhőket,

a Nap pedig ismét felragyoghat életünk egén.

Fel nem fogható az a sötétség, s a gonoszság árnyai,

az a folyamatos rettegés, melyet ezek kiváltanak,

ám végül mégis lehullanak a rabságnak láncai.

Mikor lehullanak

Mikor lehullanak a lelket fogva tartó láncok,

s megszűnik az oly régóta tartó nyomás,

végre útjára indulhatnak az álmok.

Annyi év keserű rabság után szabadok végre,

szárnyalhatnak a széllel a felhők között,

s többé nem vágynak le a mélybe.

Mikor lehullanak a hihetetlen méretű terhek,

amelyek súlyát felfogni is nagyon nehéz,

a lélek új reményre, s békére lelhet.

A vágyak útján

A vágyak útján mindig fennen ragyog a Nap,

állandóan nyílnak a virágok a zöld réten,

s a világ teljesen szabad, nem rab.

Az út mentén mindenfelé hegyek és völgyek,

patakok csörgedeznek a régi medrükben,

s az erdőben susognak a tölgyek.

Állat és növényvilágban bővelkedik a vidék,

nincsen szenny a kristálytiszta vizekben,

s minden lénynek joga, hogy igyék.

Bárki óhaja és kedve szerint választhat ételt,

a természet nem korlátozza a lehetőséget,

és semmi nem zavarja meg az éjjelt.

Békesség és nyugalom árad szerte a Földön,

a szeretet állandóan jelen van az időben,

sem a jelen, sem a jövő nem börtön.

A vágyak útján a szellőkkel suhan a fantázia,

varázslatosként telnek a napok, a percek,

és senkinek nincs mit sajnálnia.

Megfélemlítve

Megfélemlítve rettegnek az emberek mindennap,

és maguk sem tudják, mit is kellene tenniük,

láthatóan az életük nem egy gyermeknap.

Rá vannak kényszerülve, hogy kiadják magukat,

bevalljanak minden titkos dolgot magukról,

s önként felajánlják az összes vagyonukat.

Ezzel odadobják mindazt, amiért ez eddig éltek,

lemondanak a szabadságuk maradékáról is,

s megvalósul az, amitől annyira féltek.

Feladják a terveiket, vágyaikat, s összes álmukat,

egyelőre nem mernek ellenállni a gonosznak,

és parancsra befogják mindig a szájukat.

Megfélemlítve kínkeservesek a percek, s az órák,

a kiszolgáltatottság miatt nem élet ez az élet,

és sokaknak nyílnak majd a sírján rózsák.

Tiltások között élve

Tiltások között élve az élet nem igazi élet,

korlátozottak a jogok, nincs szabadság,

és mindettől szenved a sok lélek.

Ne tedd ezt, vagy nem szabad olyat tenni,

fizesd az adókat rendesen, hűségesen,

s ha parancsolják el kell menni.

Nem vitatkozhatsz, s mindent el kell tűrni,

önfeledten már nem is örülhetsz igazán,

ehhez nemigen van mit hozzáfűzni.

Mossák az agyadat, amíg van benne tudat,

nem lehet önálló gondolatod sohasem,

s az urak mindig mutatják az utat.

Elvárják, hogy magadba szúrasd a mérget,

majd jókat nevetnek az ostobaságodon,

s az életed kínok között érhet véget.

Tiltások között élve, elpusztítod önmagad,

és ha harc nélkül feladod az álmaidat,

mi rád vár, az egy kicsi földdarab.

Lehetne ez egy szebb világ

Lehetne ez egy szebb világ, ha úgy állnánk hozzá,

s ha a szeretet ereje irányítaná a gondolatokat,

akkor az igazság nem zsugorodna ponttá.

Nem halna ki az értelem, a becsület, és a szépség,

s nem venné át a helyüket az a rengeteg rossz,

a sötétség, a gonoszság, a szörnyű rémség.

A jóság és a tiszta szív lenne mindennek az alapja,

egymás segítése, megértése, természetes lenne,

s az összefogás emelne minket a magasba.

Lehetne ez egy szebb világ, s egy sokkal jobb élet,

varászlatosabbá válhatna valamennyi percünk,

és békében, szabadon élne minden lélek.

A szabadság madara

A szabadság madara magasan szárnyal az égen,

fennen köröz boldogan és suhan a felhők felé,

nem tündökölt ennyire már nagyon régen.

Kiszabadult a kalitkájából, hol rabként élhetett,

ahol bús magányában teltek a napjai, az órái,

s ott, bezártan, a fogva tartóitól félhetett.

Nem is énekelhetett, bár kedve sem volt hozzá,

kalitkája körül morcos alakok jártak, s keltek,

tudták, ha kijutna, a reményt visszahozná.

Gondoltak egyet és kinyitották a ketrece ajtaját,

nézték, ahogy félénken kikémlel, aztán kilép,

s elkezdi dalolni az újjászületés dallamát.

A szabadság madara vidáman, s óvatlanul repül,

mivel nem figyeli az őt célba vevő puskákat,

eme rövid szabadsága az életébe kerül.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31