sors Archívum - 15 / 23 oldal

Mókuskerékbe zárva

Mókuskerékbe zárva taposnak az emberek,

s bizony folyton van is mit taposniuk,

hiszen a tennivalójuk az rengeteg.

Születéstől kezdve a rabjai eme ketrecnek,

gondolkodás nélkül elfogadják a sorsot,

és észre sem veszik, hogy szenvednek.

Fáradnak, s pihegnek, de nem térnek észre,

elfogadják a parancsokat biz bármikor,

és nem merik azt mondani, mégse.

Nem állnak ellen, sajna túlontúl is gyávák,

megtesznek bármit, csak élhessenek,

s hiszik, majd kapnak ezért hálát.

Mókuskerékbe zárva nem az igazi az élet,

itt nincs önállóság és nincs szabadság,

pedig arra vágyik minden lélek.

Ketten indultak az élet útján

Ketten indultak az élet útján versengve,

két haver gondolta, megméretkezik,

s kihívták egymást versenyre.

A szabályok betartásával, vagy nélküle,

gyorsan nekikezdtek a küzdelemnek,

s lendületbe is jöttek szédülve.

Egyik akadályt győzték le a másik után,

éltette őket a siker, s az eredmények,

és hitték, egyikük sem puhány.

Eljött a nap, mikor az elágazáshoz értek,

s dönteniük kellett, jobbra, vagy balra,

eddig a percig oly sokat átéltek.

Itt végzetes próbára tette őket a sorsuk,

innen ugyanis már nem volt visszaút,

s mindketten tudták mi a dolguk.

Az egyiküknek sima út jutott táblákkal,

a másiknak göröngyös, gödrökkel,

s azokból pedig akadt százával.

Telt-múlt az idő, a nehézségek sora nőtt,

mindegyiküknek a sajátja számított,

s köréjük a végzet hálót szőtt.

A cél látótérbe került, mind a két pályán,

s az utolsó méterek voltak csak hátra,

ezt túl akarták élni bármi árán.

Ketten indultak az élet útján egykor rég,

ki a sima utat választotta, az elbukott,

ám a másikat megkímélte a vég.

Mindenki követ el

Mindenki követ el hibákat az élete folyamán,

amik később nagyon tudnak majd fájni,

s vele tartanak a sorsnak a vonatán.

Azon a vonaton utaznak a terhek, s a gondok,

a reakciók a történésekre, az álmok sora,

és a lélek szekrényeibe zárt csontok.

Ott hevernek a vonat padlóján a forró vágyak,

amelyek soha nem tudtak beteljesülni,

és még mindig valami jóra várnak.

Az ülések tele szeretettel, békével, s örömmel,

csendben szemlélgetik egymást az úton,

és belül harcolnak foggal, körömmel.

A csomagok tartóján elképzelések, fantáziák,

s elmélyült magába zárkózások a szélén,

amik megmozgatják olykor a fantáziát.

Szerelmeket, elhalálozásokat is visz a vagon,

buja gondolatokkal, őszinte érzelmekkel,

ám sajnos mind csalódtak egy napon.

Mindenki követ el hibákat, mik elkísérik tova,

és nem könnyítik meg a lelkiismeretet,

erről a vonatról nincs leszállás, soha.

A szívek rejtekében

A szívek rejtekében él még a jó, s a szép,

és amíg él, addig nem hallhat ki egy nép.

Amíg létezik a szeretet és fontos az igaz,

az ölelések sokasága az embernek vigasz.

Míg az álmok tudnak igazi reményt adni,

biz nem fog a sors senkit magára hagyni.

A vágyak szárnyalnak, a lelkek repesnek,

s örömöt hoznak felnőttnek, s gyereknek.

A szívek rejtekében felgyúlhat újra a fény,

hiszen az ember egy érző élőlény, ez tény.

Karácsony estéjén főképpen fontos a lélek,

s ilyenkor megbékélésre várnak, kik élnek.

Harc nélkül feladni

Harc nélkül feladni, s elfogadni a halálos véget,

és küzdelem nélkül fejet hajtani a gonosznak,

az élet nem érhet ennyire ocsmány véget.

Mindazok, kik az élet színpadán nem harcolnak,

azt gondolva, hogy így megmenekülhetnek,

jót, igazán érdemeset soha nem alkotnak.

Hiába dugják a fejüket a homok alá igen sokan,

és hiába nem akarják elhinni a valóságot,

az önbecsapásból jó bizony nem fogan.

A sors nem kegyelmez és nem fog megkímélni,

nem bocsájtja meg az árulást, a hazugságokat,

s a bűntudat a halálig fog majd elkísérni.

Harc nélkül feladni nagy ostobaság, hiábavaló,

és felesleges az önámítás valamennyi fajtája,

valójában senki, sohasem feláldozható.

Halálkártya

Halálkártya virít a sötétben, az ember kezében,

és maga sem akarja elhinni, hogy ez a való,

ám ráerőszakolják a szolidaritás nevében.

A lelkiismeretére próbálnak hatni, s hibáztatni,

amennyiben nem szeretne meghalni, az hiba,

hisz így nem lehet a válságból kilábalni.

A válságból, mit szándékosan terveztek sokáig,

amely a világ teljes megváltoztatásáról szól,

és mi eljuttathat majd az utolsó csodáig.

A csodáig, minek a neve gépiesített emberi faj,

az, aki marad, engedelmes rabszolgaként él,

és számára a gondolkodás tilos és baj.

Halálkártya. Ez lesz mindenki szomorú jövője,

ám, ha ellen tudnak állni a gonosz delejének,

nyitva áll az út egy jobb, szabadabb jövőbe.

A Remény harca

A Remény harca mindig is az embereket szolgálta,

az idők elejétől őket lelkesítette és bátorította,

s nem hagyott senkit egyedül a sorsára.

Küzdött az életükért, a családjukért, sokat segített,

a gondokból, a nehézségekből, a fájdalomból,

és a kudarcból is igen sok erőt merített.

Vitézül csatázott minden korban és minden időben,

s nem adta még meg magát soha, semmikor,

s nem is szándékozik a közelgő jövőben.

Most azonban elképzelhetetlen gonosszal csatázik,

aki valamennyi emberi lélekre halált akar hozni,

s a pici babákra is kíméletlenül vadászik.

A Remény harca nem volt még ennyire kegyetlen,

ám felöltötte a páncélját és felcsatolta a kardját,

s érzi, hogy igenis győzhet most, a jelenben.

Egy képzelt világban

Egy képzelt világban a gonosz nem létezik,

a boldogság, s az öröm ösztönösen érkezik.

A szeretet folyamatos és a szívek repesnek,

az emberek nevetnek, mindenkit szeretnek.

Nincs bűn és nincs bűnözés, nincs politika,

egyetlen nap sem unalmas, s nincs tragédia.

Étel, ital van bőven, semmiből nincs hiány,

valamennyi ember tudja, mi a helyes irány,

Mindennapos a szerelem, az ölelés, a csók,

s minderre rátesz a sok kacaj, nevetés, bók.

Zöldek a mezők, a rétek, s virágok nyílnak,

a lelkek e helyen különleges erővel bírnak.

Egy képzelt világban az óhajok teljesülnek,

nagyokat, s piciket szintúgy megbecsülnek.

Az álmok valóra válnak és a remény valós,

a sors a jóval és a széppel nem marad adós.

Mindenért küzdeni kell

Mindenért küzdeni kell, olykor nem is keveset,

s nem hullik az ölünkbe a siker, a diadal,

a jóból pedig sosem kapunk eleget.

Folyamatos a terhelés, s az akadály sem kevés,

a sors gyakorta megnehezíti az életünket,

s a hétköznapok többsége sem mesés.

Ráadásul olykor érhetnek bennünket csapások,

tragédiák, kudarcok, drámák, veszteségek,

s elmosódhatnak az álombeli határok.

Mindenért küzdeni kell és ingyen nincs semmi,

ám legyen az életünk bármilyen nehéz is,

az utunkon muszáj tovább menni.

Zűrzavaros érzelmek

Zűrzavaros érzelmek, s állandóan lobogó tűz,

csalódások és az elvesztéstől való félelmek,

ez mind a keserűség, s a bánat útjára űz.

Akaratlan érintések, átgondolatlan pillanatok,

ösztönös megnyilvánulások igen gyakorta,

és szívek, amelyek élvezik e pillanatot.

Árulkodó testbeszéd, ámító szavak, s mosoly,

a belülről fakadó színtiszta érzések tömege,

s ím a lélek önmaga csapdájában fogoly.

Zűrzavaros érzelmek és el nem érhető álmok,

olyannyira áhított ölelések, édes keserűség,

a sors bizony esetenként nagyon álnok.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30	31