remény Archívum - 25 / 33 oldal

Mit a szívünkben őrzünk

Mit a szívünkben őrzünk, az örökre ott marad,

legbelül, mélyen elrejtve, titokként kezelve,

az idő útja, s a világ bármerre is halad.

Plátói szerelmek emléke, légben szálló óhajok,

a családunk iránti tisztelet, őszinte szeretet,

a megsebzett lelkünk, s néma sóhajok.

Elszalasztott lehetőségek, meg nem élt vágyak,

izzón égető hibák és hamu alatt lapuló tűz,

biz mind-mind a végtelenbe szállnak.

Elhazudott igazságok, s fel nem vállalt érzések,

a gyávaságunk miatti szomorúság és bánat,

a soha meg nem válaszolt kérdések.

Mit a szívünkben őrzünk, az erőt adhat és éltet,

kitartásra ösztönözhet, s új reményt táplál,

ha az ember elég bátor, továbbléphet.

Leszállóban az éj

Leszállóban az éj, az örök sötét közeleg,

s jól hallatszanak a horizonton a dörejek.

Villámok cikáznak a felhőkön keresztül,

s a hangjuk félelmetesen zeng, veszettül.

Retteg biza az élővilág apraja és nagyja,

és félelmében a sokkot hamar megkapja.

Eme sokktól ledermedve nem harcolnak,

és nyomot a idő jövőjébe nem rajzolnak.

Hátrahagyják az eddigi nyugodt életüket,

s magukban tartják vacogva a kételyüket.

Küzdeni nincsen merszük, ahhoz gyávák,

holott a pusztító vihar dühöngéseit látják.

Leszállóban az éj, a fény ím visszavonul,

az élet minden lehetőségének bealkonyul.

Viszont még izzik a remény apró parazsa,

és talán fellobbanhat a tüze, mint valaha.

Egy új esély

Egy új esély, egy új kezdet, s felcsillan a remény,

talán más lesz, talán jobb lesz, több eséllyel,

az élet egyébként is túlzottan kemény.

Gyakorta a váltás jót hozhat, újabb lehetőségeket,

másfajta tennivalókat és másabb szokásokat,

újfajta munkát, komoly felelősségeket.

Az újdonság ereje nagy kihívás, s kemény feladat,

próbára teheti a tudást, a kitartást, a türelmet,

és aki megállja a helyét, az fennmarad.

Egy új esély teret adhat a fantáziának, a vágynak,

s szárnyalhat az önmegvalósítás, a lélek ereje,

és szebb jövőt ígérve, legyint a mának.

Szabadon élve

Szabadon élve sokkalta szebb a világ, s az élet,

szárnyalhat a szív, a vágyak visszatérnek,

s megnyugodhat a sok csóró lélek.

Teljesen másképp virrad fel az új remény napja,

selymesebben simogat, cirógat a zord szél,

s a Nap fényét a legszegényebb is kapja.

Békésebbek a viták, s megértőbbek az emberek,

befogadóbbak egymás szeszélyei iránt is,

s úgy érzik a lehetőség most rengeteg.

Nincs feszültség, s nincsenek rémületes percek,

a tétovázás immár ködként párolog el tova,

és a szeretet tüze újfent izzóan serceg.

Szabadon élve felsejlik a múlt, s jövő homálya,

ím senki nem akarhat zsarnokságot többé,

s a gonosz megtérhet a pokoli honába.

Csak óvatosan

Csak óvatosan, mikor a rossz elvonulni látszik,

az is a kegyetlen, gyilkos terv része csupán,

s a gonosz a reményekkel játszik.

Elhitetik, hogy újra szép lesz az élet és a világ,

s visszatér minden a megszokott mederbe,

elhalkulnak a kiélesedett viták.

Azonban mindez a vágyak, s az óhajok játéka,

szemfényvesztés a legmagasabb szinten,

ám itt marad a sötétség árnyéka.

Mindazok, akik a sok borzalom mögött állnak,

újabb taktikákon dolgoznak a háttérben,

s csak az altatás hatására várnak.

Csak óvatosan, az önbecsapás jóra nem vezet,

hamarosan sokkal erősebben csapnak le,

ha nem ébrednek az emberek.

Egy fiatal nő ül a szobában

Egy fiatal nő ül a szobában,

s gondolkodik egymagában.

Hová és merre viszi a sorsa?

Mi lehet az élet sava-borsa?

Visszaemlékszik a régmúltra,

a szebb pillanatokat elnyújtva,

mereng azon, mi is történt vele,

szíve újra érzelmekkel van tele.

Előző kapcsolatának már vége,

elege volt, ezért ím ő állt félre.

Unalmassá és megszokottá vált,

pedig sokáig reménykedve várt.

Ám hiába, párja nem változott,

néha köszönés nélkül távozott.

Kihűlt a szerelem forró lángja,

emlékek maradtak csupán hátra.

Nem oly rég megismert valakit,

s máris kapott tőle biza valamit.

Méghozzá bizalmat és reményt,

döntött, nem engedi el szegényt.

Értelmes, szórakoztató és kedves,

nagyon melegszívű, s igen rendes.

Rágondolva a szíve nagyot dobban,

és a régen kihűlt tüze újra lobban.

Illúzió

Illúzió az egész sorsunk és az életünk,

hiába hisszük, szabadon nem élhetünk.

Mások irányítanak mindent a sötétből,

s halált varázsolnak a gonosz ködéből.

Közben elhitetik, a Nap fennen ragyog,

és elmaradnak a szokásos rideg fagyok.

Boldog lehet bárki, ha hű, engedelmes,

számára a világ nem lesz dörgedelmes.

Nem szabad ellenállni, az az élet titka,

különben mi reánk vár, az biz a kripta.

Illúzió köde vesz mindnyájunkat körül,

s elpusztulásunknak a hatalmi kör örül.

Azonban még él a remény, bár gyenge,

s nem vág úgy, mint egy jó éles penge.

Mégsem hagyhatjuk magára szegényt,

mivel gyengén is karját nyújtja felénk.

Ne hagyjuk!

Ne hagyjuk, hogy a gyűlölet átjárja a lelkünket,

s megmérgezze a szívünket, az elménket,

ezzel megbetegítve a testünket!

Ne engedjük meg, hogy egymás ellen fordítsanak,

s aljas, hitvány módon a halálba küldjenek,

bármily hangosan is ordítsanak!

Tartsunk ki a szeretteink és a családunk mellett,

óvjuk egymást, védelmezzük a gyermekeket,

hisz az ember alapból jóra termett!

Ne hagyjuk eluralkodni a félelmet, s a rettegést,

és ne hódoljunk be a vesztünkre törőknek,

győzzük le az álságos szenvedést!

Ne féljünk a sötétségtől, mert akkor máris győzött,

erősítsük meg a gyenge, haldokló reményt,

és egye meg a gonosz, amit főzött!

Szorongva élni

Szorongva élni az élet összes percében,

igencsak nagy sebeket tud okozni,

és vágni az ember lelkében.

Folyvást attól remegni, mi lesz velünk,

hisz állandóan félelemben tartanak,

s biz ez nem tesz jót nekünk.

A folytonos rettegés betegséghez vezet,

s felőrli az idegeket, kiöli az elmét,

ez ellen az ember igenis tehet.

Bátorsággal, szeretettel, s szívvel bírva,

növelve a tudását, akár egyedül is,

s legfőképp önmagában bízva.

Szorongva élni a csúf, sötét homályban,

gyötrően nehéz, de le kell győzni,

s fény kél a remény honában.

Nagy a hiány

Nagy a hiány boldogságból, örömből,

az ember szíve a félelemtől dörömböl.

Nincs vidámság, játék, nincs nevetés,

van helyette újabban gyakori temetés.

Nem hallatszik őszinte gyermeki kacaj,

s a levegővétel sem olyan, mint tavaly.

Elhunyt a nyugalom, elhaltak a vágyak,

s a remények gyáván a sarokban állnak.

A szeretet ereje lám vacogva vergődik,

az igazság mindig a sorok közt rejtőzik.

Érzések sokasága vinnyog a lelkekben,

néha felbukkannak érzelmes versekben.

A simogatás iszonyú félelmetessé vált,

a gonosz, s a sötétség mindenkinek árt.

A családok összetartása biz nem a régi,

gyermekeik fájdalmát sokuk csak nézi.

Nagy a hiány az értelemből, s a jóból,

van bőven az ármányos, hazug szóból.

A bátorság csendben kushadva hallgat,

régi hősies tetteivel senkit nem zargat.

Hiányzik a természet pazar szépsége,

az élővilág, a Nap, az égbolt kéksége.

Eme hiányokat vissza lehetne kapni,

csupán a rosszakat kéne agyoncsapni.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31