remény Archívum - 26 / 32 oldal

Ismételten támad a tél

Ismételten támad a tél,

s újra fúj az északi szél.

Rideg, hideg.

Arcunkba fújja a havat,

senki nem látja merre halad.

Vakon vagyok.

Ruhámon csillog a hó,

szép, de korántsem jó.

Ázom, fázom.

Vírusok zsákmányra lesnek,

sokakat beteggé tesznek.

Járvány, ármány.

Láz és fájdalom mindenütt,

a betolakodóknak ez a mindenük.

Gyötrelem, förtelem.

Hidegtől folyik a könnyem,

de nem adom meg magam könnyen.

Kemény, remény.

Győzök, bármibe is kerül,

az Én akaratom kerül felül.

Merek, nyerek.

A hideg nem bírja sokáig,

hiába süllyedünk bokáig.

Feladja, megadja.

Nemsokára jön a tavasz,

mely akkor is jó, hogyha ravasz.

Rügyek, füvek.

A jövő mindig előre mozog,

amíg csak a Földünk forog.

Merni, lenni.

A remény zászlai

A remény zászlai lobognak a bástyán,

s a tavaszi szél jobbra-balra fújja őket,

annak idején is messze láttatták a hírt,

bizony a győzelemnek még nem lőttek.

Sötét erők által készített gonosz méreg,

árad szerte a világban, bejutva bárhová,

megkínoz, meggyötör, s gyengévé tesz,

előle biz nem lehet menekülni máshová.

Harcolni kell, küzdeni az ármány ellen,

nehéz, s véres csatáknak nézünk elébe,

a remény zászlai dicsőségről susognak,

hirdetve, hogyan is kerülhetünk fölébe.

Szelek szárnyán

Szelek szárnyán közeleg a tavasz,

s a reménytelen remény kavarog,

hideg borzongatja a szívet, lelket,

a múlt, a jelen, s a jövő is zavarog.

Fagyos erők rejtőznek a mélyben,

alaktalan torzók a fényre vágynak,

le akarják dermeszteni a rügyeket,

s a természet elpusztítására várnak.

Szelek szárnyán terjeng a homály,

s mindenhova benéz gyilkos pora,

a Nap igen lassan gyűjti az erejét,

ám végül elűzi a fájó hideget tova.

A remény sugara

A remény sugara száll a térben,

s bejárja a világ minden pontját,

igyekszik benézni az ablakokon,

s enyhíteni az emberek gondját.

Szeretne ismét valami jót tenni,

kellemes álmokat valóra váltani,

s ismét boldog perceket szerezni,

ám semmiképp, sohasem ártani.

Tovalibbenni a vágyak szárnyain,

s elhitetni, hogy biza szebb lehet,

felcsillantani egy igazabb esélyt,

ennél jobbat most nem igen tehet.

A remény sugara bejárja a teret,

s bearanyozza az érzelmek sorát,

megdobogtatva a rideg szíveket,

elfeledteti a nehézségek nyomát.

Az ébredező Remény

Az ébredező Remény még igen kába,

lassan nyitogatja a lecsukott szemeit,

nehézkesen, pislogva néz előre, hátra,

s keresni kezdi a felkelő Nap kegyeit.

Általa kíván megújulni és észhez térni,

s az emberek előtt felvállalni önmagát,

hisz oly régóta csak árnyék, nem más,

cserben hagyta a gyönyörű Föld anyát.

Az ébredező Remény gyűjti az erejét,

a lelke tiszta, s a szíve az igazakért él,

elégedett nem tud lenni, csakis akkor,

ha mindenki boldog és senki nem fél.

A sötét erők támadása

A sötét erők támadása teljes erővel zajlik,

s bármilyen eszközzel kiirtanák a világot,

folyamatosan ömlesztik gonosz leheletük,

ezzel rothadásra ítélik a sok szép virágot.

Mérget adatnának be valamennyi lénybe

és a pokolba taszítanák le örökre a fényt,

az álmuk egy tökéletes, s totális uralom,

s már nem is próbálják tagadni eme tényt.

A sötét erők támadása végzetesnek tűnhet,

megrettentik a fény lelkeinek a sokaságát,

ám ha a remény sugara nem hal ki végleg,

megállíthatja az aljas sötétség rohanását.

Szabadba csábít

Szabadba csábít a napfény, s a levegő,

a természet páratlan szépsége nyugtat,

a sok szürke nap után igazi vágyálom,

ha az ember kint sétálhat, vagy futhat.

Egy kis időre visszahúzódik a gonosz,

s a sötét mocsarának a mélyére merül,

ám nem mond le gyilkos tervezeteiről,

programozottan kiírt, bármibe is kerül.

Megvásárol, hazudik, zsarol, fenyeget,

s mindenáron méregbe fojtja a világot,

számára minden lény állatias és selejt,

s ridegen eltiporja a legapróbb virágot.

Szabadba csábít a környezet, a szellő,

a sarjadzó rügyek, a szabadság vágya,

az öröm érzete, a szeretet, s a remény,

végre mindezek kelhetnének szárnyra.

Korlátok között

Korlátok között telnek a napok,

s be vannak határolva a percek,

az élet egy látszólagos árnykép,

s a feszültség mindenhol serceg.

Korlátok a felszínen, s lent alul,

a szívben, a lélekben, az agyban,

az érdektelenség nagyon is tarol,

eltipor bárkit melegben, fagyban.

Nincs értelem, s nincs szánalom,

a becsület a szakadékban hever,

a gyávaság s a hazugság az urak,

s az aljasságok sora igazán lever.

Korlátok között igen nehéz élni,

ám nem lehetetlen kitörni onnan,

ideje ébredni és csatasorba állni,

a segítség jönni fog valahonnan.

Tologatott remény

Tologatott remény, a csapból is ez folyik

és a hazugságok árja soha el nem fogyik.

Bő vizű folyamként mossa az üres agyat

és betölti az összes helyet, amely szabad.

Márpedig ürességből van bizony bőven,

s kinek van, henceg is vele, igen bőszen.

Homályos tudatlanság, s birka tekintetek,

amelyek a sötétbe, a végzetbe tekintenek.

Tologatott remény, s korrupt, aljas világ,

eme tébolyról készülnek videók és diák.

Amíg a tiszta értelem nem talál magára,

nem lelhet gyógyírt a haldoklók szavára.

Tétlenül várni

Tétlenül várni a csodára nagy hiba,

a tétleneket nem menti meg az ima.

Mindig másra számítani nem lehet,

ki nem tesz önmagáért az elveszett.

A remény is elhagy segítség nélkül

és bizony nehezen jön vissza végül.

Markát tartani a legbutább is tudja,

ám amíg vár, elnyeli a sötét bugyra.

Tétlenül várni a győzelemre bukás,

s így nem marad más, csak a futás.

Aki élni akar térjen magához végre

és ne csak félve nézzen fel az égre!

h	K	s	c	p	s	v
	1	2	3	4	5	6
7	8	9	10	11	12	13
14	15	16	17	18	19	20
21	22	23	24	25	26	27
28	29	30