remény Archívum - 24 / 32 oldal

A sarokba szorított vad

A sarokba szorított vad küzdelemre kényszerül,

legyen nagy méretű, vagy csupán aprócska,

a saját leölését nem nézheti tétlenül.

Amikor nincs hová hátrálni, s nem marad esély,

s kiutat a szorult helyzetéből nem igen talál,

akkor a harc maradhat a végső remény.

Vesztenivaló nélkül teljes erejéből tud küzdeni,

s ha sérülések és csapások érik is, nem érzi,

a nyomorult életéért vérben fog fürdeni.

Az ellenség vérében, amelyik gyötri és kínozza,

amelyik végleg el szeretné tüntetni a Földről,

és amely egész életében csak kínozta.

A sarokba szorított vad bőszen, vadul tör előre,

s összes erejét bevetve, élet-halál csatát vív,

és a végén a gyötrője menekül előle.

A fű eltiprása

A fű eltiprása különféle módokon egyfolytában folyik,

sima gyomirtás címén, eltaposás cipőtalpak által,

és a kiirtás okainak a sora el nem fogyik.

Valaha, egykoron, gyönyörű zöld fűszálakból állt a rét,

mindenfelé madarak, méhek és bogarak éltek rajta,

és nyugalmas, igen békés, boldog volt a lét.

Manapság vegyszerrel, mérgekkel szennyezik a mezőt,

amely rozsdabarnává válik és véglegesen elpusztul,

amennyiben a fűszálak nem mutatnak erőt.

A levegőből is szórják a gyilkos mérget szinte naponta,

és az leereszkedik a még életben maradott füvekre,

azokra, amelyek még nincsenek eltaposva.

A fű eltiprása nagyon sikeres, de remény mégis marad,

a legjobb, a legszívósabb fűszálak kitartása esetén,

s közös erejük révén, majd új zöld mező fakad.

A remény madara

A remény madara a felszállásra várakozik,

mostanság a gonoszság gyűlölt rabja,

s a régi szabadságára vágyakozik.

Egy ideje fogoly a félelem sötét erdejében,

lábaira tekerednek a mérgező növények,

ám harcol a szabadság szellemében.

Szárnyaira rátapadt a szutyok és a mocsok,

elnehezítik a tollait, s a lelkének erejét,

mégsem adja meg magát, hisz konok.

Konok, mivel nem hajlandó feladni a létét,

nem kíván fejet hajtani senki előtt sem,

s nem hagyja cserben a fény népét.

A remény madara hamarosan újra szárnyal,

és miután megszabadul a fogságából,

a szíve tele lesz örömmel, vággyal.

Az élet mulandó

Az élet mulandó, nehéz, s oly törékeny,

fennen ragyog, majd eltűnik a sötétben.

Eltűnik, s az emlékét elfújhatja a szellő,

e történet ismétli önmagát, s újfent eljő.

Eljő és eljátssza ugyanazokat a hibákat,

s megismétli a soha le nem zárt vitákat.

Nem tudja levetkőzni a múltat, a jelent,

és folyamatosan újabb kihívást teremt.

Az élet mulandó, s a legtöbbször kemény,

egy valami tartja a magasban, a remény.

A lelkek ereje és a vágyak tüze táplálja,

míg ismételten el nem lobban a fáklyája.

A veszteségek kora

A veszteségek kora ím reánk köszöntött,

a bú és a baj számtalan helyről özönlött.

Lassan mindenkinek a nyakáig ér a vész,

s igazán ritka az, aki jobb napok elé néz.

Ármány és hazugságok uralják a médiát,

egymás után érkeznek a halálos szériák.

Sorozatban készülnek a gyilkos mérgek,

amelyeket beadnának az összes népnek.

Nincs olyan, aki nem veszített el senkit,

és akinek mindez nem számított semmit.

A félelem és a rettegés tombol a világon,

s nem lesz újabb esély a sötét túlvilágon.

Ma kell a létért küzdeni, felvéve a harcot,

másként mindenki utoljára fizeti a sarcot.

Ideje vállvetve és bátran csatasorba állni,

s a hazug ígéretekre nem kell időt szánni.

A veszteségek kora kegyetlen és gonosz,

minden léleknek csupán fájdalmat okoz.

Összefogás, szeretet, remény és értelem,

mindezek együtt kifoghatnak a végzeten.

Mit a szívünkben őrzünk

Mit a szívünkben őrzünk, az örökre ott marad,

legbelül, mélyen elrejtve, titokként kezelve,

az idő útja, s a világ bármerre is halad.

Plátói szerelmek emléke, légben szálló óhajok,

a családunk iránti tisztelet, őszinte szeretet,

a megsebzett lelkünk, s néma sóhajok.

Elszalasztott lehetőségek, meg nem élt vágyak,

izzón égető hibák és hamu alatt lapuló tűz,

biz mind-mind a végtelenbe szállnak.

Elhazudott igazságok, s fel nem vállalt érzések,

a gyávaságunk miatti szomorúság és bánat,

a soha meg nem válaszolt kérdések.

Mit a szívünkben őrzünk, az erőt adhat és éltet,

kitartásra ösztönözhet, s új reményt táplál,

ha az ember elég bátor, továbbléphet.

Leszállóban az éj

Leszállóban az éj, az örök sötét közeleg,

s jól hallatszanak a horizonton a dörejek.

Villámok cikáznak a felhőkön keresztül,

s a hangjuk félelmetesen zeng, veszettül.

Retteg biza az élővilág apraja és nagyja,

és félelmében a sokkot hamar megkapja.

Eme sokktól ledermedve nem harcolnak,

és nyomot a idő jövőjébe nem rajzolnak.

Hátrahagyják az eddigi nyugodt életüket,

s magukban tartják vacogva a kételyüket.

Küzdeni nincsen merszük, ahhoz gyávák,

holott a pusztító vihar dühöngéseit látják.

Leszállóban az éj, a fény ím visszavonul,

az élet minden lehetőségének bealkonyul.

Viszont még izzik a remény apró parazsa,

és talán fellobbanhat a tüze, mint valaha.

Egy új esély

Egy új esély, egy új kezdet, s felcsillan a remény,

talán más lesz, talán jobb lesz, több eséllyel,

az élet egyébként is túlzottan kemény.

Gyakorta a váltás jót hozhat, újabb lehetőségeket,

másfajta tennivalókat és másabb szokásokat,

újfajta munkát, komoly felelősségeket.

Az újdonság ereje nagy kihívás, s kemény feladat,

próbára teheti a tudást, a kitartást, a türelmet,

és aki megállja a helyét, az fennmarad.

Egy új esély teret adhat a fantáziának, a vágynak,

s szárnyalhat az önmegvalósítás, a lélek ereje,

és szebb jövőt ígérve, legyint a mának.

Szabadon élve

Szabadon élve sokkalta szebb a világ, s az élet,

szárnyalhat a szív, a vágyak visszatérnek,

s megnyugodhat a sok csóró lélek.

Teljesen másképp virrad fel az új remény napja,

selymesebben simogat, cirógat a zord szél,

s a Nap fényét a legszegényebb is kapja.

Békésebbek a viták, s megértőbbek az emberek,

befogadóbbak egymás szeszélyei iránt is,

s úgy érzik a lehetőség most rengeteg.

Nincs feszültség, s nincsenek rémületes percek,

a tétovázás immár ködként párolog el tova,

és a szeretet tüze újfent izzóan serceg.

Szabadon élve felsejlik a múlt, s jövő homálya,

ím senki nem akarhat zsarnokságot többé,

s a gonosz megtérhet a pokoli honába.

Csak óvatosan

Csak óvatosan, mikor a rossz elvonulni látszik,

az is a kegyetlen, gyilkos terv része csupán,

s a gonosz a reményekkel játszik.

Elhitetik, hogy újra szép lesz az élet és a világ,

s visszatér minden a megszokott mederbe,

elhalkulnak a kiélesedett viták.

Azonban mindez a vágyak, s az óhajok játéka,

szemfényvesztés a legmagasabb szinten,

ám itt marad a sötétség árnyéka.

Mindazok, akik a sok borzalom mögött állnak,

újabb taktikákon dolgoznak a háttérben,

s csak az altatás hatására várnak.

Csak óvatosan, az önbecsapás jóra nem vezet,

hamarosan sokkal erősebben csapnak le,

ha nem ébrednek az emberek.

h	K	s	c	p	s	v
	1	2	3	4	5	6
7	8	9	10	11	12	13
14	15	16	17	18	19	20
21	22	23	24	25	26	27
28	29	30