lélek Archívum - 20 / 34 oldal

Amíg valaki meghal

Amíg valaki meghal, számtalan problémája akad,

alig van nap, amikor igazán nyugodt lehet,

s mindez a világ gonoszságából fakad.

Rengeteg küzdelem és sok félelem keseríti a létet,

számtalan gond nehezíti a mindennapokat,

ám az élet nem érhet ilyen csúfos véget.

Muszáj küzdeni, mert egyszerűen más kiút nincs,

s ez még akkor is igaz, ha sajnos hihetetlen,

bizony az akarat, a kitartás nagy kincs.

Amíg valaki meghal, szétzúzzák a lelkét sokszor,

megalázzák, megtiporják és földbe tapossák,

viszont a remény így is az életre voksol.

Nem lehet

Nem lehet szeretetet venni, azt ki kell érdemelni,

meg kell dolgozni érte, jó szívvel, tettekkel,

és minden lépést fontos mérlegelni.

Az igazi szeretet őszinte, segítőkész, ragaszkodó,

támogató, melengeti a lelket gondok idején,

és soha nem erőszakos, parancsoló.

Nem lehet szeretet nélkül élni és nem is érdemes,

túlontúl rideg, kemény, s kegyetlen világ ez,

melyben a szeretet nagyon is lényeges.

A lélek sebei

A lélek sebei sokszor életünk végéig kísérnek,

s habár néha felcsillan a vigasz reménye,

valójában meg úgysem kímélnek.

Sajnos hihetetlen fájdalom okozására képesek,

s olykor-olykor megszűnnek rövid időre,

ám elfeledni képtelen őket a képzelet.

Eme sebeknek okozója lehet gyász, szerelem,

kudarc az élet színpadán, nagy csalódás,

és kihagyott lehetőségek, vegyesen.

A lélek sebei bár láthatatlanok, szinte izzanak,

az ember próbálja ügyesen titkolni őket,

s reméli, eljön a számára a pirkadat.

Az élet küzdelmek sora

Az élet küzdelmek sora, az elejétől a végéig,

számtalan gyötrelem, s megannyi kín,

melyek eljutnak a lélek mélyéig.

Ott aztán jókora vihart kavarnak szakadatlan,

és szinte felemésztik a lelket teljesen,

mely a foglyukká lesz akaratlan.

Néhanap azonban egy kis vidámság is benéz,

s felcsillant egy kis reményt, valami jót,

melyet kedves mosollyal tetéz.

Az élet küzdelmek sora, de mindig van esély,

csupán észre kell venni és jó lapot húzni,

ám van, ami nem múlik, a veszély.

Mikor lehullanak

Mikor lehullanak a lelket fogva tartó láncok,

s megszűnik az oly régóta tartó nyomás,

végre útjára indulhatnak az álmok.

Annyi év keserű rabság után szabadok végre,

szárnyalhatnak a széllel a felhők között,

s többé nem vágynak le a mélybe.

Mikor lehullanak a hihetetlen méretű terhek,

amelyek súlyát felfogni is nagyon nehéz,

a lélek új reményre, s békére lelhet.

Mindenki vívja a saját harcait

Mindenki vívja a saját harcait az életének útján,

legtöbbször keserves e harc, néha kevésbé,

ám senki nem változtathat a múltján.

Az embernek gyakorta önnönmagával van baja,

és ezeket a bajokat megoldani igen nehéz,

s nehezen csendesül el a lélek zaja.

Mindenki vívja a saját harcait, de sokszor hiába,

és mikor nem sikerül változtatni a sorson,

a fájdalom hangjai szállnak a világba.

Mindenkinek vannak gondjai

Mindenkinek vannak gondjai, amik felőrlik a lelket,

kisebbek, nagyobbak, fájdalmasak és kínzóak,

s miattuk az ember nyugalmat nem lelhet.

Nincs igazán olyan, hogy teljesen felhőtlen pillanat,

és tökéletes békesség sem létezik, s nem is fog,

minden álom semmivé válhat egy perc alatt.

Mindenkinek vannak gondjai, amik elkísérik végig,

amelyektől nem tud megszabadulni talán soha,

s melyek miatt a szív folyamatosan „vérzik”.

Amíg túlterheltek a napok

Amíg túlterheltek a napok, nincs idő semmire,

s ha van is, az nagyon kevés, nem elegendő,

és így minden esély elszáll a semmibe.

Minden esély, ami felszabadítaná az életünket,

mi nem őrölné fel a lelkünket, az elménket,

s ami segítene lassítani a végzetünket.

A végzetünket, amelyet biza szebbé tehetnénk,

ha leráznánk magunkról mindenféle rosszat,

s nem félnénk, hanem többet szeretnénk.

Amíg túlterheltek a napok, nincs erőnk másra,

mint engedelmesen végezni a feladatainkat,

ám így a remény nehezen kap szárnyra.

Mit a szívünk rejt

Mit a szívünk rejt, talán végleg ott is marad,

mélyen megbújva és félénken reszketve,

a sorsunk útja bármerre is halad.

Rengeteg titok gyűlik össze, ameddig élünk,

és mind magában hordozza az álmainkat,

ügyesen eltitkolva, mit is érzünk.

Mit a szívünk rejt, folyvást perzsel legbelül,

emésztő tüze gyötör, kínoz, s elhamvaszt,

míg a lelkünk önmagával szembesül.

Mikor aludni térünk

Mikor aludni térünk, gondokkal a vállunkon,

egy ideig még elmerengünk az életünkön,

és jobbra-balra forgunk az ágyunkon.

Mikor a szemeink leragadnak, közel az álom,

az utolsó gondolatunk szép és jó legyen,

hogy a lelkünk csodás helyre szálljon.

Mikor aludni térünk, velünk alszik a remény,

s biztat, mi rémálom volt eddig, elmúlik,

ezután az élet már nem lesz kemény.

h	K	s	c	p	s	v
	1	2	3	4	5	6
7	8	9	10	11	12	13
14	15	16	17	18	19	20
21	22	23	24	25	26	27
28	29	30