lélek Archívum - 34 / 34 oldal

Minden fáj

Gyerekkorban gondtalan az élet,

nevetés, kacaj és felhőtlen órák,

könnyed játékkal telnek a percek,

az álom útjait mesefigurák róják.

Iskolásként már nehezebb az út,

nem a táska súlya a gond csupán,

tudásvággyal telnek meg a napok,

a tanuló néha értetlenkedik sután.

A tinédzser kora maga a lázadás,

ellenszegülés, dacolás, ki a főnök,

egyre több a sérelem, s a kudarc,

hiába beszél a szülő, úgyis győzök.

Felnőttként arcul csap a valóság,

s éget az igazságtalanságok sora,

a stressz viharként sújt le sokszor

és a nyugalom örökre elszáll tova.

Végül eljön a pillanat, minden fáj,

a lélek fiatal marad, a test szenved,

az emlékek elillannak a végtelenbe,

s nem sikerül több levegőt venned.

Ki szabadnak született

Ki szabadnak született, nem kér a rabságból,

nem akar mások szolgája lenni,

s nem kér a vakságból.

Ki szabadnak született, a szelekkel szárnyal,

álmok repítik útján a távolba,

miközben küzd a vággyal.

Ki szabadnak született, békében éli a világát,

a legapróbb dolgoknak is örül,

s tudja önmaga irányát.

Ki szabadnak született, másoknak is segíthet,

jóra használja a tudása legjavát,

s érzi, nem veszíthet.

Ki szabadnak született, megvívja a csatáját,

nap nap után harcol szívből,

de nem hagyja hazáját.

Ki szabadnak született, nem adja meg magát,

nem adhatja fel önnön terveit,

s ellátja az ellenség baját.

Ki szabadnak született, nem akar más lenni,

nem kér vírusokból, gonoszból,

de szeretné a dolgát tenni.

Ki szabadnak született, úgy megy majd el,

hogy becsületesen élt mindig,

lelke örök nyugalmat lel.

Szomorúság

A Szomorúság egykor vidám volt,

Napként ragyogott mosolygós arca,

minden perce a barátkozásról szólt,

a harag, veszekedés nem az Ő harca.

Segítő szándékkal fordult bárki felé,

a jó szíve sokakat vonzott magához,

sok szép dolgot képzelt a szemei elé,

ám mindez közelebb vitte a bajához.

Álmodozott, vágyak szárnyán szállt,

egyszer megsérült az érzékeny lelke,

saját csapdájának az áldozatává vált,

hallgatott, de a megoldást nem lelte.

Magába zárta bánatát és szenvedett,

a Szomorúság új remény után kutat,

dacos büszkesége nehezen engedett,

hamarosan megtalálja a helyes utat.

Szépség és fájdalom

Szépség és fájdalom, hit és remény,

az élet gyakorta biz nagyon kemény.

Megértés, szeretet, álmok, s vágyak,

a boldogság magára oly sokáig várat.

Őszinteség, unalom, harag és félelem,

fojtogató a csalódás, gyilkos a sérelem.

Keserűség, nyíltság, szomorúság, bánat,

részvétre az ember olykor hiába várhat.

Könnycsepp az arcon, s félénk mosoly,

a szem, a lélek tükre mégis oly komoly.

A lélek tengerén tomboló vihar is elül,

az érzelmek közül az öröm kerül felül.

Álmok tengere

Álmok tengere, vihar szele,

vágyak suhanása a térben,

legtöbbjük valójában mese,

s elsüllyed a hazug mélyben.

A mély varázsa oly csábító,

delejes ereje magához hív,

minden pillanata igen ámító,

a sötétben felparázslik a szív.

Az értelem magába roskad,

értelmetlenül rabigába kerül,

a lélek mélyén félőn kushad,

talán többé nem is kerül elő.

Villámként sújt le az ébredés,

a káosz marka hideg és hűvös,

újból életre kellhet a kétkedés,

a valóság fanyar, mégis bűvös.

A nyugalom percei

Egy férfi sétál a varázslatos parkban,

kezében boríték, szemében könnyek,

ezen a mai megrendítő napon jött ide,

mivel úgy érzi itt sokkalta könnyebb.

Huncut fekete rigó rovarokat keres,

ugrálva nézi, ahogy a járdáról lelép,

ő csak szomorkásan mosolyog rajta,

fájón lehajol és egy virágszálat letép.

Néhány pillanatra eltűnnek a gondjai,

s csodálattal nézi a színpompás fákat,

körbetekint, mélyen szívja a levegőt,

miközben emészti a fájdalmas bánat.

Egykoron fénnyel volt telve a szíve,

remények sarjadtak lelkének mélyén,

megborzongva gondol a szép időkre,

holott már ott táncol a végzete szélén.

Langyos szellő cirógatja végig arcát,

mára a fáradt Nap is pihenőre készül,

rőt sugarai a zöld gyepen megtörnek,

hirtelen megroggyan és a feje szédül.

Leül a közeli padra, benyilall a dereka,

tapogatja, sóhajtozik, s eltorzul az arca,

körbenéz, látja a parkban nem jár senki,

az életben talán ez lesz az utolsó harca.

Kinyitja a borítékot, olvassa a leleteket,

elsápad, mintha kést szúrtak volna belé,

könnyeivel küszködik, az állát vakarja,

látja, amint egy macska közeledik felé.

Elmosolyodik, megsimítja puha szőrét,

a cica dorombolni kezd, s játszik vele,

a nyugalom percei elterelik a figyelmét,

a lelke csupa szép emlékekkel van tele.

A leletek alapján néhány napja maradt,

mégis küzdeni fog a gyilkos kór ellen,

ha netán mégsem sikerülne legyőznie,

legalább a hátralévő idő békében teljen.

Test és lélek

Egy gyönyörű tavaszi reggel,

mosolyogva ébredezett a Nap,

neki sohasem csörög a vekker,

frissítőnek harmatcseppet kap.

Vele együtt kelt a test, s a lélek,

vidáman szaladtak a dús réten,

tudták várnak rájuk napok, éjek,

így egyikőjük sem maradt tétlen.

Kéz a kézben meneteltek az úton,

mindig szeretve ölelték egymást,

még nem merenghettek a múlton,

volt idejük megtenni egy, s mást.

Legyőzhetetlen párost alkottak,

egymás mellett, egymásért éltek,

kudarcot biz soha nem vallottak,

jó formájukban senkitől se féltek.

Múltak a napok, s teltek az évek,

kettejük párosa feszültséggel telt,

már nem voltak boldogok, szépek,

igaz nyugalmat egyikük sem lelt.

A lélek fiatal maradt, fürge, gyors,

a test megkopott, leépült rendesen,

gazság mit hozott számukra a sors,

télvíz idején búcsút vettek kedvesen.

h	K	s	c	p	s	v
					1	2
3	4	5	6	7	8	9
10	11	12	13	14	15	16
17	18	19	20	21	22	23
24	25	26	27	28	29	30
31