Saját alkotásaim
A hiszékenység sosem vezet jóra, rossz útra terel,
be tudja csapni az elmét bárhol és bármikor,
ám a kudarcokért az ember önmaga felel.
A hiszékenység sosem vezet jóra és sírba is tehet,
általa elvész a bizalom, elveszhetnek a javak,
s mindaz ami szép volt, semmivé lehet.
A hiszékenység romba döntheti az ember egész életét,
romba döntheti az álmait, a legtitkosabb vágyait,
és fokozhatja a csalódottság fájó érzetét.
A hiszékenység romba döntheti az önbecsülést magát,
nagyon megviselheti a lelket és bánatba fojthatja,
képes lehet elnémítani a remény hívó szavát.
Az emberi emlékezet sokaknál mintha nem is létezne,
igen hamar feledésbe merülnek lényeges dolgok,
míg a valóság és az igazság eltűnnek vérezve.
Az emberi emlékezet olyan, mint egy átszakított rosta,
amelyen akadály nélkül jut át bármi és minden,
miután az agyak irdatlanul át lettek mosva.
Amíg a háborús hisztéria zajlik, másra nem figyel senki,
e helyzetet kihasználva előkészítették az új járványt,
és a halálba menő úton, csak előre lehet menni.
Jönnek újfent a lezárások és kötelezővé teszik a mérget,
az arcokra erőltetik az arctalanná tevő maszkokat,
amelyekkel a világtól elzárják a szolganépet.
Amíg a háborús hisztéria zajlik, megtervezik a végzetet,
s míg az emberek mindezt elhiszik, fejüket lehajtva,
soha nem fogják hallani az igazságot, a lényeget.
Hiszékenyen nézni ezt a világot hiba, sőt, végzetes hiba,
bedőlni a mindennapi hazugságok szennyes árjának,
igen veszélyes, s ezen nem segíthet semmiféle ima.
Napjainkban pusztul a rend, a normalitás és az értelem,
jönnek a kényszerintézkedések, növekszik a téboly,
s a szabadság ára, sajnos most sem lesz vértelen.
Elbukik a hit, elvérzik a remény és viharfelhők gyűlnek,
a jólét a semmibe száll, az élet immár keserűvé válik,
s ez tart, míg az emberek a Földről el nem tűnnek.
Hiszékenyen nézni ezt a világot hiba, s iszonytató vétek,
a nem létezők rendje nem híve a természetes végnek,
és meglehet, hogy gombafelhővel érkezik a végzet.
Milyen alapon dönt bárki a testünkről és a lelkünkről,
hogyan merészel, egy sötétség vezérelte klikk,
megfosztani a jogainktól, s a testünktől?
Miféle világban élünk, ahol a gyermek, nem a szülőké,
és amelyben a normalitást elmossa a mocsok,
s jobb, ha senki, soha nem válik szülővé?
Az egykori értelem elbutítása miként lehet ilyen gyors,
és miféleképpen gondolkoznak a hiszékenyek,
s mi az oka, hogy ilyen kegyetlen a sors?
Hogyan hagyhatják az emberek, a mérgek beadatását,
s a teljes ellenőrzést valamennyi percük fölött,
a szabadságuk elvételét, befagyasztását?
Milyen alapon dönt bárki a testünkről, az álmainkról,
az érzéseinkről, a szerelmeinkről, az életünkről,
s miképp foszthatnak meg, a vágyainktól?
A mélységesen elbutított elmék világa, ím megérkezett,
a sötétség leple igen gyorsan és hatékonyan terjed,
ám a gonosz bizony, még így sem elégedett.
Számára az idő nagyon fontos, eredményt akar, hamar,
nem bírja kivárni a természetes folyamatok végét,
és az, hogy még van élet, a számára fanyar.
A mélységesen elbutított elmék világa, az maga a halál,
ahonnan nincs visszaút és nincs esélye a jövőnek,
a remény ott nem mást, csak sírokat talál.
Mikor lehull a hiszékenység leple, s világosodni kezd,
a látás lassan kitisztul, az értelem ébredezik,
és az ember kételkedik magában, feszt.
Mikor lehull a hiszékenység leple és felragyog a Nap,
az ég kékje tündöklőbb, mint valaha lehetett,
s az elme újfent, ismételten erőre kap.
A mesék kábulatában olyan szépnek tűnik az élet,
annyira megnyugtatónak és igen békésnek,
ahol boldogságban élhet minden lélek.
Olyannak, ahol nem létezik rossz, harag, ármány,
sem kényszer, sem betegség, szörnyű gonosz,
s nincs adósság, teher, senkinek a vállán.
A mesék kábulatában nincs szomorúság és bánat,
csakis mosoly, öröm, vidámság, igaz szeretet,
s még a hihetetlen ostobaság sem fájhat.
A fogva tartott elme, nem az ura önmagának,
mindig engedelmes, mindig engedékeny,
s nem látja, hogy ez az oka a bajának.
A fogva tartott elme gondolkodása homályos,
és sokszor nem hisz a saját szemének sem,
számára minden rossz, csak szokásos.
