Láncra vert remény

Láncra vert remény, lábbal taposott álmok,

elölt vágyak tömege, s iszonyú félelem,

a sors nagyon kegyetlen és álnok.

 

Sarokba szorított szeretet, mely igen retteg,

s jéghideg gyűlölet, kegyetlen ridegség,

biz rosszat tesz a léleknek, testnek.

 

Megváltozott érzelmek, becsapott emberek,

tomboló gyávaság, magukba fordulás,

és védtelenül hagyott gyermekek.

 

Láncra vert remény és torkot szorító bánat,

dühöngő reménytelenség, tétova percek,

az ébredés magára még meddig várat?

pocket watch 3156771 480

Az egykori bátorság

Az egykori bátorság sajnos mára már tovaszállt,

elillant a történelem porával együtt messze,

s helyébe a félelem iszonyú terhe szállt.

 

Egykor az elődeink a vérüket ontották a hazáért,

hatalmas áldozatokat hoztak, fejek hullottak,

ma pedig alig mer kiállni valaki magáért.

 

A rettegés lett az úr, ebben az elbutuló világban,

a megszólaláshoz is óriási erőre van szükség,

s közben a lélek belül szenved magában.

 

Összefogás nélkül ez az állapot tartós maradhat,

s mindenki kiszolgáltatott senkivé fog válni,

miközben világ a pusztulás felé haladhat.

 

Az egykori bátorság emléke a homályban lapul,

és nem csilloghat, mint azt egykoron tehette,

újabban önnön gyávasága ejtette rabul.

portré, komor, fiatal nő-1634421.jpg

Hagyjuk elvenni?

Hagyjuk elvenni a megszokott, s normális életünk,

amiben érzünk, dolgozunk, s vágyakozunk,

és amit igenis van miért féltenünk?

 

Hagyjuk, hogy egymás ellen fordítsanak gonoszul,

és hazudozzanak a nap valamennyi percében,

s hitegessenek a valótlannal konokul?

 

Tűrjük el szeretteink bántását, gyilkos mérgezését,

valamennyiünk megsemmisítését, de gyorsan,

s a sötét, nem látható erők kérkedését?

 

Nézzük el a félelemben tartást, s a pánik fokozását,

az emberszámba sem vevést és a fenyegetést,

s az ártatlan gyermekek zokogását?

 

Fogadjuk el a számunkra eltervezett pusztító véget,

s az emlékünk kitörlését az idő folyamából,

valóban ezt szánta minékünk a végzet?

 

Hagyjuk elvenni gyávaságból a maradék eszünket,

ahelyett, hogy végre küzdenénk magunkért,

s becsülettel emelhetnénk fel a fejünket?

óra, hölgyek zsebóra, idő-2133825.jpg

Arctalan senkik

Arctalan senkik róják tragikus útjukat,

leszegett fejjel, s megfélemlítve élnek,

már egymástól is rettegnek egész nap,

s önnön vágyaiktól és álmaiktól félnek.

 

Lassan már levegőt sem mernek venni,

s önmagukat hibáztatják ím mindenért,

elhiszik a rengeteg hazugságot naponta,

s nem igen küzdenek magukért, istenért.

 

Már gyermekeikért sem mernek kiállni

és gyáván kushadva lesütik a szemüket,

s hagyják a családjaikat elveszni örökre,

míg ütik őket, nem emelik fel a kezüket.

 

Elvesztik munkájukat, vállalkozásaikat

és nem marad megélhetésük, semmijük,

sorozatos csapás, s elnyomás éri mindet,

legvégül biz nem fog maradni senkijük.

 

Arctalan senkik, még a létük is szégyen,

a legkisebb állat is harcol, amíg csak él,

ha összefognának, mint hős elődeik rég,

a szabadság nem lenne elérhetetlen cél.

mouth guard, mask duty, purchasing

Korlátok között

Korlátok között telnek a napok,

s be vannak határolva a percek,

az élet egy látszólagos árnykép,

s a feszültség mindenhol serceg.

 

Korlátok a felszínen, s lent alul,

a szívben, a lélekben, az agyban,

az érdektelenség nagyon is tarol,

eltipor bárkit melegben, fagyban.

 

Nincs értelem, s nincs szánalom,

a becsület a szakadékban hever,

a gyávaság s a hazugság az urak,

s az aljasságok sora igazán lever.

 

Korlátok között igen nehéz élni,

ám nem lehetetlen kitörni onnan,

ideje ébredni és csatasorba állni,

a segítség jönni fog valahonnan.

color rat, rat, rodent

A gonosz ereje

A gonosz ereje a félelemből táplálkozik,

a rettegés és a pánik a legfőbb lételeme,

velejéig romlott, kapzsi, s gyilkolni kész,

általa eltűnik a fény, s mi marad éjfekete.

 

A gonosz ereje kihasználja a gyávaságot,

díjazza az árulást és a hazugságok sorát,

az értelem, s az élet úgy mentheti magát,

ha végre kiáll igazáért, s dönt, ne tovább!

death, dark, black

A tétlenség ára

A tétlenség ára igen nagy lehet,

a végén pedig senki nem nevet.

Tétlenül várni a végzet árnyára,

lakatot tenni az igazság szájára.

 

Nem védeni önmagunkat soha,

s letűnt már a bátraknak a kora.

Gyáván nézni, míg kicsinálnak,

helyet nem adnak a kritikáknak.

 

Nem tűrik az értelmet, a tudást,

mivel az gátolja az előre jutást.

A kiirtás idején akadályt jelent,

s nem egy hazug világot teremt.

 

Rettegések során kivárni a véget

és nem remélni már igazi szépet.

Családunkat feladni harc nélkül,

s a gyerekeket is elhagyni végül.

 

Nem érinteni és nem ölelni már,

hiszen a méreg mindenkinek jár.

Maszkkal befogni minden szájat,

s kiölni a létből az összes vágyat.

 

A tétlenség ára tragikus, drámai,

így foszlanak szerte bárki álmai.

Ha a szív és a bátorság egyesül,

a sötétség ereje rögvest menekül.

euro, coins, currency

Tönkretett életek

Tönkretett életek, széthullott családok,

s egymásra uszított emberek garmada,

értelem ellen való, elnyomó szabályok,

s mételye mérget szétszóró armada.

 

Hamis illúziót tápláló, hazug emberek,

megvásárolt, s népeket irányító körök,

nem is kellenek ide immáron heckerek,

az emberi kapzsiság, s gonoszság örök.

 

Megtévesztés, szemfényvesztés, halál,

mindezek sajna mindennaposak lettek,

s az értelmes réteg kiutat nehezen talál

és hiábavalónak tűnnek az igazi tettek.

 

Az agymosás szennyes árja nem kímél,

bepiszkítja a legtisztább és legjobb utat,

megtéveszt, megmérgez, s ha kell elítél,

folytonosan egy valótlan világot mutat.

 

Tönkretett életek, megnyomorított idő

és lelketlen zsarnokok gyilkos uralma,

ha a gonosz győz, nem marad hírvivő,

s a gyávaságnak a pusztulás a jutalma.

apocalypse, disaster, end time

Ha feltámadnának

Ha feltámadnának egykori dicső őseink,

akik az életük árán is védték eme hazát,

ismét védenék e hont és lennének őreink,

s nem hagynák magára sohasem a határt.

 

Nem tűrnék az ellenség seregét e földön,

s nem hagynák veszni a magyarok honát,

számukra a szabadság elvesztése börtön,

eltörölnék külső és belső támadók sorát.

 

Egy percig sem haboznának vész esetén,

s rögvest körbehordoznák a véres kardot,

levágnák az ellent még a csata legelején,

így sikeresen megvívva a nehéz harcot.

 

Nem számítana, hogy török-e, vagy tatár,

bizony legyenek bármely népnek is a fiai,

a küzdelemben csak a győzelem ím határ,

a boldogság, az öröm, a diadal mind igazi.

 

Ha feltámadnának, kikerekedne a szemük,

nem igen hinnének a szomorú látványnak,

utódaik gyávasága szégyenbe hozza nevük,

ők nem hódolnának be a hazug járványnak.

letoltes 15

Az élet a tét

Az élet a tét, a gonosz harca szakadatlan,

létezhet olyan, aki ne élne szabadabban?

Kimúlni bizony egyik élőlény sem akar,

s mégis sokuk számára a sors biz fanyar.

 

Folyamatos a küzdelem a halál torkában,

s rengeteg állat osztozik a másik sorsában.

Mindegyik a maga módján védi, mi az övé,

úgy is, ha sok rivális, ellenség gyűlik köré.

 

A hím oroszlán sérült gerincével is kitart,

számára négy betolakodó hozta el a vihart.

Elvesztette a trónját, s már nem sokáig él,

esélytelen, vérzik, szenved, de mégsem fél.

 

Az antilop sokkosan, kilógó belekkel menekül,

a hiénák tépik, s szaggatják, míg végül elterül.

A gepárd anya apró kölykeit igyekszik védeni,

oroszlánnal szemben, nem lehet lépést véteni.

 

Bátran küzd a gnú a hiénakutyák gyűrűjében,

öklelve forog jobbra-balra a csata sűrűjében.

A menekülési esélye csekély, de nem adja fel,

s egy óvatlan pillanatban a körből kiutat nyer.

 

A növények versengve nőnek a Nap fénye felé,

mind igyekszik tekeredve elhajolni a másik elé.

Az élet ösztöne óriási, átjár kicsiket, nagyokat,

leküzdhet reménytelenséget, félelmet, s bajokat.

 

Az élet a tét, s eközben miket is tesz az ember?

Korlátok között senyved, megszólalni sem mer.

Maszkban, lesütött szemekkel, s gyáván lapul,

önhittsége, hiszékenysége, butasága ejtette rabul.

 

Mindezek okán már a saját gyermekeit sem védi,

bárhogy is szereti őket, a hazugságokat nem kétli.

Tétlenül várja, amíg mindenkibe méreg kerül,

eme ostobaságot, az élet ösztöne sem írja felül.

lion 5ee0d04342 1280
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.